2. gyerek születésémél már sokkal ügyesebben bántál a babával a kórházban?
Nem :-D :-D
Úgy fogtam, mint aki életébe nem fogott babát. El voltam magamon csodálkozva. Két év van köztük, pár nap híjján. Az elsőnél egy nagy rakat szerencsétlenség voltam, mert előtte tényleg egyáltalánn nem fogtam babát a kezemben. De itthon 1-2 hét alatt tiszta profi lettem :) Másodiknál azt hittem, hogy majd én megmutatom, nagy tapasztalt anyuka, és a francokat, tök béna voltam :) Ráadásul otthon nehezebb volt mint az elsővel, mert fura volt 11 kilo után felemelni 3 kilot.A "nagy" visszaesett szobatisztaságba, így nappal újra pelenkázni kellett, nem volt hajlandó a bugyihoz, így egymás után nagyon fura volt. Meg az ölöztetés is. Míg az egyikkel bátran csináltam bármit, öltöztettem, pelusoztam, és sokszor megfeledkeztem magamról, hogy a pici még az bizony pici, és ügyetlenkedtem időnként. Szóval én nem!
Én sokkal rutinosabb voltam, kevésbé aggodalmaskodóbb.És persze kerestem a hasonlóságot!Néha nagyon hasonlítanak, máskor meg nem!
2 év van közöttük!Furcsa volt hogy megint a kórházba vagyok, csak egy másik gyerekkel!De jó érzés!!!!
17 hónap van köztük. Összehasonlítani nem nagyon lehetett őket, mert az elsőszülött korababa volt (szerintem ez elve több nyugtalanságra és bénázásra helyet adó helyzetet generál, mint egy időre született babánál adódik, mégha első babáról van szó is), ráadásul ő végtelenül elven, örökké ficergő, érzékeny és extra hőfokon égő-létező habitusú, míg az öccse egy nyugis, kimért, ráérős pasi, akinek minden jó, ha tele a pocak.
Most 27 és 10 hósak, és ég és föld a különbség köztük mind temperamentumban, mind fizikálisan, mind fejlődés szempontjából.
Az elsőnél nagyon béna voltam az elején, és sokkal aggodalmaskodóbb. Másodjára már rutinosan és sokkal-sokkal nyugisabban ment minden.
Az tényleg fura volt nekem is, hogy az önálló, karakán, segítőkész nagyobb után most megint egy majdnem-magatehetetlen kis szuszogó gombócot kell pátyolgatni, de ez hamar elmúlt (főleg, mivel irtó nagy és erős baba).
Talán.
De nekem 9 év van a 2 gyrek között, úgyhogy valamicskét halványultak az emlékek.
Viszont a szoptatás elkezdése simábban ment.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!