Azok, akik 2-3 vagy annál idősebb gyerkőcöt is szoptatnak, komolyan így szerették volna?

Komolyan, ennyi álszent hülyét. Teljesen kiakadtam a valaszokon. Itt lassan tényleg nem lehet semmit kérdezni, mert mindig megtalálják a lehetöséget a kérdező oltogatására normális válaszok helyett.

Egyébként ez nem kibeszélés, teljesen névtelen véleménykérés egy témában egy példával alátámasztva, a kibeszélés az ha Juliskával, aki ismeri Mariskát, megbeszéljük, hogy milyen hülye Mariska.

Na a lényeg. Én 1 éves korig szoptattam, szóval nem tartozom a megkérdezett csoporthoz. Amiért mégis írok, az az, hogy egy baba-mama klub hatására döntöttem el hogy nem fogok a végtelenségig szoptatni. Ott ugyanis azt tapasztaltam, hogy a már nem szopizó 1.5-2-3 éves gyerekek szépen ejátszottak, felfedeztek, stb., míg a szoptatottak azt a 2 órát nem bírták ki, nem bírták elfoglalni magukat, többször az anyjukat nyúzták játék helyet, amíg az anyuka kénytelen volt teljesíteni a gyerek kérését, de eltelt 20 perc, az amúgy 2 év körüli gyerek megint az anyja pólóját húzta. Szóval én ott és akkor eldöntöttem, hogy ezt nem.

Figyelj: tedd félre a cicit!

Annyira mindegy, hogy ha beüti magát, akkor rohan anya, ölbe veszi, megöleli és puszilja - vagy cicit ad.

A gyereknek mindenképp meg kell tanulnia az oviban, hogy anya nincs ott, egyedül kell megbírkóznia azzal, hogy a Józsika fejbe verte a kisautóval.

Túl van spilázva ez a szoptatás körüli mizéria.

A kötődő nevelés pedig egyáltalán nem azt jelenti, hogy a gyerek irányítja a szülőket! Például nálam szigorúbb szülő kevés van az ovis csoportban vagy a játszótéren. Attól, hogy nem hagyom sírni a gyereket, vagy mindenbe bevonom, még lehet következetesen nevelni. Akkor is, ha sokáig szoptat valaki.

Első gyerekkel én is megvívtam magammal ezeket a harcokat. Hogy én 3 óránként szoptatom, maximum 6 hónapos koráig, kizárólag a kiságyban fog aludni, és biztos nem cipelem a kis seg.gét a nyakamban még két évesen is.

Szerinted? XD

Első pillanatban kiderült, hogy ezekkel az elvekkel legfeljebb azt érem el, hogy szenved a baba, szenvedek én is, tiszta ideg az egész család. Egyedül a védőnő és a 60 év feletti nőrokonok tapsolnak.

Éreztem, amikor kérte, elkezdtem hordozni, hagytam cicin elaludni, köztünk aludt: tádámm: kiegyensúlyozott baba-mama-apuka a végeredmény. Azt se tudtam, mi az igény szerinti szoptatás, vagy a kötődő nevelés, de ösztönösen ezt választottuk.

A szoptatás meg aztán végképp kétszemélyes játék. Ahogy a hozzátáplálás és az altatás és minden más is, de ez valahogy még jobban. Valószínűleg azért, mert a babának ezerszer többet jelent, mint az anyának. Mégis több áldozatot követel tőlünk, mint bármi más a nevelés alatt.

Minden család más.

Egyetlen közös pont (2 éves koron túl is szoptat az anya) butaság egységesen megítélni őket.

Például, amit a 21# leír.

Lehet, hogy a felfedező kicsik között is van olyan, aki szopizik még. De nem akar egyfolytában az anyján lógni, az pedig bátorítja, hogy menjen csak a többiekhez.

A 20 percenként ciciző gyerek pedig elég valószínű, hogy akkor is feszt az anyja ölében ült volna, ha születése óta tápszeres.

