Sokat számít a szüléshez való hozzáállás?

Én hiszek benne, hogy a tudatosság segít. Erre jó példa az első szülésem és remélem hogy a második méginkább az lesz.

Mikor a fiam született (5,5 óra volt magzatvízelfolyástól) bevallom a végén már kezdtem átcsapni hisztibe. Komolyan elhittem, hogy én itt fogok meghalni, létezhetetlen, hogy a gyerek minimum 3 szervemet ne tolja maga előtt kifelé jövet (persze nem így volt). Aztán vhogy jött egy pillanat mikor rájöttem, hogy ezt senki nem fogja megcsinálni helyettem és minnél jobban félek és ellenkezek annál nehezebb lesz, nem csak nekem, de a gyereknek is. Na ez a gondolat sokat segített, kb 2 fájás volt még és meg is született a fiam, magam is meglepődtem mennyivel másabb lett onnantól minden.

Most próbálok eszerint a tudat szerint készülni, remélem sikerül mentálisan végig tartani magam.

A nőgyógyászom állítja, hogy már a terhesgondozás alatt kb. 90%-ra meg tudják tippelni az orvosok, hogy melyik kismama lesz képes a hüvelyi szülésre. Felsorolta az alkatot, a habitust, a terhesség megélését és természetesen az orvosi eredményeket, mint befolyásoló tényezőt.

(Tehát bőven előfordulhat, hogy határozott, ügyes, tájékozott, panaszmentes kismamánál gond adódik, de szerinte ez ritka.)

Szerintem ebben tényleg van némi igazság. Egy ismerősöm túlsúlyos, csúnyán mondva lusta, nagyon rosszul élte meg a terhességeit és császáros is lett mindkét picivel. Ezzel szemben van egy barátnőm, aki nagyon mozgékony, életvidám, kitartó és aktív életmódú lány és pikkpakk szült.

Hááát... Vitatkoznék a kérdező állításaival!

Én nagyon készültem mentálisan az apás szülésre. Tanfolyamon voltunk, szülésvideókat néztem, stb.

Éjfélkor otthon elfolyt a magzatvíz. Másnap 11ig vajúdtam nyugalomban, jókedvben. Azon poénkodtunk a férjemmel, hogy mennyire meg voltam duzzadva ott lent. Bár én nem láttam a hasamtól :))

Nem kértem még gázt sem, nem féltem a fájdalomtól, mert készültem rá.

De beütött a krach, kiderült, hogy 3x van a nyakán a zsinór a lányomnak... Minden fájáskor fulladozott (nyaki artériát szorította)

Azonnal ki kellett venniük császárral a lányunkat...

Pedig minden oké volt egész terhesség alatt. Se egy hányinger, semmi. Szép voltam végig,nem híztam semmit szinte, jól éreztem magam végig. És mégse sikerült, amit szerettünk volna..

Szóval ennyit erről