Akik nagyon rosszul élték meg hogy császár lett, Ti hogy dolgoztatok fel?

Szia.Nekem is élet halál kérdése volt a császár,már lassan két éve de minden percére emlékszem.Mostanra fel dolgoztam,imádtam/imádom a kisfiamat.

Az első év borzalmas volt lelkileg és fizikailag is.Nagyon nehezen ment a felépülés,írtóra fájt még 4 hónap után is a hegem.A párom rengeteget segített,támogatott.

Ami igazán segített az az idő.Eddig én is azt mondtam,hogy több baba nem lesz és mostanában pedig azon kaptam magam,hogy bizony lesz,mert szeretnék.

Epepangással kerültem kórházba a 35. héten. Minden nap ijesztgettek, aztán a 38. héten lett császár, de csak előző nap szóltak, addig azt httem, majd indítják vagy indul magától. De akkor már úgy voltam vele, hogy mindegy, csak hadd aludjak és ne viszkessek és menjünk végre haza. A műtét és utána nagyon fura volt, hogy nem vettem részt a saját gyerekem születésében, olyan idegennek és selejtesnek éreztem magam. Aztán otthon pont igyekeztem volna ezt kompenzálódó végre szuperanyává válni, de két hét múlva mélyvénás trombózissal visszakerültem még pár hétre az intenzívre. Másfél év volt, mire elmúlt a vérrög a lábamból és rettegtem, hogy akkor halok meg, amikor egyedül vagyok épp a babával. Elhíztam a szoptatás alatt, a hajam kihullott, csontritkulásom lett a szuritól és tele voltam kékfolttal. Aztán mégis rendbe jöttem, sőt igen fitt lettem. De olyan két évig úgy voltam vele, hogy hát ez jutott.

Aztán amikor a gyerek bölcsis lett, persze csak belém bújt a kisördög, elkezdtem olvasgatni fórumokon tapasztalatokat, voltam vagy 10 orvosnál, hogy mi lenne, ha... Férjem sem volt túl bátor, azért nyomott hagyott benne, hogy majdnem egyedül maradt a gyerekkel. Aztán belevágtunk. Ezúttal minden rendben ment, sehol egy epepangás meg trombózis, sőt már a császárt sem éltem meg rosszul, pláne, hogy magától indult, 8 órát vajúdhattam is előtte. De már tudtam, a lényeg a gyerek. Így majdnem négy év lett a gyerekek között és örülök, hogy nem hagytam ki a másodikat - bár vele meg egy meglepi gerincsérvet sikerült összehoznom, hogy legyen még mitől nyavalyogni :) Most már nagyok (sulis és ovis).

Ha nem lennék ilyen kripli, tuti 3 még egy lenne, mert nagyon élvezem a társaságukat és szeretek gyönyörködni bennük. Szóval egy adag toporzékolás bennem maradt, hogy miért nem az vagyok, aki csak úgy potyogtathat :), ugyanakkor hálás vagyok, hogy ők vannak, egészségesek, okosak, szépek.

En természetes úton szültem és őszintén kérdezem, miért vágyik erre valaki olyan nagyon? En végig úgy voltam vele, ha császár, akkor az. És majdnem az is lett, mert nem tűnt el a méhszáj de akkorra már 48 órája volt, hogy az első fájásom indult, uh mondtam a dokinak, találjon ki valamit mert a célegyenesbe már fel ne vágjon, ha nem muszáj. Aztán amúgy majdnem műteni kellett engem mert a vérzés nem állt el, a kisfiam meg ment a PIC-re mert kakis magzatvizet nyelt és lélegzett be. Szóval attól, hogy természetes egy szülés egyáltalán nem biztos, hogy szép is. Szerintem gondolj arra, hogy így tudtak megoldani, hogy most lett egy gyönyörű gyereked és te is élsz. En pont azt mondom, soha többet nem szülnek természetesen. Nem a fájdalom miatt, az nem érdekel, túl lehetett élni. Hanem nekem túl kockázatos a babára nézve. Ha nem hagynak két napig szenvedni hanem értelmes időben megcsászároznak, akkor nem kötünk ki a Pic-en. Arról nem is beszélve hogy így is kellett gátmetszés is és én még 3 napig ájuldoztam a vérveszteség miatt, uh meg azt se mondhatni, hogy a mennyivel könnyebben megúsztam.

Aki írta, hogy de legalább 8 órát Vajúdhatott, az neked miért pozitívum? 😀 ne haragudj, elképzelni nem tudom.

Kudarcnak eltem meg hiszen mindenfele fordito technikat es praktikat bevetettunk, aztan ugy voltam vele h mi van ha a nyakara van tekeredve a koldokzsinor es nem is tudna, megfulladna ha tovabb eroszakoskodnek, a lenyeg h egeszsegesen jojjon vilagra.

2 ev mulva egy sima szulessel "karpotoltam magam", tudom ez nalatok nem opcio. El kell engedni, kulonben csak rag belulrol.

Én bizony vajudtam 36! Órát és mivel nem tagultam bármit próbáltunk levált a placenta és azzal már rohantunk is a műtőbe.Elaltattak.Életben nem gondoltam volna,hogy nem hallom majd a kisfiamat felsirni.Utánna egy teljes napig az intenzíven voltam,az ő apgarja pedig4/7 lett.Hála az égnek semmi nem maradott vissza. De akkor jött a legrosszabb,2 napos volt én pedig pánik rohamot kaptam,azt se tudták mint kezdjenek velem az orvosok. Alig vártam,hogy haza térhessünk erre pedig pszihologust küldtek hozzám a roham miatt,hogy beszélgessen el velem.

Olyan szarnak éreztem magam legalább fél évig,hogy kár is.A szoptatás se ment zökkenő mentesen,rengetek tejem volt,begyulladt a mellem utánna megkelt,begennyesedett,kifakadt.

Mégis imádom az anyaság minden percét.

#2-voltam

4

El tudod, te képzelni azt, hogy konkrétan nincs szülésélményed? Én is örültem volna ha vajúdhatok kicsit. Konkrétan fel se igazán fogtam, hogy megvan a baba. Másnap reggel menni akartam nstre.

Sürgősségi császárom volt. Fizikailag hál istennek gyorsan felépültem, de lelkileg nehéz volt. Szerencsére a férjem nagyon támogató volt. Fontos, hogy tisztázd magadban, hogy nem a te hibád és bárki bármit mond, te igenis szültél. Azért még így 8 hónap után is vegyes érzelmeim vannak, de azt mondom, hogy ha változtathatnék, akkor jobban felkészülnék a császár lehetőségére.

Ajánlom Facebookon a császárvonal csoportot.