A 39. héten be akarnak fektetni indokolatlanul?
A cukorterhelésen 5.6 lett az éhgyomri cukrom úgy, hogy előtte 6 órával cukrosat ettem mert elfelejtettem, hogy megyek terhelésre. Ezért abban állapodtunk meg a cukros orvossal, hogy méregetem a cukromat otthon és ha minden rendben újra terhelnek. Ez végül nem történt meg mert akkor felvett GDM-esnek így a védőnő szerint feleslegessé vált az un terhelés, mert úgysem módosították volna. Most vagyok 36 hetes a cukrom azóta is több mint tökéletes, diéta nélkül az éhgyomri 4,8 körül étkezés után pedig bőven 7 alatt van mindig. Összesen 3 kilót híztam eddig a Haemoglobin A1c 5,7% az elmúlt 3 hónapban, tehát tökéletes.
Tegnap voltam NST-n és ultrahangon ott mondta az orvos, hogy ha nem indul a buli a 39. hétig akkor be kell feküdnöm. A méhszájam teljesen zárt, a méhnyak 4,7cm tehát nagyon nem úgy néz ki, hogy mostanában szülni szeretnék. Elutasíthatom az orvos “javaslatát”? Ő is tudja, hogy semmi bajom nincs, a protokollra hivatkozott.
Utasítsd el igen. Ez nem egy börtön, hanem kórház.
Otthon bőven megleszel ebben a kánikulában. Kórházban még rosszabb ilyenkor. Esetleg hivatkozz erre is.
Mert a kórházában gondolom ez a protokoll. Én is ma feküdtem be gdm miatt, pedig jók voltak az értékeim végig diétával. Hát már megbántam. 😅 Majd meggyulladok itt a szobában, van vagy 40 fok. Volt ma egy nst meg egy uh, aztán mára ennyi, várjuk a szerencsét, hogy beindul egyszer csak. 39+4 vagyok ma amúgy. A kórházi “diétás” étkezést meg inkább hagyjuk, meg se mertem mérni inkább a cukrom ebéd után.
Nekem van 3 vetélés az előzményeimben, ezért nem mertem megtagadni a befekvést, mert sosem bocsátanám meg magamnak, ha most az utolsó héten történne vele valami. De ha neked nincs semmi ilyesmi, és még gyakorlatilag cukorbeteg sem vagy (és nyilván semmi más sem indokolja), akkor ne feküdj be, teljesen felesleges.
Persze, hogy elutasíthatod.
Én is elutasítottam egyébként, és nem bántam meg. Inkább bementem, de befeküdni ok nélkül nem lennék hajlandó most sem.
Utolso, oh azonnal jon az erzelmi zsarolas. Ahol en fekudtemy terhes pathologian, minden szarnak el lett hordva aki nem akart bent fekudni, meg rakuldtek a pszichologust,meg hogy meghal a gyerek. De emberhez melto korulmenyeket nem tudnak biztositani. Se klima, se muanyag ablak, se tv ,se internet a szobaban,mi az anyamat csinaljon az ember 0/24 ben. Erre jon a szar kaja, sirtam neha az ehsegtol, a fekvos terhes a bufeig se mehet el. A noverek jot kacarasztak heti sulymeresnel, mennyit fogyott mindenki. K.vicces. Pecsen a bufe 100 m re, a parkolo alatt van... az agyak 5 centis sarga kifekudt szivacsok, alatta butorlap, nem viccelek, szekrenyekrol leszedett ajtokon fekudtem. En sirtam a fajdalomtol is amit alvasnal okozott. Remalmomban ne jojjon elo a Pte szul es nogyogy.klinika.
Jah dietas cukros menu,szaraz zsomle alma. Ennyi. Tobbeknek az ehaegtol leesett a cukra,gyorsan hoztak tejet, az felnyomja. Fel le ugralt mindenkinek ,az orvos meg uvoltott,hogy ez igy nem jo. A nover mondta, mindenki gozasson be salatat,sonkat, lesutott hust minden nap. Hat nem a gazdag reteg fekudt bent, aki ezt megengedhette. Egyvalakinek lett jo a cukra, o kolbaszt es szalonnat zabalt es valahogy attol jo lett neki, nem is ertettuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!