Elég neki ennyire kevés tej?

A súlyával biztosan nincs baj, hiszen már majdnem megduplázta a születéskor mértet, és azt fél éves korra szokták.

Szerintem ez teljesen normális, hogy pár perc alatt végez. Az enyém is így csinálta, ekkor kezd el annyira érdeklődni a dolgok iránt, hogy jobban tetszik minden, mint a szopi. Én azt figyeltem meg, hogy amikor valami miatt nagyon érdekes, akkor csak a szemit forgatja, és mohón szopizik (akkor is csak néhány perc), ha meg én kínálom meg "korán", akkor pár korty, és forgatja a fejét. (Igaz, én nem mértem soha, de azt én is érzem, hogy többet vagy kevesebbet szopik).

Ami az alvást illeti, átérzem a helyzeted, mert a másodikommal én is így jártam. Hét hét hónapos volt, két óránként ébredt minden éjjel, és tudtam, hogy nem éhes, hanem csak cicizik pár kortyot és alszik. Az alvás éber fázisába érve csak így tudott megnyugodni és visszaaludni. Nekem is ott volt a 2,5 évesem, hetekig semmi alvás, nagyon kimerültem...

Saját magamat is sokat kellett győzködni, mert picit kegyetlenségnek tartottam, de elkezdtük az "Aludj jól gyermekem" módszert alkalmazni, és bejött. Így este 9-től fél6-6ig alszik, aztán egy szopi és még kb. 1-másfél órát alszik. Most 8 hónapos, ezzel ki vagyok békülve. (Bár annyi sajnos bejött a képbe, hogy fogzás miatt most megint gyakrabban ébred, de ilyenkor bekenem Dentinox-val és alszik tovább.) A kiságyát egészen az enyém mellé húzom, így ehhez csak át kell nyúlnom.

Szóval nem az éhség miatt ébred szerintem a tied sem, hanem az alvás éber fázisába kerülve megébred.

A mérleget meg tényleg felejtsd el...

Minden jót nektek!

Idegrendszeri érés, alvásfázisok változása, fogzás...

Szerintem nincs szó semmi rendkívüliről, csak egy újabb fejlődési szakaszba ért a picúr. :)

A szopihoz én annyi tanácsot adnék, hogy ha még szeretnéd tovább is szoptatni, akkor ne adj neki tápszert még próbaképp se (ha éhes, inkább szoptasd gyakrabban), ill. ne trenírozd az alvásra semmilyen módszerrel. Én 26 hónapja szoptatok, de igény szerinti szoptatás mellett is idővel simán elmaradt nálunk az éjjeli szoptatás. (Sokan rettegnek attól, hogy a nagyobb babák, kisgyerekek is majd folyamatosan ébredni fognak éjjel, ha nagyobb korukban is megszoptatják őket ilyenkor.) Megébredések persze nálunk is voltak, de mindig okkal: fogzás, betegség, szeparációs szorongás stb. Ezek viszont többségében elkerülhetetlenek; és a szoptatás ilyenkor tényleg mindig segített. De csak átmenetileg kellett visszanyúlni hozzá.

Én nagyon ellenzem az altatós könyveket. Csak azért, hogy "nehogy hosszú távon is megmaradjanak az éjszakázások", nagyon nem célszerű rászoktatni(!) az éjjeli átalvásra! Arról egyik könyv sem szól, hogy ezért cserébe milyen árat kell fizetni - a kicsinek...

2-3-4. vagyok:

Szerintem ez az éjszakai alvásra szoktatás kérdése sokkal összetettebb annál, minthogy feketén-fehéren azt lehetne mondani, hogy jó vagy rossz. Ezen felül nem csak az adott baba, hanem az egész család érdekeit kell nézni. Leírom saját esetünket, ezzel talán rá tudok világítani arra, hogy mire gondolok.

