Császár után, frissen műtve, milyen pózban tudtatok szoptatni?
A fiamat csak a 2. naptól szoptathattam, és nekem kellett hozzá mennem az intenzívre. Ott egy összecsukható széken szoptattunk. Szóval ülve.
A lányomat külföldön szültem. Itt nem kell vízszintesben lenni egyetlen percet sem. Már a műtőből ülő helyzetben toltak ki. Szóval őt is ülve, de ezerszer kényelmesebben. A második naptól viszont a legkényelmesebb nekem is és a kislányomnak is, ha fekve szoptatom.
Természetesen mindkettő császár volt, de a második szinte meg se kottyant.
El sem tudom képzelni, hogyan lehet szoptatni akkor, amikor még a fejedet sem emelheted. A szobatársam is császáros volt, de neki nem adták oda a babáját, amíg biztonságosan el nem tudta látni. Vagyis amíg a fejet sem szabad megemelni, addig csak apukának adták ki a babát és a látogatás végén vissza kellett vinnie (ez Magyarországon).
Egyből a műtét után fekve,bár én fel is ülhettem volna mert altattak,utána ülve és fekve is.
Igazából a fekve szoptatásnál mindenhonnan könnyen kijön a tej bár lassabban,az ülve szoptatásnál gyorsabban jön de nem mindenhonnan.
Most is jobban szeretem a fekvő szopit.5 és fél hós a kislányom.
Ezt majd kitapasztalod,hogy melyik jobb nektek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!