Szoptatás, cumisüveg?
És miért nem adsz neki akkor folyadékot?
Cumisüvegből vagy pohárból hozzátáplált étkezés után vagy 2 étkezés között adsz neki vizet vagy csecsemőteát vagy gyümölcslevet. Azért írtam több variációt, mert nem minden baba issza meg ezt vagy azt.
Amúgy ha ennyire gond van a tejjel, akkor érdemes lenne akár a tápszeren is elgondolkozni és azzal kiegészíteni a táplálkozást. Nem az ördögtől való, más is felnőtt már rajta. Fél év is nagyon szép időmennyiség, hogy eddig anyatejes volt. Ha csak naponta egyszer kapna anyatejet, de teljes mennyiséget, az is jó. A többi étkezés meg lenne tápszeres és hozzátáplált. És akkor lenne folyadékbevitel is és lehet hogy lenne normál széklet is.
1-es vagyok, ja bocsánat, akkor félreolvastam.
Nálunk is borzalmas szorulásos gondok voltak. Volt, hogy szegény babám állt, látszott rajta, hogy nyom és közben sírt. Majd megszakadt a szívem.
A szilva nekünk segített úgy ahogy, de ahhoz 3 napig tömnöm kellett bele a szilvát.
Ami nálunk bejött, egy kis narancslé reggeli előtt, ez az első dolog amit kap. Illetve az első étkezés mindig csak gyümölcs (ha keveset eszik akkor a második is) és csak utána kapja következő alkalommal a zöldség-húsos dolgokat.
Egyébként az enyém sem cumizik egyáltalán. Vettünk neki többféle csőrös poharat, mire az egyikből elkezdett inni. De csak vizet.
Úgyhogy a narancslét mikor adom, akkor felváltva pohárból, kanállal, csőrösből, mikor mi jön be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!