Lehet kicsit furcsa lesz a kérdésem?
Aki nem császárral hanem normál módon szült, annak mennyire változott meg utána a nemi szerve? ( gondolok itt a nunira )
Az igaz hogy már sose lesz már olyan mint régen volt? ( gondolok itt arra hogy nem lesz már olyan szűk )
Ne haragudjatok a kérdésért, de tényleg foglalkoztat ez a dolog. Köszönöm az őszinte válaszokat!
Az első baba 3950 grammal született, jó nagyot vágott a doki rajtam, nagyon sokáig tartott, míg összevarrosgatott.
Viszont utána jóval szűkebbnek éreztem magam,mint előtte.
Második baba 3680-nal született, épp csak egy kicsit vágtak rajtam, pár öltéssel stoppoltak, de most nem vagyok már annyira szűk, mint az első után, de még így is teljesen jó.
Nem néztem mostanában, milyen lehet, mert amikor szülés után pár héttel megnéztem, szinte sokkot kaptam. Mint egy barlang, mintha látnám a gyomrom is..... :-)))) De akkor még mosakodás közben is éreztem, hogy durva.
Most már nem érzem fürdés közben, nézegetni meg nem szoktam. A férjem szerint teljesen jó, és csak ez számít! :-)
én elsőre nagyobb 3800grammos bébit szültem, kis gátmesztszés,
utána semmi változást nem éreztem magamon, a sex jobb lett! az első együttlét sem volt rossz egyáltalán.
második szülésemnél kisebb babát gátmetszés nélkül szültem. az utána lévő első sex sem volt rossz- sőt.
minden szülés után inkább jobb!
első szülés óta érzem azt a biztonyos Gpontot is!;-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!