Ha az anyukának már teher a szoptatás, az kihat a tejtermeődésre?

Egyébként kiváncsi lennék, vajon miért lettem így lepontozva. Biztos az volt a gond, hogy magamról is írtam és azt, amit. :)

Nem tudom, pedig a kérdésre válaszoltam.

Köszi. ;)

Tudjátok, én akkor szoktam (magamban) nagyon kiakadni, amikor olyasmit olvasok, hogy pl.:

A kétéves még napi 4-5x szopik (ez így önmagában nem feltétlenül gond szerintem), ami már nagyon kimerítő az anyukának (ezt pedig meg tudom érteni), aki ezért úgy dönt, hogy el akarja őt választani (az indíték nyilván elfogadható) - de MOST AZONNAL!

És ez az, ami nagy baj szerintem! Mert az a gyerek, aki kétévesen még ilyen "gyakran" szopik, az nem két hete csinálja ezt. Valószínűleg eddig is gyakran szopott, mégha most épp valamilyen spéci oka is van rá (pl. fogzás, szorongás, betegség, bármi - csak ilyenkor meg nem választunk el..!) És ha tényleg így van, akkor miért nem lehetett hónapokkal ezelőtt elkezdeni a leválasztást, amikor még anyukában is több volt a lelkierő, a türelem, kitartás? Miért kell azt megvárni, amíg anyuka teljesen kimerül az éjszakázásban, a "készenlétben" vagy a pólóhúzogatásban, és amíg a gyerek ennyire nagyon hozzászokik, hozzánő a szopáshoz? Ennyi idősen már régen az életü(n)k részévé vált a szoptatás, amit nem lehet / nem jó egyetlen tolvonással kiiktatni.

Lehet, hogy fura, hogy pont én írom ezt, de akkor is azt gondolom, hogyha valaki nem akarja hagyni magától leválni a gyereket (mert nem kötelező hagyni, ha anyuka másképp látja jónak), akkor viszont kezdje el időben, tudatosan csinálni! Fokozatosan, lassan, hogy a gyereknek legyen ideje alkalmazkodni az új helyzethez. Igaz, hogy így sokkal tovább tart, de biztosan kíméletesebb, mint egyik napról a másikra. Pláne az igazi cicifüggőknek!

Gondoljátok el, ti hozzá lennétek nőve valamihez, amit eddig naponta többször megkaptatok, megnyugodtatok tőle, szerettétek - aztán egyszercsak paff, vége a történetnek. Szegények azt se tudják, mit történik (főleg, ha még nem is értik meg annyira a magyarázatot). Szerintem szimplán durva, ha valaki ezt a megoldást választja. Mert persze, a gyereket bárhogyan el lehet választani, a vége úgyis a szoptatás vége lesz - de miért jobb hirtelen?

Ez most saját példa és nem is az etalon, de egy lehetőség: Én anno a hozzátápinál gondolkodtam el először, hogyan csináljam. Akkor még nem volt napirenden, hogy évekig fogok szoptatni, sőt, nem is nagyon figyeltem ilyesmire. (Bevallom, nem is nagyon tudtam, mi a különbség az elválasztás / tódás és a HOZZÁtáplálás között.) Kitűztem néhány időpontot, hogy ekkorra vagy akkorra ennyit eszünk ill. ennyit szopizunk egy nap. Ez persze nem volt kőbe vésve és néhányat el is kellett tolni, mert a lányom nem úgy gondolta:), de nagy vonalakban azért tartottam az elképzeléseket. Idővel egyre kevesebbet szoptattam és tudatosan próbáltam időnként elhagyni egyet-egyet. Volt, hogy ment, volt, hogy nem; ilyenkor vártam még egy kicsit. Figyeltem, hogy ő hogyan viselkedik és vajon mikor érzem, látom rajta úgy, hogy jöhet az újabb lépés. Azok a szopik, amik viszont maradtak, nagyon alaposan be lettek építve a napirendbe, fix helyük és sorrendjük van a mai napig, "szertartások", rutinok lettek.

Ezzel a módszerrel fokozatosan, lassan, de minden gond nélkül le tudtam építeni a dolgokat. Egyrészből igény szerint csináltam végig, mert a lányomhoz mérten kísérleteztem, másrészről az én kezem is benne van, mert egyre inkább azt is bele vettem a számításokba, hogy nekem ill. másnak is jó legyen. És így még azt is sikerült elérnünk, hogy közben hosszan szopizó páros lettünk.

Mindezt tényleg nem azért írtam, hogy éljenezzem magam, de hátha adtam vele pár tippet azoknak, akik kíméletesebb elválasztásban gondolkodnak.