Nem szeretek szoptatni, de csinálom. Más is van így?

En sem rajongtam a dologert. De egyik gyerkocnel sem emiatt kellett abbahagyni.

A nagylanyom kb 9honapos koraig szopizott, ugy kellett ratukmalni, kesobb az evessel is ugyanez volt. Kb. 7honapos volt, amikor ismet teherbe estem, ezutan lassan lealltunk az anyatejrol. Lehet meg valtozott az ize is, ki tudja...

A kisfiamat meg 6honaposan kellett elvalasztanom, mert osszeszedtem egy ritka szembetegseget, ami mellett ejjel-nappal honapokon keresztul szemcseppeznem kellett. A kisfiam pont az ellenkezoje volt a lanyomnak amugy, rendszeresen veresre szivta a mellemet, meg felevesen is. Pedig JOL tettem mellre.

De ha minden siman ment volna, en akkor sem szerettem szoptatni, de csinaltam, mert ezt tartottam jonak a babaimnak.

Amugy egy megvaltas szamomra, hogy mar nem anyatejesek.

nem tudom, hogy lehet utálni a szoptatást?! fáj?

a szoptatás nem csak a baba táplálása, annál sokkal több! kapcsolat a gyermekeddel. olyan közeli, amit más nem tud felfogni/elérni. meg fogja érezni, hogy neked ez nyűg, és nem szereted szoptatni. hiszen máskor is érzi ha ideges vagy, meg ilyesmi, akkor ezt is fogja.

én imádok szoptatni! ahogy néz közben a boci szemeivel a kisfiam, és néha nem győzi kortyolni, annyira megindul a tejem, és a végén az az elégedett, mosolygós pofika... :) ha arra gondolok, hamarosan ennek vége, hát nagyon elszomorodom.

persze eleinte nehezebb, mert fel kell gyógyulni az anyának és megerősödni, na meg az első hetekben, hónapokban vagy 1 óráig tart, és nem egyszerű megtalálni a kényelmes pozíciót is közben.

na de minden ember más, csak nekem fura, hogy nem szereted szoptatni.

Megértelek, bár nekem nem voltak ilyen tapasztalataim.

Viszont gondolj arra, hogy te mindezek ellenére is kitartottál és ez nagy szó! Mivel tudod, hogy ezzel jót teszel, nem adtad fel, hanem próbálkoztál - és lám, a technikai része szépen meg is oldódott a dolgoknak. :) Pozitívan nézd az egészet és igenis legyél büszke magadra és a babádra is, mert sikerült elérni, hogy jól menjenek a dolgok.

Hidd el nekem, hogy leginkább azok az anyukák élvezik a szoptatást, akik az elején maguk is megküzdötték a magukét - és pont ugyanezért, mert nagy nehézségek és munka árán sikerült nekik. Ha az ember keményen megdolgozik valamiért, sokkal elégedettebb szokott lenni és jobban esik neki a "nyereség" is, hiszen tudja, hogy megérte a küzdelem és hogy neki magának is nagy szerepe volt ebben. Az, hogy (most még) nem érzel semmi frenetikusat szoptatás közben, nem baj, teljesen normális dolog. Sőt, az se lesz gond, ha sose fogsz ilyesmit érezni. Nem kötelező szeretni a szoptatást és nem kell róla dicshimnuszokat zengeni - bőven elég, ha te tisztában vagy azzal, hogy fontos és jó dolog és ezért kitartasz mellette.

Én mondjuk szeretek szoptatni, de amikor épp valamiért fáradt, nyűgös vagy közömbös vagyok, akkor is elég csak a boldogan szopizó vagy épp azonnal ellazuló, bealvó fiamra néznem és rögtön jobb kedvem lesz. Tudom, hogy ezzel a legjobbat adom neki és látom is rajta, hogy ezzel mennyi jót kap. És ettől máris elégedett leszek ővele, magammal és a világgal is. :) De egyáltalán nincs szükség arra, hogy az ember minden szoptatásnál extázist éljen át; neked se legyenek ilyen irreális elvárásaid önmagaddal szemben.

Én szülés előtt eldöntöttem, hogy szoptatni szeretnék. Szülés után meg győzködtem magam, hogy szeretek szoptatni. Valójában piszokul fájt, ráadásul minden szoptatás alatt csalánkiütéses lettem, borzasztóan viszketett, rágondolni is rossz (valószínűleg a saját szervezetem által termelt oxitocin váltott ki allergiás reakciót, kálciummal egy idő után elmúlt).

Kb. egy hónap után már nem fájt, akkor már természetes volt, hogy szopik a gyerek.

Aztán kb. két hónapos volt, amikor elkezdett szoptatás közben kommunikálni velem, rámnézett, vigyorgott tejes képpel, hát rögtön elolvadtam tőle. Ezt a mai napig csinálja néha. Na, azóta nagyon szeretek szoptatni. :) Pedig voltak közben is rosszabb időszakok, nagy sírások, szopási sztrájk, minden.

Szóval még megszeretheted. :) Tarts ki, megéri.

Én is sokat küzdöttem vele, bár szerencsére a kisebesedés elkerült, de attól még lett vérhólyag a mellbimbómban...sokat fejtem, a baba sokáig szopizott (csak irigykedtem a másik anyuka 6 perc alatt végző gyerekére, amíg az enyém egyórás maratonokat csinált). Szóval megértelek, mert én sem voltam elszállva az egésztől, fájtak, stb. Aztán a harmadik hónap körül egyre ügyesebb lett a baba, egyre gyorsabban végzett, akkor már szinte rutinná vált az egész és azért szerettem, mert a szoptatás nagyon egyszerű és mindig kéznél van dolog. Sajnos ez nem tartott sokáig, mert megint elkezdhettem fejni (a növekedési ugrást nem győztem normál módon), d e kitartottam és 5,5 hónapos korában ismertettem meg a babát némi barackkal, stb, szóval akkor kezdtük a hozzátáplálást, szopi mellett. Amikor kiváltottam egy étkezést, abbahagytam a fejést, mert már utáltam és ekkor már volt elég tej a kihagyott szopival estére.

Az az igaszság, hogy amikor még 4x szopizott egy nap, kifacsart mellekkel feküdtem le este és utáltam...persze nagyon szerettem, amikor a lányom cumizott rajtam, szép meg minden, de ez a kifacsart érzés nekem rossz volt. Végül most, hogy már 8 hónapos, reggel és este szopizik (már nincs elegendő ezért tápszerrel pótolom), de ez a gyakoriság már nekem is jó, sokkal jobban is érzem magam, persze tejem a z fokozatosan csökken, de úgy vagyok vele, megtettem minden tőlem telhetőt annak ellenére, hogy nem voltam/vagyok tejcsárda :)