Mi a véleményetek? Szoptatás, lassan már mint egy vallás.

Hát ezen egyszerűen lehet segíteni: ne látogatsd az LLL meg hasonló szövetségek honlapját, és megszűnik a terror. Ők ugyanis azért vannak, hogy segítsenek, ha probléma van, de ha nincs, felesleges izgatnod magad rajtuk.

Vagy a védőnőd terrorizál? Neki azt mondasz, amit akarsz, utána csinálod, ahogy jónak látod, és mindkettőtöknek a babával megfelel. Más meg nem hiszem, hogy ilyesmivel kínozna.

Egyetértek. Én nem csak a szoptatásban,de minden téren ódzkodom a fanatizmustól,az LLL meg szerintem tipikusan megszállott+ a hordozókendős anyukák is.

De tudnék még sorolni ,suttogósok,kötődő nevelés,a mai legújabb trendek amik közül nha legalább egyet nem követsz akkor a gyereked fogyatékos,buta,ekcémás,deviáns,stb lesz te magad pedig maga vagy az ördög.

Én már egyszerűen el sem olvasok ilyen cikkeket,régen nekem is bogarat ültettek a fülembe és állandóan aggódtam,ismerőseim kéretlen tanácsokat osztogattak álandóan.Aztán meguntam,sokkal kiegyensúlyozottabb lettem és már csak röhögök rajtuk.

Hogy mi a fanatizmus, szerintem elég relatív. Nekem fanatikusabbnak tűnik az, aki egész nap a kezében tartja a síró babáját, és közben panaszkodik, hogy semmit nem tud megcsinálni, de nem, nem, nem vesz hordozókendőt, mert ő nem majom. Inkább kikészül.

Én sem vagyok egy fanatkus kötődő nevelős, szerintem olyan megoldást kell találni, ami a szülőknek és a gyereknek is jó. Mindhármuknak. Nem tartom jó ötletnek, ha a szülők mindent feladnak a babáért (ezt most mindenki értse, ahogy akarja, mert lehet, hogy egy áldozat az egyik párnak még bőven belefér, a másiknak pedig már sok), de azt sem - amiből sajnos itt is sokat látok -, ha ridegen, az elkényeztetéstől rettegve neveli a néhány hónapos picit, hogy megmutassa, hogy "akkor is a szülő az úr a háznál".

Hogy a saját tapasztalataimat írjam le: a kisfiam olyan 2-6 hónapos kora között utálta a babakocsit. Üvöltött benne. Három választási lehetőségünk volt: 1. Nem megyünk sétálni 2. Hagyom, hogy végig sírjon 3. Elkezdem hordozni. Ez utóbbit választottuk, egy darabig kenguruztunk, aztán vettem mei tai-t, az nagyon kényelmes volt. Félévesen újra egyre jobban kezdte szeretni a kocsit, most 11 hónapos, imádja. Nem bántam meg azt a néhány hordozós hónapot, ugyanis mindhármunknak nagyon szép élményeket szerzett.

Nyilván a szoptatással is hasonló a helyzet, azt gondolom, lehet kíméletesen alakítgatni a szokásokat, hogy annak, aki nem akarja, ne kelljen 1-2 évesen is a cict használni megnyugtatásul. Aki viszont ebben nem lát semmi kivetnivalót, hadd tegye (persze nem a villamoson kell szoptatni egy háromévest).

Kicsit hosszú lett, és már én is unom magamat, de ez nagyon kijött.

Előző vagyok én egyáltalán nem erre gondoltam a "hordozós anyukák" cimszó alatt,mint a te eseted. Nem a hordozással van a bajom,de ezt most nincs se kedvem se erőm jobban kifejteni.

Nekem a korlátoltsággal van a bajom és azzal hogy nagyon sokan úgy belecsavarodnak ezekbe a dolgokba,hogy ez fogja kitöltnei az életüket,hogy a gyerek rajta kell csüngjön egész nap mert akkor nagyobb lesz az IQ-ja vagy tököm tudja.De ugyanez a véleményem a másik végletről is.(a gyerek azért sir,hogy a szülőt idegesitse,lázad-egy ÚJSZÜLÖTT. Nem szabad éjszaka felvenni mert elkényezteted,stbstb)

Valóban érdekes amit már emlitettek előttem,hogy a nagyanyáink,dédanyáink nem szorultak rá,hogy egy könyv vagy egy divatos irányzat szabja meg a gyerekkel töltött idejük minden pillanatát,kevésbé voltak görcsösek , én nem szoptam 4 éves koromig,se édesanyám,volt hogy hagytak hisztizni vagy sirni egy fél órát,mert nem csak a gyerek körül forgott a világ-igy a mi generácionkban véleményem szerint kevesebb volt a magától elszállt,öntelt,elkényeztetett kölyök . Ugyanakkor bármiféle könyv vagy dvd,tanfolyam,5 évig szoptatás,majomszeretet,együttalvás,nonstop hordozókendőzés nélkül is kötődöm édesanyámhoz,remek a kapcsolatunk és mindig az is volt. Pedig az én gyerekkoromban még sheol nem voltak ezek a nagyokosok akik most jó pénzért eladják a gyereknevlés "bibliáját" .