Erre írom, hogy tedd félre a cicit. :)

Nincs nagy különbség a "nesze itt a cici" és a "nesze itt egy csoki" anyukák között sem. Az elv ugyanaz, mégis teljesen más a megítélése. Holott ugyanarról van szó: addig is elvan csendben. :)

De nem mindenki használja hangtompítónak a kaját. Ahogy a szoptatást se.

A gyerekek se egyformák. Van félénkebb, anyásabb, magának való, bátor, huncut, barátkozós. Nem attól függ a viselkedése közösségben, hogy meddig szoptatják. Csak más a megítélése, ha egy 2 éves a játszótéren öt percenként betol egy kekszet, vagy cumisüvegből issza az üdítőt a homokozóban ülve, vagy szopizik. Pedig szerintem ugyanarról (a nevelési hibáról) van szó.

Szia! Nekem 3 éves a fiam és még szoptatom, alapvetően szoptatáspárti vagyok, de nem terveztem hogy ilyen sokáig szoptatni fogok. Eredetileg másfél, maximum 2 évig akartam. És itt is, de amúgy bárkinek akivel olyan a kapcsolatom hogy ilyet megbeszéljek, elmondom hogy már régóta teher. Amúgy egyáltalán nem vagyok engedékeny típus, szóval azt cáfolom hogy ez a kettő összefügg, de ezt nem volt szívem megvonni tőle.

De még 2 éves kor után is ha olyanja volt képes volt nyílt színen hisztizni miatta, a ruhám rángatni és azt kiabálni hogy cici annak ellenére hogy megbeszéltük hogy otthon szopizhat csak. És nekem is volt nem egy olyan élményem mint a fentebb leírt baba-mama klubos, pl.amíg más gyerekek önfeledten szórakoztak a játszón az én fiam nem mozdult mellölem mert épp rájött hogy cicit akar, addig nyúzott amíg hazamentünk ahelyett hogy homokozott volna a többiekkel. A bölcsibe szoktatástól rettegtem, de érdekes módon ott nem volt gond, és ott elvan, sőt elalszik cici nélkül. De máig az első ahogy hazaérünk. Ha otthn vagyunk pl.hétvégén vagy ha beteg,többször kéri. Én már szeretném befejezni de még nem tudom hogy kéne. Január végén tölti a hármat.

25:

Csak példának írtam.

22-23 voltam.

2 éves kora után választottam el a lányomat. Nem ez volt a terv, azt hittem, addig fogok szoptatni, amíg "muszáj" (ha tudok). Ezt olyan 6 hónapos korig gondoltam. Aztán ahogy megszületett a kislányom, elkezdtük a szoptatást, rájöttem, hogy mennyire más ez, mint hittem, mennyivel több. Hogy milyen érzelmi töltete van, hogy ez nem csak etetés. Akkor úgy gondoltam, 1 éves koráig mehet. Amikor 1 éves lett, be is próbálkoztam tejitalokkal, teljes kudarc, minden alkalommal repült a cumisüveg. Gondoltam, oké, adok neki még időt, kicsi még, legyen másfél év, de már igazából láttam, hogy a WHO ajánlás 2 év, gondoltam ha másfél évesen nem látom még az elválási szándékot rajta, hagyom. Hagytam. 2 évesen eljött egy olyan pont, hogy már beszélt, szaladgált, elég akaratos volt, és nagyon, de nagyon követelni kezdte a cicit, sokszor. Előtte tök jól elvoltunk azzal, hogy elalvás+ébredés, akkor hirtelen nem. Olyan hisztiket levert érte, hogy hihetetlen, óránként állt a bál. És ez tette be a kaput, ezért mondtam, hogy oké, akkor befejeztük, mert ez már minden, csak nem örömteli, meghitt és kiegyensúlyozott.

Viszont pozitív élmény nekem a szoptatás, és pont azért döntöttem az elválasztás mellett, hogy az is maradjon. A második gyerekemnél már eleve 2 évre fogok készülni.

Én 3,5 évesemet szoptatom :)

1. gyerekemet csak 2 hónapig tudtam szoptatni( erről nem írok, a lényeg csak ez). Semmi baja nem lett a tápszertől sem, de akkor is volt bennem egy rossz érzés, hiányzott a szoptatás.

