Van aki írtózik még a császár gondolatától is?

Mindkét terhességem alatt rettegtem, hogy nehogy császár legyen. A másodiknál jobban. Maga a vágás, varrás, varratszedés amitől irtózom. Mindkétszer volt gátmetszésem, és az elsővel nagyon lassan épültem fel, ebből kiindulva el sem tudom képzelni, mi lett volna velem ha császároznak. Szülés után úgy kellett felültetni, mert mozdulni sem bírtam, alul kateter, felül infúzió lógott belőlem, mondta is a nőver, hogy rosszabb vagyok mint a császárosok. A másodikkal gyorsabban regenerálódtam, de örülök neki, hogy nem lettem szekciós. Ráadásul ők több napig vannak bent a kórházban, nekem az az 5-4 is sok volt.

A sógornőm, vagy barátnőim akik császárosak voltak, nem élték meg nagy traumaként.

Nekem kesore fordult be a baba - kereszt fekvesben volt, ezert egy ideig azzal a gondolattal kellett megbirkoznom, hogy csaszar lesz...

Egyreszt felek a beavatkozasoktol ami mutet, vagas stb.

Masreszt szerintem a test tudja mi a dolga - kivetelek persze vannak es ha baj van, szukseges.

Ugyanakkor utana olvasva, nekem az jott le, hogy a termeszetes szulesnel kevesebb komplikacio van az anyara nezve es megnehezito az elso napokat. Illetve ugyanugy faj, csak huzamosabb ideig erzed a fajdalmat.

De persze van amikor a szukseg hozza ugy...