Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Azért változik a császár...

Azért változik a császár utáni protokoll, mert pl. korszerűbben varrnak, vagy szemléletváltás miatt?

Figyelt kérdés

Első császárom 2003ban volt. Reggel műtöttek, másnap reggel állítottak fel. Addig a szülészeten feküdtem, bekatéterezve, infúziózva, pár óránként lázat mértek, stb, mint egy komoly nagy műtét után. Babát is kb 10 óra múlva hozták először szoptatni, aztán vitték is el.


Második császárom 2014ben este 10kor volt. Itt rögtön az osztályra vittek, másnap reggel állítottak fel, kb 10 óra múlva, aznap délután megkaptam a babát is, de már műtét után is hozták hamar szoptatni.


Harmadik császár tavaly:

Hat óra múlva felállítottak és onnantól a baba is velem volt, két éjszakát voltam bent.

Első császárnál hetet.


Felmerült bennem, hogy régen is simán ment volna 6 óra után a felkelés stb., vagy mondjuk másképp vágtak, varrtak?


2021. jan. 6. 10:06
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

"Reggel műtöttek, másnap reggel állítottak fel."


Amint lehet, felállítanak, hogy beinduljon a bélműködés, ne kezdődjenek összenövések.


Nem ment volna a régi módszerekkel. Az első óta nagyon sokat fejlődött

a sebészet.

Nekem a nyolcvanas években volt, és szépen, hosszában végigvágta a hasamat. Ez volt egy napon délben, másnap reggel már fel kellett állnom.

A következő napon meg -mivel utáltam a katétert, ki akartam menni a mellékhelyiségbe, a nővérke kikísért.

2021. jan. 6. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Másképp is vágnak és varrnak (nekem is anyukámat még hosszában a köldökétől), de mint első írta, az összenövések és a trombózis esélyének csökkentése miatt is változott a protokoll. Na meg most már szinte minden kórház bababarát, tehát akkor néznek rád csúnyán, ha az első éjszakára még leadnád a gyereket :)
2021. jan. 6. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Mindkettő. Eleve az izmot se vágjak, hanem tépik már. Szoval elég sokmindenre rájöttek már időközben és változtattak is egy-két dolgon.
2021. jan. 6. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Engem már nem vágtak hosszában, sőt, az első hegem volt a legszebb és legkisebb, pár év után úgy kellett keresni hogy hol van, de izmot azt lehet hogy vágták, nem tudom sajna.

Érdekes, hogy a másodikból gyógyultam legrosszabban, pont ezért nagyon féltem a harmadik után mi lesz, de harmadik után 5 nappal már sorban álltam a kormányablakban ügyintézni(úgy hogy gyalog, ill bkv-val közlekedek).

Érdekes dolog ez.

2021. jan. 6. 11:44
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Persze sokat befolyásol a te szervezeted milyen passzban van épp. De akar az is mennyire ügyes a sebész.
2021. jan. 6. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Az izmot nem tépik, széthúzzák.

Nem sebész vág hanem a szülész nőgyógyász.


Minden kórháznak más a protokolja.

Az elaő 2 császáromnál belül felszívodó varrat kívűl sebragasztás.

Elsőnél komplikációk miatt több mint 18 óra után állítottak lábra.

Másodiknál 12 óra múlva. Hozzáteszem 2 órás nagyműtétem volt komplikációk miatt.


3 hete volt a 3.császárom más kórház más orvos. 1 órás műtét ismét komplikáció.

Kívűl belül felszívodó varrat, plusz drain zacskó. 7 óra után talpon voltam.

2021. jan. 6. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

Én arra emlékszem, hogy az elsőnél nem ragasztották be a sebet, szabadon kellett hagyom, csak egy vékony gézlapot tettek rá, hogy szellőzzön, így volt végig és gyönyörűen gyógyult.

Másik kettőnél kaptam ezt a vízálló vastag ragasztott kötést, ami egy hétig kellett rajta legyen és sokkal csúnyábbak vastagabbak ezek a hegek. Vagy hát heg, mert csak egy van, az előzőt ugye kivágták.

Nálam komplikáció nem volt, csak a középső elindult a kiírt dátumnál hamarabb, ezért műtöttek este.

Illetve annyi gixer volt a harmadiknál, hogy a művi meddővétételnél mikor átvágták a petevezetéket, nem akart elállni a vérzés, az a műszer, amivel elégetik, besütik az ereket meg nem akart feltöltődni vagy micsoda, nehezen működött.

Ott volt egy kis izgalom mikor hallottam, hogy"vérzik! nem látod, még mindig vérzik!? ", na mondom, mindjárt itt maradok.

Korábbi császárok kb fél órásak voltak, ez több mint egy, és mégis ez után voltam a legfittebb 🤷‍♀️

2021. jan. 6. 12:19
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Nekem a nőgyógyász mondta, hogy valakinek 6 császár (ott kicsit lesett az állam, hogy ilyen is van) után is egész szép volt odabent, másnak meg már az első után mindenféle összenövéseket kellett sokáig lefejtegetni. Szóval ez szerintem is egyéni, ill. ugyanannál a nőnél is változhat, sok minden befolyásolhatja, melyikből milyen gyorsan épül fel. Hiszen még egy sima vérvételt vagy ujj-elvágást is annyira másképp élnek meg az emberek, és számít milyen idős vagy, nincs-e mondjuk cukrod vagy vérszegénységed... stb... És lehet, az egyiknél még nem jön elő, a másiknál már bekavar valami... Az biztos, hogy érdemes mozogni (persze nem megerőltetőt), annál hamarabb épülsz fel. De több gyerek mellett már úgysem fogsz sokat heverészni :D
2021. jan. 6. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Mondjuk az nálam is volt a harmadiknál. Mondta a fiatal doki mikor felnyitottak, hogy itt minden össze van nőve. Az idősebb meg:"Harmadik császár, persze hogy minden össze van nőve! " 🙃
2021. jan. 6. 12:37
 10/10 anonim ***** válasza:

Kedves 8#


Igen,sajnos nekem is első csm után mindenem mindennel összenőtt, mindenem letapadt, a lányomat ki se tudták emelni, csak kinyomni, mindkét petevezetőm összenőtt, a vastagbelem megtekeredett, a csodán múlt hogy nem halt el. 2 órát műtöttek a második csm alatt.

Moat a 3.-nál csak 1 órát voltam a műtőben,most is voltak összenövések de nem olyan vészesek.


Kedves Kérdező!


A sebragasztást nem sebtapaszra értettem. Konkrétan van orvosi sebragasztó. Erre rá jön plusz a sebtapasz.


6#voltam. 😊

2021. jan. 6. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!