Szotatós és nem már szoptatós anyukák! Hogy élnétek/éltétek azt meg hogy kevés vagy nincs tej?

Jajjjjj. Mert mindenki azt sugalja neked hogy mennyire rossz anya vagy ha nem szoptatsz, ez sajnos mindanhol baj.

Nekem a korházban már nem indult be a 3-ik napon még egy csepp tejem sem volt, és ott bögtem, és elástam magamat. Aztán homeos bogyóktól beindult, de nem akartam állandóan szedni így ahogy abba hagytam elapadt, majd éppen annyi volt hogy 10-20 milit szopott etetésenként. így mindenképpen muszály volt tápozni.Már nem izgat, és nem tartom magamat rossz szülönek. és kakilok rá ki mit mond, volt olyan aki azt kürtölte hogy nem is akarok szoptatni, mire én mindenkinek azt mondta hogy igen nem akarok szoptatni. sok anya nem akar és semmi kára nem lesz a babának.viszont ismerek olyat aki olyna depresziós lett a nem szoptatástól. felesleges. tegyél meg érte mindent, de ez miatt ne legyél önygilkos, és ne korbácsold magadat.

nagyanyám sem tudta szoptatni anyámat és akkor még táp sem volt, pedig elhihetetd hogy nem lustaságból vagy mert nem akarta azért tette.

Most meg leszek kövezve, de örülj neki, hogy tudsz pótolni. :)

Nekem nem sikerült, a lányom öklendezett a cumitól, úgy megutáltatták vele a kórházban. (Sajnos vagy szerencsére, mert sokan küzdöttek azzal, hogy csak a cumisüveg kell, a cici meg nem.)

Viszont... kevés volt a tejem.

Az első hat hónapban volt, hogy napi 12-14 órát szoptattam, leszakadt a hátam, a derekam, szaladt az egész lakás, én meg persze kaptam a sok jóindulatú rokontól, hogy bezzeg náluk tip-top volt minden, legfeljebb a gyerek tápszert kapott.

Se kanállal, se üvegből nem fogadta el, más nem maradt, ha nem akartam, hogy éhezzen, de senki se értette meg.

Hidd el, egy kis hozzátáplálást vagy tápszeres babát könnyebben elfogadnak az emberek, mint anyát, aki nem három óránként szoptat. :)

Nincs ebben semmi tragédia, add meg neki az összebújást, a testközelséget, a szemkontaktust, (gondolom amúgy is ezt teszed ;D), és örülj neki, hogy van egy csodálatos, egészséges, jó étvágyú babád!

Gratulálok a kicsihez, és ...le, ki mit gondol.

:)

Nem attól vagy jó anya, hogy tejcsárdát nyithatsz.

3 hónapos volt a kisfiam, amikor elment a tejem, gyakorlatilag egyik napról a másikra. Próbálkoztam teával, bogyóval, de hiába.

Elfogadtam a helyzetet, és nem is volt nehéz elfogadnom, amikor láttam hogy milyen élvezettel issza a tápszert. (Hozzáteszem: nagy hirtelen magára kapott 1,5 kg-t az én cérnavékony babám.)

Nagyon korán kezdett apadni a tejem, nyilván hozzájárult a stressz is, nagyon aggódós voltam az elején... fejtem, szedtem bogyót, ittam teát, folyadékot, sok mindent kipróbáltam ennek ellenére egyre kevesebb lett a tejem.

Először kicsit vergődött csak a fiam, elkezdett szopizni, de alig jött tej, áttettem a másikra, abból jól evett, de így a köv szoptatásra abban nem lett semmi. Megint a másikra tettem, sírdogált mert nem úgy jött a tej, ahogy kellett volna. Hetekig ment így, aztán már attól is visítani kezdett, ha szopi pózba tettem, meg se várta, hogy kikapcsoljam a melltartóm, elfordította a fejét, visított....

Úgy döntöttem megkímélem a szenvedéstől őt is és magamat is, amíg tudtam fejtem, és azt odaadtam neki, de innentől tápszert kapott. Onnan kezdve nyugodt, mosolygós volt, én is megnyugodtam, nem görcsöltem már a szoptatáson, hogy lesz-e elég tej, elfogadja-e a mellem vagy megint eltol magától....

Tudom, hogy hibáztam. Ha nem stresszelek, akkor talán tovább tudtam volna szoptatni... utólag okosabb vagyok.

3 hónapos volt, mikor abbahagyta a szopizást... vagyis én nem adtam oda többé a mellem, csak a lefejt tejet + tápszert.

Engem nem viselt meg. Kiegyensúlyozottabbak lettünk.

Én teljesen kikészültem attól, hogy pótolnom kellett. Egy csomó ideig nem is adtam pótlást, mert hát csak lesz tejem...gondoltam én, de szegény kislányom meg csak sírt és sírt, hiába tettem cicire sokszor. Aztán a lányom lekezdett fogyni...na ekkor már nem érdekelt a saját lelki világom, adtunk neki tápszert és újra elkezdett hízni. Onnantól már megértettem, hogy ha nem megy, hát nem megy, bármennyire fáj is, a lényeg, hogy a lányom elég ennivalót kapjon!

Amúgy engem anyukám 4 hónapig szoptatott, és soha nem voltam beteges, allergiás stb...

Most már tudom, hogy a tápszer nem a baba ellensége. :)

Én nem szószerinti lelki drámaként éltem ezt meg anno, inkább mérges és tanácstalan voltam. Mérges magamra, hogy ez (sem) sikerül és tanácstalan, mert mindenki mást mondott, mit csináljak.

Aztán vettem egy nagy levegőt, elgondolkodtam - és szépen megtanultam jól szoptatni. Lassan ment, de megérte.

3 éve szoptatok már.