Szoptatás, anyatej és/vagy tápszer? És mi a helyzet a lelkiismerettel?

Kisfiam születése előtt elhatároztam, hogy szoptatni fogok és türelemmel vészelem át az ehhez kapcsolódó nehézségeket, tudtam, hogy nem feltétlenül megy ez akadályok nélkül. Szülés után három nappal indult meg a tejem. A baba súlya csak csökkent, de kategorikusan visszautasítottam a tápszert, mert a kereslet-kínálat elvét követve úgy gondoltam, hogy ha elfogadom, még nehezebb lesz beindítani. Azt hiszem, vannak, akiknek anatómiailag is kevésbé felel meg a melle a szoptatáshoz, és magamat ide sorolom. Kitartásom ellenére is végül csak bimbóvédővel tudott szopizni, nem tudta anélkül bekapni. Bár a súlycsökkenés miatt egy nappal később engedtek minket haza, mégis sikerként éltem meg, hogy végül beindult a tejem, ő pedig jól evett. Az első három hetet szinte egyfolytában a szoptatós fotelemben töltöttem, mert mindig elaludt vagy csak nyugtatta magát a cicin, és mivel egyszerre nagyon kis adagokat evett, újra és újra reklamálta. Volt segítségem otthon, így nem bántam, hogy szinte napi 24 órát ez tesz ki, úgy voltam vele, hogy majd idővel rendeződik. 3 hét elteltével a kisfiam kórházba került egy születési rendellenesség miatt, amit meg kellett operálni, és 1 héten keresztül infúzióval táplálták. Ez a szoptatás terén meglehetősen nagy kálváriát okozott, hiszen a rengeteg tej miatt, amit a vele való foglalkozás miatt nem volt időm rendszeresen lefejni, a mirigyek először becsomósodtak, majd a stressz hatására majdnem teljesen elment a tejem. Mellszívóban próbáltam "életben tartani". Amikor újra elkezdhetett szopizni, valami megváltozott. Iszonyatosan fájt az egyik mellem, és természetesen nem volt elég tej. Ekkor viszont már nem gondolkoztam, tápszerhez folyamodtam, nem engedhettem meg, hogy a kisfiam 1 hét infúzió után éhezzen, csak mert nekem kevesebb tejem lett. A másik ok viszont az volt, hogy tudtam, nem lesz gyerekjáték visszahozni a tejet. A mellem kimondhatatlanul fájt, nyilallt mindenhol még 2-3 órával szoptatás után is, majd eljutottam odáig, hogy pár percnél tovább nem bírtam rajta tartani a babát. (Orvos látott, egészségileg elvileg minden rendben van.) Azóta eltelt egy hónap és cumisüvegből etetem lefejt anyatejjel és tápszerrel egyaránt. Mindennap eszembe jut, hogy megtettem-e mindent az ügy érdekében, ezért bizonyos időközönként újra mellre teszem. De úgy érzem, nem megy. Nagyon fáj és azt hiszem, már pszichésen is rágörcsölök, mert lelkiismeret-furdalásom van amiatt is, hogy igazság szerint nagyon is élvezem cumisüvegből etetni, mert számos előnyét látom. Sajnos még mindig nem sikerült helyretenni a problémát magamban, úgy érzem, kudarcot vallottam...