Az első gyermekem kezdettől jó alvó, 6 hetes korától átaludta az éjszakákat (fogzást vagy egyéb betegséget leszámítva azóta is így tesz, most 2,5 éves múlt).

Mivel vele minden könnyen és jól ment, belevágtunk a kistesó projektbe, 23 hónap különbséggel született a második. Én a terhességet sajnos 2 hónapot leszámítva végig kínlódtam, az utolsó 2 hónap konkrét szenvedés volt, kicsi vékony alkat vagyok, nehezen tartottam magam, 3,66 kilós baba lett, de túl sok magzatvíz miatt még nehezebb és keményebb volt a hasam...

Én nagyon kimerültem, és következett a két gyerekes "akció", szinte a legelejétől segítség nélkül, mert a férjemnek dolgoznia kellett, egy hetet volt otthon. A másodikom sokat ébredt éjjel, de mivel én is az igény szerinti szoptatás híve vagyok, úgy gondoltam, türelem kell csak, majd kialakul nála is. 3 hónapos volt a pici, mikor bordaközi ideggyulladást kaptam, ez egy olyan fájdalommal járó betegség, amit senkinek nem kívánok, és a szoptatás miatt a fájdalomcsillapítás is korlátok közé volt szorítva... Kicsit jobb lett, de az éjszakai néha óránkénti kelések nem segítették a gyógyulást (pedig a fekvés/pihenés elengedhetetlen része lenne a javulásnak) Mire fél éves lett a babám, én egy kialvatlan, ideges és mozgásában is korlátozott anyuka lettem.

Eleinte úgy gondoltam, hogy a gyerekeim érdeke előtérben van, én nem "finnyáskodhatok", hogy aludni szeretnék éjszakánként. Igen ám, de nem a gyermekeim érdeke az is, hogy nappal egy mosolygós, jó kedvű, nem mindenre azonnal kiabáló anyukájuk legyen? Mert ez ugyanúgy az ő érdekük, szóval nem teljesen "önző dolog" az alvás.

Az tette fel a pontot az "i"-re, amikor egyik délután nagy lányom uzsonnázott, én vele az asztalnál ültem. Kezdtem úgy érezni, hogy a fejem "leesik" a nyakamról, és már nem tudom megtartani. Áthanyatlottam az ágyra (nálunk ez egy helyiségben van), és nem tudom hány percet aludtam át, de mire magamhoz tértem, addigra nagy lányom szétdobált egy rakás ropit, kölesgolyót ilyesmit, szóval eltarthatott pár percig, amíg nem voltam magamnál. Ezen teljesen kiakadtam, mert mi történhetett volna még? Hála Istennek a gyerekekkel semmi, de ez az állapot felelőtlenség magammal és a gyermekeimmel szemben.

Ekkor döntöttem úgy, hogy belevágok az "alvás projektbe", lesz ami lesz. És bár egyáltalán nem kenyerem a gyermek sírni hagyása, mégis meg kellett tennem, és utólag úgy érzem, jól döntöttem.

Azóta egy hónap eltelt, sokkal kipihentebb vagyok, tudok játszani, poénkodni a gyerekekkel, nem feszült egész nap a hangulatom. Mivel éjjel többet alszom, így nem gond, ha délután nem tudok, így felváltva egyenként is tudok foglalkozni külön a kicsivel és a naggyal is.

Meredten figyeltem, amire az utánam szóló célozgatott, hogy vajon milyen következményekkel jár ez a kicsim számára, hát rövid távon semmilyennel. Ugyanolyan mosolygós, kiegyensúlyozott és boldog baba, mozgásfejlődésében 2 hónappal megelőzi a nővérét, értelmi fejlődése is rendben van, mindenki oda van érte, mert nyitott, és "bárkivel" elvan, persze közben ragaszkodik hozzám, napközben akkor cicizik, amikor csak akar...

Úgy gondolom, hogy mindent mérlegelve, és egyéni helyzetre szabva kell dönteni, hogy mi a jó megoldás.

Minden jót Nektek!