Ha párszor kapna cumisüveget, leszokna a szopiról? Milyen cumisüveget javasoltok? 6 hónapos a lányom, csak szopik próbálkozunk eszegetni gyümit, de egyenlőre utálja, így azzal nem tudunk kiváltani 1 szopit.
Szeretnék elmenni végre egyszer egyedül vásárolni, fodrászhoz és pedikűrre. Ezt kapnál a férjemtől a szülinapomra 2 hét múlva. Van egy 2 és féléves fiam meg a 6 hós lányom.Még sose volt más a szájában cicin kívül,nem kellett teáztatni,nem kellett tápszer se, így nem tud mit kezdeni a cumisüveggel. Ez úgy derült ki hogy múltkor 4 napig beteg voltam nem tudtam enni és estére elment a tejem és forralt lehűtött vizet akartunk neki adni cumisüvegből,de csak forgatja a szájában és öklendezik tőle.
A fiamnak kellett pici korában tea is, 3 hó után tápszer is,így ő megszokta az üveget (mondjuk épp ezért nagyon hamar le is szokott a ciciről).
Nagyon nem szeretnék így járni a lányommal is,hogy esetleg rászokik a cumira.Vagy a másik hogy én mondjuk elmegyek de az apja nem tudja megetetni majd mert nem fogad el üvegből semmit.
Szerintetek mit csináljak? Saját önzésemből (kikapcsolódás,fodrász) engedjek és halasszam el majd akkorra ha már nem szopizik? Végülis ez fontosabb minthogy nekem 2 év után egyszer le legyen vágva a hajam.
Hát kár :( pedig jó lenne kicsit kiszakadni a "körforgásból".
De mégis milyen cumisüveggel próbáljam ? Most mamos van itthon de szerintem azon (0+-os) túl nagy a lyuk.
Mi MAM cumisüveget vettünk, elég jó a cumija.
Az a fontos, hogy pici lyuk legye rajta, ne menjen sokkal könnyebben a tej, mint a ciciből.
Az én babámat nem zavarta meg. 3 hónapos és szopizik, eddig csak párszor kellett üveg. Ha szomjas/éhes, iszik belőle, erőltetni nem lehet.
Én is alig várom, hogy mehessek, megértelek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!