Hogy zajlott a szülésetek? Olyan volt, amire számítottál?

Nekem nincs pozitív szülésélményem.

2 nap vajúdás. Először hazaküldtek, hogy sétálgassak, zuhanyozzak, az enyhíti a fájásokat és csak akkor menjünk vissza mikor már nem bírom. A fájásaim rendszerek voltak, egész éjjel sétáltam a kertben fel-le, 2szer zuhanyoztam, nem enyhült semmit. Próbáltam aludni hajnalban, de nem sikerült. Folytattam mindent délutánig. Aztán újra bementünk, mert már tényleg szörnyű volt. Haza akartak megint küldeni, mert még nem tágultam. Nem akartam, fájdalomcsillapítót kértem, ezért felvettek. Férjem hazaküldték aludni. Rendszeres fájásaim voltak, de amit bekötöttek végre picit aludtam, kb 3 órát. Többször hánytam mikor jött a fájás. Reggel 8-kor jött vissza a férjem, addig elmentem zuhanyozni, de már majdnem összeestem. Bevittek a szülőszobára, jött az orvos megvizsgálni. Kézzel tágítottak többször. Közben labdára ültettek, de az nem tetszett a baba szívhangjának ezért fekvés vissza. 10 percenként forgattak egyik oldalamról a másikra. Alig volt már energiám, leszúrtak, hogy azért mert nem ettem, de mégis hogyan ha kihányom? Belémtömtek egy csokit, persze pár perc múlva visszajött. Délelőtt kaptam edát, amitől nem fájt úgy, de a nyomást persze éreztem. Folyton jöttek kézzel tágítani. Közben kiderült, hogy mekóniumos lett a magzatvíz, kötöttek be antibiotikumot. Babám még mindig magasan volt, nem ment lejjebb. Azt akarták, hogy forduljak négykézlábra, de nem tudtam már megfordulni, rettenetesen elfáradtam, nem volt erőm. Egy rövid veszekedés után az orvossal, elértem hogy legyen császár. Este 10-kor végre megszületett. Viszont az ezer éve tartó fájásoktól kifáradt, meggyengült a méhem, rettenetesen véreztem, vért kellett pótolni. Így lett 4 órás műtétem. Utána 2 órát elkülönítettek, utána pedig végre megkaptam a babám. Rooming in volt, végig velem volt. Műtét után még 4 napig voltunk bent miattam.

Semmire sem számítottam, mert eleve egy ismeretlen helyzet, ami azelőtt sose történt velem.

Most hagyjuk mennyire fájt. Ha visszagondolok, lényegében csak sodródtam az árral, figyeltem a szülésznőre, próbáltam azt csinálni amit mondanak. Más lehetőségem nem is lehetett volna :)

Második baba születésekor tudtam mi vár rám, de ő császárosan született meg, ott is minden jött magától. Annyi, hogy a császár nekem sokkal művibb volt, érezhetően műtét jellegű volt, mint szülés. De amint haza érkeztünk a kórházból, már nem éreztem fontosnak, hogy mi hogy történt.

Az enyémet nem mesélem el, mert nem jó.

A tesóm első babát 40+0-ra szülte 12 óra alatt. Csak az utolsó rész volt vészes és gatvedelemmel sikerült 😁

A barátnőm 40+3-ra gatmetszessel 6 óra alatt.

Mind a ketten kaptak oxit a végén. A nővéremet így is traumatizalta az egész, mert azt hitte ő keményebb, magas a fajdalomkuszobe. Ezek szerint annyira mégsem. Neki ez ilyen személyes kudarc is volt. Barátnőm annyit mondott, “hat nem volt egyszerű”.

En a horrort kihagyva a fájdalomról annyit tudok mondani, hogy kibirhato. Tényleg úgy vagyunk kitalálva, hogy kibírjuk. Szoval faj nagyon. De azért nekem nem volt vészes. Lehet nekem magas a fajdalomkuszobom.

Szoval tényleg sok sztori van, a lényeg, hogy a légzést nagyon vedd komolyan majd. En nem gyakoroltam előtte meg semmi de nem is kellett. A szülésznő mutatta. Ha rendesen lélegzel elviselhetőbb a fájdalom és segít hogy ne omolj össze. En végig azt éreztem, ha osszeomlok akkor vége, nem tudom megcsinalni. Szoval a legzesre koncentraltam folyamatosan.

Dehogy volt olyan! Sokkal jobban fájt, tovább tartott, és nehezebb volt, mint amire számítottam. Gyakorlatilag minden ponton jött valami nehézség, ami egy nagykönyvbe illő szülésnél nem lett volna. Ezeket nem részletezem, felesleges előre rettegni ilyenektől.

A fájdalomról mindig azt olvastam, hogy két fájás között elmúlik a fájdalom és fel lehet lélegezni kicsit, de ez nálam nagyon nem így volt, volt egy folyamatos alhasi fájdalmam, amire még rájött az ütemes görcsölő fájdalom plusszban. Az egész egy nagy tortúra volt.

Azt hittem, valamennyire majd békén hagynak vajúdáskor, de nagyot tévedtem. Most üljek a labdára, most térdeljek fel, most váltogassam 4 fájásonként hogy melyik oldalon fekszem...

