Anyatejről hogyan álljunk át tápszerre? Fokozatosan, vagy mehet azonnal?

Kedves 62%-os! Igen, ÉN. Ugyanis azzal, hogy anya lettem, még nem szüntem meg létezni, mint önálló Nő, feleség. Van egy 3 éves lányunk is, tudom, miről szól a szülőség! De sosem értettem, mi a jó abban, ha teljesen feláldozzuk magunkat, lemondunk mindenről. Nyilván a gyerekek érdekeit nézzük először mindig, de a középutat választjuk, nem pedig alárendeljük magunkat folyamatosan a gyerekeknek, mert hát milyen szülő az, aki magára is mer gondolni. Tehát most:

A baba felnő tápszeren? Igen.

Anyuka tönkremegy a szoptatásban, gyűlöli az egészet? Igen.

Akkor nem fogjuk erőltetni itthon, hogy igenis szoptatni kell, mert csak úgy a jó.

Eleve nem az volt a kérdés, hogy hogyan szoptassak továbbra is.

Ahhoz pedig méginkább nincs közötök, hogy a férjemmel hogyan osztjuk fel itthon a teendőket. :) De kedves kis beszólás volt, nyilván fogalmad sincs róla, hogy én a két gyerek mellett dolgozom (nyilván nem 8-10 órákat, mint előttük), vagyis próbálnék, ha nem lennék ennyire kimerült. Persze, úgy könnyű ám szoptatni, meg mellen tartani a gyereket egész nap 2-3 éves koráig, ha amúgy anyukának más dolga sincsen, és a szoptatás sem jár fájdalommal.

És igen, a férjemnek szerencsére nem megterhelő a saját gyerekivel foglalkozni. Ketten vállaltuk őket, ő is látja rajtam, hogy kimerült vagyok, megviselt az első pár hét jobban, mint a nagylánynál. Ezért szeretne segíteni, ha éppen azzal, hogy bevállalja az esti fürdetést, etetést, és még azt a két darab éjszakait is, akkor azzal. Sajnálom, ha nálatok az a módi, hogy az anya dolga a gyerek és a háztartás, és aztán még örüljön is, ha a férj hajlandó rá vigyázni hétvégén egyben két óra hosszát.

Nyilván a 62%-os válaszoló "tökéletes anyuka" lehet, hiszen ki is emelte, hogy ő mennyire nem ősanya, DE ... Közben ítélkezik, okoskodik úgy, hogy bármiféle részletet tudna. Ráadásul még be is szól. Nem értem, ha ennyire nyomorult az élete, hogy itt vezeti le a stresszt, miért gondolja többnek magát bárkinél?

Igazából azért döntöttem/döntöttünk így, mert belegondoltam, hogy az első gyerekünknél mennyire más volt minden. Ő tápszeres volt már a hazajövetel napján is, és sosem szenvedtünk ennyit. Nem sírtam, nem éreztem ezt a szörnyű, leírhatatlan érzést. Hogy gyomorideggel nyúlok a gyerekhez, már a szoptatás elején azt várom, mikor fejezi be, stb. A férjemnek, szüleimnek is rossz ezt látni, ők is azt mondják, hogy ennyit nem ér a szoptatás. A naggyal sem tudok ezért annyit foglalkozni, mint szeretnék. Neki is lett így egy folyton fáradt, feszült anyukája. Nem ezt érdemli ő sem.

Olvastam valahol, hogy addig ajánlott a szoptatás, amíg mindkét félnek jó. Nekem ez így nagyon nem oké, és a babánknak sem (szerintem). Azért meg nem fogom erőltetni, hogy a 3 éves státuszon is verjem magam arra, hogy "igen, még mindig szopizik". Vannak ennél nagyobb dolgok is az életben, akinek meg ez a világ közepe... Hát egészségére.