Szülnél olyannak akinek már van gyereke? Ha igen miért? Ha nem akkor miért nem?

Nyilván van az az élethelyzet, hogy az ember azt mondja hogy igen. De én nem. Én félnék, hogy úgyis mindig a már meglévő gyereke lesz fontosabb, és én nem tudnám elfogadni hogy ne az én gyerekem legyen a legfontosabb. Plusz nekem így volt tökéletes megélni a férjemmel, hogy ő sem tudta mi jön, és én sem, együtt váltunk szülőkké, együtt tanultunk mindent.

Amúgy sem nagyon hiszek ezekben a manapság divatos mozaik családokban. Bár lehet én vagyok túl konzervatív.

Én is azt élem és éltem át mint az első, és valóban beláom sokmindenben konzervatív vagyok.

DE. Bármiről legyen szó belegondolom magam a másik helyzetébe. Valószínűleg ha én lennék ilyen helyzetben, pont nem keresnék mást ahelyett akit szeretek, hanem annak szülnék akitnszeretek, hisz a múltjával együtt ismertem meg és fogadtam el. Nem adnám fel a saját és közös álmunkat /a kérdés esetében közös gyereket/ csak mert ő régen mással élte át amit velem szeretne.

Sajnos 34 eves koromig nem talaltam megfelelo part, ilyen is van, nem mindenki szerencses. Akkor meg mar a korabeli ferfiak nagy esellyel elvaltak, gyerekkel.

37 evesen szultem vegul, es nem sult el jol a kapcsolat. Es igen, akarhogy probaltam, nem tudtam megszeretni teljesen a masik fiat.

De kozben meg gyereket szerettem volna, en is ember vagyok, en is lehetek anya, nem csak azok a szerencsesek akik huszonevesen szereto part talalnak. Nekunk is jar ...

Én szültem. Az elsőt úgy, hogy az apjának már volt 2 gyereke. Sose tudta annyira szeretni a mi gyerekünket, mint az első kettőt, nem foglalkozott vele, nem volt mellette sose. Válás lett a vége, és vissza is ment hozzájuk.

A második gyermekemet úgy szültem, hogy a férjemnek nem volt még gyereke bár nagyon szeretett volna. Az élete, a mindene. Azóta Ő neveli az első gyerkőcömet is, mert az apja nem foglalkozik vele. Ő tanítja mindenre.

Nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet, nyilván azért nem mondanék le a gyerekvállalásról, mert neki már van gyereke, de tény, hogy jobb ha nincs.

Gondolom ez oda-vissza így működik, nekik is jobb, ha nincs gyerekünk, de azért nem mondana le az apaságról, mert van már mástól egy gyerek.

7-es, az elotted levo vagyok.

Nalunk is ez volt pont. A mienket sosem tudta ugy szeretni mint az elsojet.

Es o is visszament hozzajuk (de csak ideiglenesen, aztan megint mas valakit talalt).

Viszont apukamnak is volt az elso hazassagabol egy fia, aki anno kiskorunkban minden masodik hetvegen nalunk volt, igaz o akkor 12 volt mikor szulettem, es par ev mulva tinedzser koraban meg mar inkabb a baratokkal volt hetvegen, de anyukammal jo kapcsolatban voltak mindig is, es azota is, az onnan szuletett unokat sajatjanak tekinti, es nagyon joban vannak.

Nem, és nem is jönnék össze így. Egyrészt épp elég kijutott már nekem a szarkeverő exekből, erre többé nem szeretnék lehetőséget adni.

Másrészt volt már gyerekes férfi a párom, és tudom magamról, hogy ha lenne gyerekünk, nem működne. Így inkább kizárom az ismerkedést is, mert annak nem látom értelmét, hogy hülyítsek valakit, vagy "majd lesz valahogy" alapon kezdjünk kapcsolatba.

Őszinte leszek. Én azért nem, mert mi van ha a gyerekével nem bírjuk egymást?

Tehát marhára nem akarok olyan személynek kedveskedni, mosni, főzni rá akit nem szeretek.

Nem akarok konfrontálódni egy idegen nővel (ex neje) h mit és hogyan tegyek, ne tegyek a gyerekével.

Szóval simán önmagam miatt még csak össze se jönnék ilyen pasival, nem h szüljek neki