Nektek is ilyen hamar változott meg a véleményetek a gyermekvállalásról?
Tudod, szokták mondani, hogy addig nem akar az ember gyereket, vagy legalábbis nem önti el a vágy a gyerek iránt, amíg meg nem találja azt az embert, akit igazán szeret, és akit el tud képzelni apának/anyának. Szerintem te úgy érzed, most találtad meg ezt az embert, ezért tört így rád.
16 és 21 éves korom között volt egy 5 és fél éves kapcsolatom, folyamatosan azt mondogattam, hogy nekem nem kell gyerek. Az utolsó fél évben jöttem rá, hogy nekem TŐLE nem kell gyerek, amúgy kéne. Szakítottunk, összejöttem a férjemmel, kb. fél éve voltunk együtt, mikor elkezdtem baromira vágyni arra, hogy egyszer gyerekem legyen tőle, és lehetőleg minél előbb, alig vártam, hogy itt tartsunk. Most van úton az első, 7 hetes vagyok, reméljük, minden jól alakul. Szerintem ennyi az egész, valószínűleg most érzed azt, hogy ez az az ember, akinek szülnél.
Ahogy az első írja, én is azt gondolom, hogy valahogy megérzés alapján is működik az egész. Megérezzük, hogy az adott partner alkalmas lenne szülőtársnak. Ehhez jön még hozzá az alapvágy, ami amúgy is elkövetkezik, mert sok ember akar gyereket, de nincs mellette alkalmas partner, esetleg egyáltalán nincs partner a láthatáron. Lásd azok az emberek, akik egyedül vállalnak gyereket sperma donor használatával. Van, akinél ez az érzés az életben nem jön elő, van, akinél hamarabb, van, akinél később. Kinek hogy van ez a dolog beállítva, beprogramozva. Én szerencsés vagyok, mert amikor nálam ez elkövetkezett, mellettem volt egy alkalmas szülőtárs és úgy tűnik, hogy még el is tűrjük egymást...remélem, életünk végéig:D 21 évesként pedig se nem korán, se nem későn nem következett be nálad ez, azt mondom, épp ideális korban. Úgy gondolom, hogy az ideális kor a 18-40 között van. Nálam ez körülbelül 24-25 éves koromban jött el, s érlelődött egész addig, míg nem vágtunk bele. (Ha minden körülmény adott lett volna, akkor bele is vágtunk volna) 27 évesen szültem első gyermekünket, és most 31 évesen a másodikat nemsokára. A második vagy többedik gyerekre is hasonlóan meg kell érni, akárcsak az elsőre. Valaki csak egyet szeretne, valaki eleve tudja, hogy többet, valaki először csak egyet akar, aztán később rájön, hogy többet, és uyanez előfordulhat visszafele is. Előre ezt se lehet lefixálni 100%-ra.
Azért jó, hogy az emberek általában nem rögtön fejestugranak a dologba, úgy értem, hogy mikor eljön ez a fészekrakási vágy-ösztön-azért általában várni kell, hogy minden körülmény adott legyen. Ez arra jó, hogy érlelődjön, mélyüljön a dolog és közben valóban elgondolkodsz az egészen...habár mikor már nagyon erősen vagysz rá, akkor már szinte kínzó, mint egy be nem teljesedett szerelem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!