Milyen érzés a szülés?

MIntha a mellkasomtól a térdemig az összes csontomat csörnék, konkrétan nem bírsz egy helyben maradni a fájdalomtól.

Csak fetrengeni tudtam, nem hasonlítható semmihez, az agyam sem funkciónált csak kapkodtam a levegőt. Ekkor mondták, hogy jó akkor jön az oxi meg a burokrepesztés. Én naív pedig azthittem nem lehet fokozni ezt de mégis. Viszont kibírod és megéri

Olyan erős fájdalommal jár, hogy konkrétan egy másik tudatállapotba kerülsz tőle.

Onnantól hogy beértem a kórházba addig amíg meg lett a baba 4 óra telt el (első baba) minden nagyon gyorsan történt és hatalmas fájásokkal. Így vissza gondolva olyan mintha estek volna ki idők az emlékezetembol de valószínűleg a hatalmas fájdalom miatt. Egyik fajast követi a másik és próbálod túlélni hogy legyen vége. (Kb: mint az ördög űzès :) ahhoz tudnám hasonlítani. Aztán mikor jön a kitolási szakasz már nem érzed hisz ott koncentrálsz hogy jó időben jó nagyot nyomj.(nekem ez már nem fájt ) várod a kis csodát és ez hajt előre de gyönyörű érzés először magadhoz ölelni, megpillantani. :) Kitartást és könnyű gyors szülést . Ki fogod bírni. Beszélj már most neki sokat hogy ügyesek legyetek mind a ketten " én is ezt tettem"

Egyet kell értenem az 1-essel. Lassan 2 hónapja szültem (első baba) 12 órát voltam bent a szülőszobán, életem leghosszabb 12 órája volt, oxyt kaptam én is de lassan zajlott az egész nagyon... úgy éreztem magam mintha a halálom felé közelednék, a fájások és a tolófájások is pokolian fájtak, levegőt se kaptam már, sem állva, sem ülve nem volt jó. Büszke vagyok magamra hogy kibírtam az egészet egyedül de soha többé nem szeretném tapasztalni.

Én is rettegtem a szüléstől, mindíg azt hittem, hogy kicsi a fájdalom küszöböm és nem bírom a fájdalmat, erre a 38. héten egy átlagos orvosi vizsgálaton kiderült, hogy már 4cm-re nyitva vagyok, így bent is kellett maradnom. 6 cm-ig nem éreztem egyáltalán semmit, majd burkot repesztettek és jött az oxy. Kevesebb, mint 3 óra alatt meglett a fiam, első baba volt. Simán végig tudtam lélegezni a fájásokat, teljesen bírható volt, majd a legvégén, amikor már kezdtem úgy érezni, hogy ennél többet már nem bírnék, akkor jöttek is a tolófájások, az egy teljesen más fájdalom volt, kb az első két tolónál még nem nyomhattam, valahogy vissza kellett tartanom, na akkor éreztem úgy, hogy mindjárt megsemmisülök, aztán mikor nyomhattam végre, akkor az első nyomásnál kijött a feje és a vállai, de szóltak, hogy ne nyomjak tovább, lehet volt valami a köldök zsinórral, de néhány másodperc múlva mondták, hogy mehet tovább. Nyomtam mégegyet és kint is volt egészen a babám. Akkor tényleg minden fájdalom megszűnt. A következő fájdalmas dolog a feleslegesen ejtett gátmetszés összevarrása volt (csináltak egy pici vágást, hogy ha nem férne ki a baba, akkor ne szakadjak, aztán utólag mondták, hogy nem is kellett volna vágni, mert kifért volna), na az rosszabb volt a tolófájásoknál is, mivel az első két öltés után valamiért nem hatott a zsibbasztó, hiába adtak másik adagot. De összességében még oxyval is teljesen elviselhető volt számomra az egész szülés és nagyon szép élményként maradt meg, (főleg, hogy a férjem is végig velem volt és ő vágta el a köldökzsinórt), bár ez teljesen egyéni tapasztalat. Sajnos vannak sokan, akiknél nem megy ilyen simán a dolog és sokan traumát szenvednek, de nem érdemes előre ráparázni, mert amennyire félsz tőle, ugyanúgy érhet kellemes meglepetés. Azért írtam le az én történetem, hogy láss pozitív tapasztalatot is. Nem törvény, hogy minden szülés elviselhetetlen pokol kell legyen! Ami tényleg nagyon fontos és rengeteget számít, az a légzés (orron be, szájon ki) és az, hogy el lazítsd a tested, átadd magad a fájdalomnak és ne tiltakozz ellene, hanem tudd, hogy a tested teszi a dolgát és minden fájással közelebb visz a gyermekedhez. Bocsi a hosszúra sikerült válaszért 😅