Miért okoz sokmindenkinek traumát a császármetszés?

Én gyerekkorom óta tudtam, hogy császárral szülhetek csak az alapbetegségem miatt.

Így abszolút nem ért semmilyen trauma.

Szerintem ez a sürgősségi császárnál jellemző.

Olyat, amire te gondolsz eddig csak itt olvastam(hogy a császár nem is szülés stb). Élőben nem találkoztam ezzel a fajta hozzáállással.

Én is császárral születtem és engem is császároztak háromszor.

Nekem sürgősségi volt, de nem éltem meg traumaként. Volt már más egyéb hasi műtétem is, semmivel nem volt rosszabb azoknál.

De a gyereket ellátni a kórházban segítség nélkül, az mondjuk nagyon nehéz frissen vágva és varrva.

Sajnos ezt sugallják az embereknek, nőknek, vannak ilyen irányzatok. Hogy a császár az valami kudarc.

En egy picit mindig féltem a hüvelyi szüléstől, mégis szerettem volna, hogy ne legyen kudarc. Engem megzsarolt, becsapott az orvos, nem hagytak vajúdni, zokogtam, amíg előkészítettek a műtétre. Arra gondoltam, hogy ezt sose fogom kiheverni, hogy a gyerekem születése ilyen boldogtalanul sikerül, már nem is csak a műtét zavart, hanem az egész.

Valahogy az volt a szerencsém, bár ez hülyén hangzik, hogy a kislányom is iszonyatosan élte meg, nem adták oda órákig, senki nem tudta megnyugtatni. Amikor megkaptam, ránéztem, és egyszerűen annyira ugyanazt láttam rajta, amit én éreztem, hogy én tényleg egyik pillanatról a másikra azonnal megszerettem és azzal a lendülettel fel is dolgoztam és a későbbiekben lexartam a témát. Könnyen gyógyultam és örültem a babának.

Most a másodiknál az kerekedett felül, hogy félek. 36.hétig haránt volt, már úgy örültem, hogy lesz egy időpontunk, tudja hozzá igazítani a párom a munkáját, talán be is jóhet, mert 1-2 órára biztos vmelyik barátunk elvállalja a másfél évest ha időben szólunk.

Erre befordult, és most ez a bizonytalanság, hogy elindulhat itt a szülés, az uram esetleg 24 órázik, akár 3-4 óra is mire hazaér, hová teszem a gyereket? Mi lesz ha sérül a szülésben a kisbaba ha gátszakadásom lesz...

Előző vagyok. De azért bennem van, hogy persze legyen hüvelyi, mert nem akarok gyengének tűnni.

A harántfekvés olyan jó lett volna, nem kell magyarázni semmit, ez az egy mondat és mindenki (főleg én) belátja hogy csak ez a lehetőség volt.

Nekem az, hogy így nem volt meg az a pillanat, hogy rámteszik és egyből megölelhetem.

Ki voltam kötve a műtőasztalon és "egyedül" maradtam , amíg összevarrtak. Amikor kitoltak a műtőből, remegtem és fáztam. Hiába hozták oda, alig bírtam fekve (mert ugye a fejedet sem emelgetheted) fogni.

Na meg a kiszolgáltatottság érzése. Kikötöznek az asztalhoz, nem mozog a lábad. Nekem ez a legrosszabb, hogy magatehetetlen voltam fél napig. De ez császártól függetlenül, szerintem másmilyen hasonló műtétnél is ezt érezném. Csak itt hozzájön az az érzés, hogy vágysz a babára és valószínűleg ő is rád.

Én még előtte vagyok, de nem izgulok ezen. Valahogy kijön, bent nem marad 😊

Egyelőre medencevégű a bébi (hosszú ideje, de még bármi lehet), de nem fogom tragédiaként megélni. Az a lényeg, hogy a kislányom ép és egészséges legyen, minden más mellékes. Úgy vagyok vele hogy a császárra készülök, maximum kellemes csalódás lesz.