Hány gyereket terveztetek vagy terveztek? És kinek milyen volt az eddigi szülésélménye?
Egyet tervezünk a férjemmel, mindig is egy gyerekről álmodtam. Főleg, az én felhős, viharos, igazságtalan gyerekkorom után nem akarok kistesót.
És aki az egy gyerekeseket lepontozza, az irigységből teszi? (csak visszakérdeztem)
3-4 gyereket terveztünk, a 3at fixen a 4. az kérdéses :D:D az majd az őszhajszálak függvénye :'D
Egy gyerek már megvan (3,5éves) 2 meg pocakban,már bármikor szülhetek.
Az elsővel a szülésélmény,hát kemény volt. másfél napos vajúdás,nem tágultam, ödémás méhszáj,félig meddig toxémia na mindegy császár lett a vége. Marha rossz volt a vajudás,de bármikor megcsinálnám ujra!
Harmat terveztunk es harom is lett.
Szuleselmenyem ketszer jo volt, masodjara nem. A kedvemet nem vette el, csak veletlenul sem akartam ott es annal szulni ismet.
Kettőt terveztünk, 2 is van már, idén született a kicsi.
Az első szülésem nagyon brutál volt, majd' 20 óra hossza kőkemény 5-7 perces fájásokkal. Azt hittem ott pusztulok meg a szülőágyon,évekig azt mondtam hogy nem lesz másik gyerek. (6 év kellett)
A második hála az égnek császár lett végül, de nem is bántam. Teljesen pozitív élmény maradt. A hüvelyi ezerszer jobban megviselt.
Hármat szeretnénk, jelenleg egy kislányunk van.
Nálam a teherbeesés, és a kihordás a legnehezebb része. Miután eljutottunk a szülésig, nekem már teljesen mindegy volt, hogy mi vár rám. Egyszerűen boldog voltam, hogy egyáltalán eljutottunk odáig, és hamarosan a kezemben tarthatom a kislányomat.
Végül 5 órán át tartó brutál 2 perces fájások után császárral született meg a kislányom, amit kb. élve boncolásként éltem meg, mert nem hatott jól a gerincérzéstelenítésem a műtét alatt.
De nem maradt bennem rossz érzés. A lényeg, hogy itt van a kislányom épen, egészségesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!