Szerintem nagy vonalakban egyetértünk. :)

Én sem szeretem, ha valaki könyvből nevel (bár gyakran kapom magam azon, hogy Ranchburgot idézem), legyen az akár Sears akár Suttogó. Nekem személy szerint a kötődéselmélet szimpatikusabb, de nem dogmatikusan, inkább annyi belőle, hogy figyeljünk a babára, és ne ijedjünk meg, ha kicsit (nagyon :)) felfordul tőle az élet. Azt én sem szeretem, amikor egyes körökben megvetően beszélnek a babakocsisokról meg hasonlók.

De eléggé elkanyarodtunk a témától. :)

Óh, hát az egész már ott kezdődik, hogy felkészülés a gyerekvárásra való felkészülésre :DDD

A szoptatás már csak a vége az egész babás őrületnek.

Egy lányom van, négy éves, és a másodikkal 33. hétben vagyok.

Az első terhességem agyrém volt, utáltam az egészet úgy ahogy van, mert hirtelen mikor kiderült hogy babát várok, mindenkinek diplomája lett terhességből, még a férfiaknak is. Mindenki tudni vélte, hogy mit egyek, mikor, naponta hányszor, hogy öltözzem, mehetek e fodrászhoz, mit érzek ( pláne ), és hogy nekem most ettől milyen jó. Nem tartoztam azon kismamák közé, akiket csak az állapotuk érdekelt, és bár örültem a babának, ez az egész az agyamra ment. A bababizniszről meg már ne is beszéljünk, horribilis áron próbáltak meg rámsózni mindenféle kütyüt, gondolok itt a hordozókendőre, a szopizós párnára és társaira. ( hordozókendő: 24 ezer forint, négy és fél méteres pamutanyag, aminek amúgy métere 1500 Ft, szerintem is megéri :DDD ) Aztán a különféle könyvek, a szoptatásról, altatásról. Egyet olvastam a szoptatásról, benne volt a helyes technika, több érdeme nincs a könyvnek.

Aztán a szülés körülményei, mert nem mindegy milyen a fal színe, és lehet e aromamécsest gyújtani. 18 órát vajúdtam, hát mit mondjak, a legkevésbé sem érdekelt milyen színe van a falnak :D És nem voltak fájdalmaim, csak valahogy nekem nem az vot a lényeg.

Utána jött a szoptatás, és a neked nem jó a tejed című hazánkban divatos népi játék, amit nőrokonok előszeretettel űznek. Volt minden, túl vizes, túl zsíros, túl kevés, túl sok, mindegy milyen a lényeg, hogy minden csak nem jó. A lányomnak pici volt a gyomra, egy-egy alkalommal keveset szopizott, viszont ezt akár 12-szer is megtette egy nap. Szépen fejlődött, nem is volt ezzel bajom, csak akkor meg jött, a miért nem várod meg a három órát ( amikor a baba egyértelműen szopizni akart ), meg megfájdul a hasa, milyen anya vagy te, kínozod a gyerekedet, nincs elég tejed, éhezik ez a gyerek, azért kéri a cicit olyan gyakran. Sosem volt hasfájós, rendesen hízott, első hónapban egy kilót. Meg tudtam volna őrülni tőlük. Hát ha egyszer az orvos megmondta hogy pici a gyomra, és 12 alkalommal tudja csak a napi szükségletét fedezni, és ez engem egyálltalán nem zavar, akkor mi a fenének üti bele más az orrát ? 5 és fél hónaposan már egyértelműen kevés volt neki a tej, akkor kezdtük a hozzátáplálást, akkor meg mindjárt jöttek a pörköltet a gyereknek megnyilvánulások. Azt sem tudom, hogy éltem túl az első egy évet, mert ezekkel naponta megtaláltak a rokonok, ismerősök.

Most a második babánál már ezeket kizárom. Ha valakinek nem tetszik amit, és ahogy csinálok, az tehet egy szivességet, de azt is csak a lépcsőházban, mert be nem jön az ajtómon.

A röhely meg az volt az egészben, hogy a védőnő, és gyerekorvos nem győzött bíztatni, meg dícsérni, csak valahogy mintha rajtuk kívül senki nem lett volna azon a véleményen, hogy jók az ösztöneim.

Mindenki hallgasson a saját megérzésére, mert az a legjobb. Akár a szoptatással, akár mással kapcsolatban. A te babádat te ismered a legjobban. Tudni fogod mi a legjobb neki.