A párommal azt beszéltük mikor meg tudtuk hogy terhes hogy ha szülni fog bemegyek vele a szülőszobába és most már meg azt mondja hogy ne mennyek be vele. Miért változott meg a döntése meg bánthattam e valamivel?
Kedves 23:11! Szerinted mitől undorodik meg ilyenkor egy apuka? Valószínűleg nem attól, hogy a neje 10 órát jajgat majdnem egyfolytában, hanem inkább pont attól, ahogy kibújik a pici, vérrel és mindennel együtt onnan, ahová előtte a teremtés koronája behatolt. :)
Akkor meg miért segítene ezen, ha csak a kitoláshoz megy be? Szerintem szülésnél leginkább vajúdás alatt tud segíteni az apuka masszázzsal, támogatással. Kitolás alatt már sok mindent nem tud segíteni, nekem például abban a pár percben teljesen mindegy volt, ki van ott és ki nem, olyan más lelkiállapotban van az ember.
Különben én még tényleg senkitől sem hallottam, hogy megundorodott volna a párjától, miután látta, hogyan szüli meg közös gyermeküket. Sőt, csak olyanokat hallok az ismerősöktől, hogy az apukák utána még jobban tisztelik az édesanyákat, amiért ilyen fizikai megerőltetést képesek elviselni (sok férfit már egy nátha is ledönt a lábáról :)))
Szóval kedves kérdező, adj még időt a kedvesednek, később térj vissza a kérdésre. Neki most sokkal több változást kell feldolgoznia a testében, a lelkében, mint neked.
De mindenképp tőle kérdezd ezt meg! :)
Az én párom ezzel győzött meg, hogy engedjem be:
Együtt csináltuk, együtt vártuk, együtt örültünk neki, szeret engem, szereti a gyerekünket, miért akarom kizárni abból a csodából, hogy ott legyen az első pillanatánál, hogy ott legyen amikor világra jön?
Tudtam, hogy nem zárhatom ki:)
Ott volt, és mindketten boldogok vagyunk, hogy így történt, mai napig meséli mindenkinek, hogy milyen csodálatos élményben volt része. Nem undorodott meg tőlem, sőt, a szex jobb, mint valaha.
Nagyon sok anyuka ismerősöm van, mindenkinél bent volt a párja, és egyik sem undorodik. Amelyik pasi undorodik, az nem érett az apaságra, és nem társ. Hiszen ha egy ilyen csodától iszonyodik, mit tenne, ha öreg, beteg és magatehetetlen lennék? Valószínű lelépne, ilyen társ meg kell a fenének.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!