Rettegek a szüléstől?
Második gyermekünk lesz, most lépek a 38.hetbe.
Az elsőnél nem igazán féltem, úgy voltam vele, majd alakulnak a dolgok, csak legyünk túl rajta és legyen minden rendben.
Most, hogy tudom kb mi vár rám fájdalom szempontjából elkap a pánik. Hacsak joslot érzek, akkor is belegondolok, hogy ennél mennyivel rosszabb lesz.
Aztán félek hogy indul be a szülés. A férjem kb 1 óra alatt érne haza a munkából, innen még jó 40 perc a kórház. A kislányomra anyósom fog vigyázni, ő 20 percre lakik tőlünk. Tehát meg kell várni a férjem, hogy hazaerjen és kirakni a mamanal a kislányunkat onnan tovább a kórházba. Bízom benne persze, hogy pont itthon lesz a férjem.
Amitől viszont a legjobban félek, hogy nem lesz erőm megszulni a kicsit. Lehet, hogy naiv, buta gondolat, de ettől rettegek.
Amikor a nagy született, többször is mondta a szülésznő a szülőszobán, hogy már csak ennyi és ennyi nyomás és kint van, de nekem annak a számnak a sokszorosa után sikerült megszulnom a kicsit.
Testileg és mentálisan is baromi fáradt vagyok. Éjszaka alig alszom, napközben csak azon agyalok miket kell még megcsinálni, rogeszmem lett, hogy tiszta, felporsgivozott, felmosott, rendezett házat akarok itt hagyni, ha megyünk szülni. Amikor a gyerekkel játszok is csak arra tudok gondolni mit tudnék közben pakolni.
Nyugtassatok meg, hogy ezekkel nem vagyok egyedül, mert már kivagyok magamtól.
10-es, az lelkileg biztos sokat számított, hogy itthon voltam és olyan pózban ahogyan jól esett.
De az is sokat számított szerintem, hogy magától indult el a baba.
Attól én is féltem az elsőnél, hogy mit kezdek vele otthon. De hidd el, hogy hazaviszed és minden szépen jönni fog magától. 😊😊
Engem megnyugtat az, hogy most merőben más környezetben készülök szülni. Tudom, hogy fájni fog, de annyira gyorsan ment az idő az elsőnél is és akkora megkönnyebbülés volt a végén, hogy túlvagyok rajta, hogy én is inkább attól tartok mi lesz utána itthon, hogyan hozzuk le a napokat majd már két gyerekkel.
Biztos lesz majd még pánik hullámom a szülés miatt is, de az elsőnél sokkal jobban rá voltam parázva, mostmár legalább tudom nagyjából mi vár rám. Az elsőt 41+2-n szültem. Annyira elegem volt már a végén mindenből, hogy az utolsó két hetem kb. azzal telt, hogy "csak legyek végre túl rajta", a legvége meg azzal, hogy "csak ne kelljen indítani". Amikor bementem az indításra már nem érdekelt, hogy mi lesz, hogy lesz, csak azt akartam, hogy vége legyen. Nekem az már egy merőben más lelkiállapot volt és úgy sejtem, hogy így lesz ez akkor is, amikor a második érkezik majd. Ha beindul végre, akkor már minden mindegy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!