Szülés után, a kórházban töltöt napok alatt miket ettetek?
Szinte semmi nem ettem a kórházi kajából, mert finnyás vagyok meg válogatós.
Meg azért is, mert nagyon meleg volt, semmi étvágyam nem volt.
Nem kértem be senkitől semmilyen kaját. A férjem hozott be folyadékot, kekszet, joghurtot, banánt, palacsintát sütött nekem.
De most azzal mire mész, ha én leírom, hogy én miket szeretek?
NINCS univerzális tiltólista. Egyél, ami jólesik, de egyéni érzékenység előfordulhat, ki kell tapasztalni.
Például a nagynéném szerint borsót nem szabad enni, mert az ő gyerekének fájt tőle a hasa. De a kórházban pont az volt, így megettem, és semmi baja nem lett tőle a babának. Viszont mikor hazaértünk, ittam pár deci rostos baracklét, attól meg fájt a babám hasa. Látod, pár válasszal előttem meg valaki literszámra itta, mégsem volt belőle baj.
Egyél, amit szeretsz, lehet hogy semmitől sem lesz hasfájás, lehet, hogy valami tök általános alapanyagtól meg igen. Nem lehet előre tudni.
Jó lenne tudni, hogy lesz-e lehetőség ételt melegíteni. Elég kellemetlen, ha anyukád beviszi a finom húslevest, és nem tudod megmelegíteni.
Húsleves, pörkölt, valamilyen rakott zöldség tésztával vagy rízzsel, főzelék kenyérrel... Ezek szerintem könnyen elkészíthetőek és laktatóak is. Bár lehet, hogy nem lesz étvágyad. Ha ilyen melegben nem vágysz a meleg ételre, akkor gyümölcsleves, valamilyen saláta. Jó ha csoki és gyümölcs is van bent és persze sok folyadék.
Szerintem az is jó, ha zsemlét, felvágottat (mindenképp hűtőben tartsd) és hozzá sajtot/paprikát stb. visznek be. Ebédre kapsz főttet, de a reggeli és a vacsora nagyon kevés, amellé/ahelyett jó ha tudsz magadnak szendvicset csinálni.
Mondanám, hogy azt ettem, amit a kórházban adtak, de ez nem lenne igaz, mert pocsék volt a kaja. Egyik nap a spenótnak nevezett valamiről leettem a virslit (pedig amúgy imádom a spenótot, de ez sz*r volt nagyon), másik nap a desszertként adott Túró Rudi volt az ebédem, harmadik nap a levest ehetőnek ítéltem, így azt megettem. Reggeli, vacsora nem volt ízre rossz, csak kevés. Két szelet kenyérhez egy késhegynyi margarin meg egy szelet felvágott, zöldség semmi. Úgyhogy én hozattam be vajat, paprikát, felvágottat. Ezen kívül sok gyümölcsöt, pl. almát, narancsot, banánt, mást nem nagyon, mert február volt, de ez pont jó volt. Ja, meg a kolléganőm hozott nekem zabkekszet meg joghurott, mert tudta, hogy a munkahelyünkön is mindig ezt szoktam enni :)
A főtt étel nem hiányzott abban a három napban, étvágyam sem volt olyan nagy, hogy az éhhalál kerülgessen :)
Azért lettem lepontozva, mert nem vagyok finnyás és nekem ízlett a kórházi kaja?
Vicc.. komolyan!
Köszi mindenkinek!
Nem tudom, ki pontozott le végig mindenkit, én mindekit felpontoztam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!