Milyen érzés gyermeket szülni?

A feleségem is eléggé félt, éppen ezért magánkórházban, választott szülésznővel és orvossal csináltuk az egészet, kellemes környezetben, mert úgy voltunk, ennyit megér a dolog.

Ettől még persze k*rva sz*r volt, de legalább tudta nagyjából, mire számítson.

Nyilván ez nem olcsó, ezért érdemes utána járni, adott helyen mire lehet számítani, vannak-e előkészítő alkalmak, dúlával tudsz-e beszélni stb.

Fájt. De kevésbé volt nagy cucc mint amire számítottam.

A vajúdást letudtam otthon, már csak a kitolási szakaszra estem be a kórházba. Szóval addigra mire beértem, az igazi nehezén már túl is voltam, csak a macska nézte végig a szenvedésemet.

Korábban gondolkoztam olyan dolgokon, mint pl szülésznő választás, szülésfelkészítő, vagy magánkórház, mert elképzeltem hogy majd órákig (napokig?) szenvedek, és azt hittem majd valami óriási lelki támogatásra szorulok. Meg persze benne voltam ilyen kismama face csoportokban, ahol mindenki ezeket a témákat tolta. De lusta és spúr vagyok, úgyhogy semmit nem valósítottam meg az ilyen extrákból. Utólag viszont ennek örülök is, mert kb minden tök mindegy volt, bementem, lefeküdtem, mikor mondták hogy nyomjak akkor nyomtam, aztán egyszer csak kint volt a gyerek és csókolom. Ez volt kb 40 perc. Semmi jelentősége nem volt annak hogy kik voltak épp mellettem vagy hogy milyen szobában feküdtem.

Erősebbnek érzem magam azóta, meg örülök hogy ilyen beleszarós az alaptermészetem és így nem öltem bele egy rakat pénzt és energiát ebbe a témába.

Tényleg kiszolgáltatott a nő, főleg szülés közben, de szerintem a gyerek érdekében ezen is felül lehet emelkedni, mint bármi máson.

Ha valami nehéz volt, az lebegett a szemem előtt, hogy egyszer vége lesz, és ott lesz a kisbabám :)

Velem egyébként anyukám volt benn, nyilván kaptam néhány lesajnáló pillantást emiatt is, de az ott már főleg nem zavart, ráadásul nem tudok elképzelni apukát, aki többet tudott volna nekem abban a helyzetben segíteni, mint ő :)

A lelki változás bennem egyébként pont nem szülés után ment végbe. Sosem voltam gyerekmániás, de terhesen mintha minden gyerek anyukájává váltam volna, akkor ért tehát az első önismereti meglepi :)

A második pedig napokkal szülés után, ahogy kipihentem magam (a rooming-in miatt 2 napig szinte semmit nem aludtam, egyszerűen nem mertem elaludni a baba mellett a kórházban) és kezdtek letisztulni a gondolataim, elkezdtek jönni az anyai érzések hullámokban, de olyan erősen, ahogy sose gondoltam volna magamról.

A szülés után közvetlenül csak végtelen elcsigázottságot éreztem és azt, hogy "Sikerült!!!" :D