Arról már hallottam, hogy rászólnak nőkre hogy ne kiabáljanak, de nem gondoltam, hogy nálam is megteszik (egyszemélyes volt a szoba, de kiderült hogy nem azért szólnak rád, mert másokat zavar a kiabálás hanem mert tartalékolnod kell az erődet). A harmadik "sóhajtsa el a fájdalmat" felszólításkor már azon gondolkodtam hogy orrbavágom a nővért és megnézem, hogy ő el tudja-e sóhajtani a fájdalmat...

Aztán gondolom, hogy ilyen nem mindenkivel van, de órákon keresztül volt egy olyan állapot, hogy már éreztem az ingert de nem szabadott még tolnom. Annál rosszabb nincs. Tiszta megváltás volt, amikor már szabadott, mert akkor már volt mire koncentrálnom, nem csak tűrnöm kellett, meg ellenállnom, hanem kvázi volt feladat.

De még itt sem ment jól minden, így a vége császár lett, aminek egyrészt örültem, mert nem kellett tovább szenvedni (és szerencsére jól is ment minden), másrészt viszont ha előre ezzel kezdjük, akkor megspórolhattam volna egy napnyi kínt és fájdalmat...

Viszont hogy őszinte legyek, szerintem felesleges előre készülni. Ha én előre tudtam volna, hogy ennyire rémes lesz a szülés, valószínűleg pánikolok és ezen szorongtam volna a megelőző hetekben. Így legalább boldog tudatlanságban voltam. (A családban mindenki másnak problémamentes szülése volt, így az én esetemben sem számítottunk másra.)

Erre nem lehet felkészülni 😂🙈

Engem este 7kor indotottak. Burokrepesztéssel. Onnan mentem a szülőszobába, ahova már férjem is jöhetett.

Az első óra nyugi volt, semmi nem történt. Azt mivel nem indultak be a fájások, kaptam infúzióba oxitocint. Onnan indult a buli, 5perces fájásokkal. 2 fájás közt férjem még szelfizgetett velem, viccelődtünk. Kb este 10fele perces fájásaim lettek. Egyre durvábbak. Ott már szó szerint könyörögtem mindenkinek, hogy császározzanak meg, vagy adjanak valami fájdalomcsillapítót, mert meghalok.

11fele kaptam gázt. Be kellett szívnom ha fájás volt. A fájás ugyan olyan kibszottul fájt, de legalább olyan volt, mintha betéptem volna a gáztól 😂😂

Éjfélfele elfogyott minden erőm, onnan a kitolásig vagy aludtam, vagy halucináltam. Sok emlékem nincs. 2kor olyan érzésem lett, mintha kakilni kellene. Automatice elkezdtem nyomni. Egyből ottvolt mindenki, a lábaim kikötözték, az ágyat átalakították nettó fél perc alatt. A forma1-ben nem cserélnek ilyen gyorsan kereket.

A 4. Nyomásra kinn volt a fiam.

Kipattantak a szemeim, a fáradtság 1 pillanat alatt elmúlt, és úgy éreztem sosem fájt semmim.

Ott azt mondtam, soha többet nekem gyerek. Aztán 1éves lett a fiam, újra belevágtunk. Lett egy vetélésem, most pedig 10hetes terhes vagyok (a fiam 2éves) és alig várom a szülést.

Örülök, hogy más sem készült fel a szülésre 🙂

Nekem sem volt elképzelésem, a szülésznő mondta egyszer, hogy majd sodródom az árral. Így is lett.

Úgy éjfél elött kicsivel elkezdtem vajúdni. Én azt hittem, csak jóslók, mert nem voltam rendszeresek. Reggel távozott a nyákdugó, hívtam a szülésznőmet, hogy ez mi, meg hogyan....behivatott 9re a kórházba (aznap lett volna nst is).

Felvettek, megvizsgáltak, már két ujjnyira voltam nyitva. Akkor séta...majd 11kor mondták a lehetőségeket. Én mindent akartam 😄 mert féltem a fájdalomtól, alacsony a tűrőképességem. Akkor séta.... 12kor rájöttek az oxira meg folyadékot is kaptam, hányni egyszer akartam, de végül nem kellett. Burokrepesztés, eda, a végén valami méhszájsapka eltűntetése kézzel, aztán jöttek a tolófájások. Hát, az fájt. Én kiabáltak egyszer, akkor nekem is szóltak. Az egyik orvos még könyökölni is jött. Aztán kint lett a baba, rögtön utána a méhlepény is távozott (az jó érzés volt). Amikor kint lett a baba, az egy akkora megkönnyebbülés volt, komolyan jó érzés volt, elvágták a fájdalmat. A varrás fájt.

Én azt tanácsolom, hogyha kezdesz vajúdni, ne menj kórházba (nyilván,ha nagyon durván fáj, akkor igen), mert ott nem "kényelmes" a vájúdás

Nekem a szülés jó élmény volt, oké fáj,de tényleg jó élmény volt. Odafigyeltek ránk, kedvesek voltak és gyorsan zajlott 🙂