Pecsre a szuleshez (csaszarhoz) mik kellenek? Nekem? Babaknak? Ami cuccom ittvan az velem jon a szuloszobara vagy azt hazaviszik? Mi fog kelleni? Es hogy megy a csaszar? Akinek volt leirna legyszives
Semmi extra nem kell egy hagyományos 'szülős' kórházi csomaghoz képest: hálóing, papucs, köntös, tisztálkodási szerek, betétek...stb. + a baba cuccai.
Az összes cuccommal együtt mentem a szülőszobára, ott adtak egy szekrényt, abba pakoltam be, amit császár után a férjem vitt át az őrzőbe -ott az ágyam mellett volt a bőröndöm.
Nekem nem császárnak indult, így miután nem haladt a szülés, a szülőszobán kaptam egy katétert, a korábban beszúrt EDA-ba több érzéstelenítőt, majd toltak a műtőbe. A férjem jött velem, a műtő előterében lehetett, ahol ellátják a babát is, így mindent látott, ami Vele történt, ott készíthette el az első fotókat is.
Amikor rendbe tették, egy kicsit odatartották nekem is a babánkat, majd a férjemmel együtt felvitték egy külön szobába, ahol kettesben eltölthették az aranyórát.
Közben engem rendbe raktak, elvittek az őrzőbe, ahol 12 óra múlva felállítottak, le kellett zuhanyoznom, és átkísértek a gyermekágyra.
Minden szobában van pelenkázó, mindennel felszerelve, ami a pelenkázáshoz kell; így nem kötelező vinni, de én vittem ahhoz is mindent.
Ruhát is adnak a babára, de én azt is vittem, és jól is jött, mert mondták, hogy épp kevés van. Egy babapléd sem jön rosszul, meg néhány textilpelus.
Fürdetni a csecsemősök fürdetik.
Bimbóvédő -sterilizálva- ajánlott, ha még nem szoptattál. Nekem pl. csak azzal ment.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!