Tényleg vannak olyan nők, akik tudnának szülni, de undorodnak a terhességtől, szüléstől, és inkább örökbefogadnak egy gyereket?

Én amíg pszichológus segítségével rendbe nem tettem magam, undorodtam az egésztől, nem csak a terhességtől, szüléstől, (beleértve a császárt is), hanem a kórházaktól, orvosoktól is.

Hogy csak a fele okot írjam le, mert a másik fele elég személyes: elegendő traumát okoztak nekem az orvosok kiskoromban, és tinédzserként. Aztán volt még egy enyhe nemi identitás zavarom, nem részletezném. Plusz még van 2 oka.

Sokáig úgy gondoltam, hogy én nem szülök, ha nagyon kellene gyerek, inkább örökbefogadás. De sikerült helyretennem magamban a dolgokat, és lett 2 gyerekem. Ehhez azért kemény belső munka kellett, de nem volt semmi gond végül.

Szerintem nem ez a jellemző Magyarországon, főleg, hogy nagyon nehéz egészséges gyerekhez jutni. Sokat kell várni és sok a beteg, illetve a roma származású örökbefogadható gyerek.

Amerikában van nagy divatja a béranyaságnak és az örökbefogadásnak az általad említett okok miatt.

Ha nálunk legális és elfogadott lenne, én inkább béranyát fizettem volna.

De ha elfogadott és gördülékeny lenne, akkor még az örökbefogadást. Filmekben sokat van az a szitu, hogy a tinilány örökbe adja a babáját, na egy olyan babócát befogadnék.

Szültem egy babát császárral, hát ha előről kezdeném, így, hogy tudom milyen biztos h a fenti kettőt választanám, ha lehetne.

Annyira vágynék egy szülésre, mint a lábtörésre.

Főleg, hogy az első terhességem méhen kívüli lett, azt is szívesen kihagytam volna.

A terhességben és a szülésben nincs semmi magasztos vagy csodálatos...

#7 én azért nem akarnék nagyobb gyereket, mert az határozza meg a totyogó kort, hogy milyen a babakor.

Én utáltam a babakort, nagyon megszenvedtem, de újra csinálnám, mert ez miatt olyan az 1 éves kislányom most, amilyen.

Nagyon könnyű "elcseszni" egy babát, inkább átszenvedném magam a babakoron, minthogy ki tudja milyen 10 hónapost kapjak.