Eldöntöttem a 2. babánál mindent megteszek, hogy tudjam szoptatni, szerencsére ebben ő nagyon partner volt, úgy szopizott öröm volt nézni :) volt tejem, ő szeretett szopizni még 1 évesen is... majd 2 évesen is...majd 3 évesen is :) akkor miért ne?

Igazából hátrányát nem látom, mert ő meg sem említi nap közben, tudja, hogy az mikor van. Nem hisztizik úgy, hogy csak a szopizás nyugtatja meg, és hasonlók. Elvan akkor is ha nem vagyok vele.

Hogy mikor fogom leválasztani nem tudom, nincs terv :) majd alakul, szép lassan csökkent a szopik száma eddig is.

Kb 1 éves volt mikor nyugodtan "hátradőltem" hogy oké már nem baj, ha nem szopik. Elmúlt a szoptatás iránti hiányérzetem is. Nem bántam meg. Ha lesz mégegy babám ez lesz a terv. 1 éves koráig szopizzon, aztán ha lesz tejem akkor akár tovább is. (Persze normális keretek közt, nem úgy hogy őrjöng érte az utcán)

27-es vagyok.

Szerintem a kötődő nevelés baromira nem egyenlő azzal, hogy rátelepszünk a gyerekre majomszeretettel, nem hagyjuk kibontakozni, nem neveljük, mindent ráhagyunk, nincsenek szabályok, korlátok stb. A kötődő nevelésnek (de jobban szeretem a válaszkész kifejezést) arról kéne szólnia, hogy a gyerek igényeit nézzük, azt helyezzük előtérbe elsősorban babakorban, és bizonyos dolgokban később is, de ott már ésszel. Tehát amikor még nincs dacos akarat, nem manipulál, hanem ösztönszerűen igényli az anyját, a cicit, a testközelséget, akármit, akkor rendben van, hogy hozzá alkalmazkodunk.

De onnantól kezdve, hogy a gyerek akarata kinyílik, nagyon csúnyán visszaüthet, ha továbbra is mindig az van, hogy nyikkan egyet, és ugrunk. Mert ilyenkor már elég okos ahhoz, hogy erre rájöjjön, és visszaélni is tudjon vele. Van az én környezetemben is ilyen, egy okos, alapból nyugodt, jó természetű kisfiúból mostanra egy olyan hisztigép lett, hogy az állam leesik (2,5 éves, mint a lányom). De ez már nem a kötődő/válaszkész nevelés, ez már annak a totális félreértése, a ló túloldala.

Én kötődően neveltem, együtt alszunk, ahogy írtam, 2 évig szoptattam, hordoztam, néha most is hordozok, ha sétálunk és elfárad a lányom. Mindig őt nézem először, az ő érdeke az első. De vannak határok, mondok nemet, vannak szabályok, és következmények is, ha nem tartja be őket (nem kell itt nagy dologra gondolni, egyszerű példával, ha 2x rászólok, hogy ne firkálja az ajtót, mert elveszem a zsírkrétát, ha harmadszor is oda rajzol, én bizony elveszem, mehet a hiszti. Nem beletörődök, hogy oké, akkor olyan lesz az ajtó, mert őnagysága oda akar rajzolni, és nehogymár bőgjön). Egyébként mások is meg szokták jegyezni, hogy milyen jólnevelt gyerek (korához képest persze).

Évente párszor alszik anyukámnál, pl. mikor esküvőre megyünk, sőt, másfél éves kora óta én néhány alkalommal mentem kimenőre a gyerektelen barátnőkkel, ilyenkor remekül elvan az apjával, el is alszik vele este. Napközben maradt már anyósomnál, és a húgomékkal is ment már el kicsit kirándulni, vagy hozzájuk. Nem mulya, játszik más gyerekekkel, szeptemberben megy oviba, már beszélgetünk róla, azt mondja, jó lesz neki ott.

Szóval én úgy látom, hogy nem a kötődő nevelés a probléma, hanem hogy sokan félreértelmezik, nem ismerik fel, hogy hol van ennek a határa, és átesnek vele a ló túloldalára.