Jobb mellben kevesebb tejem van?
3 és fél hetes kisfiú babánk vegyesen eszik anyatejet és tápszeres pótlást kap. Már a kórházból hazaérve kisebesedett a jobb mellbimbóm, így abból hamar fejni kezdtem a tejet, mert sajnos nem bírtam a kisfiam brutálisan erős szopizását a sebes mellemből, és a szoptatások elején a tej véres is volt tőle. Miután már nem fájt annyira megpróbáltuk újra a szopizást, gond nélkül elvette a jobb cicit is, de 2 napon belül újra véres, gennyes seb alakult ki rajta, a fejés is nagyon fájdalmas volt. Azokon a napokon volt, hogy maximum 90 ml tejet tudtam fejni egész nap, míg a balból akár 130 ml-t is megevett a fiam egy evés alkalmával. Így először próbáltam csak a balból szoptatni, a jobb mellem továbbra is fejtem. Pár nappal ezelőtt újra úgy ítéltem meg, hogy tűrhető már a fájdalom, így újra próbáljuk a jobb mellem, ami mostanra csak a szoptatás elején fáj többnyire. Néha közben is érzek egy ponton szúró fájdalmat. A jobb mellemből evésnél általában tápszeres pótlást kap a baba, de kezdem úgy érezni, hogy lehet a balból tudna még utána eleget szopni, csak akkor pedig attól félek, hogy a következő evésre abban nem lesz elég.
Hogyan csinálom jól? Ha a balt mindig meghagyom egy teljes értékű evésnek, a jobbot pedig kiegészítem tápszerrel? Vagy a jobb után még tegyem rá a balra? Annak ellenére, hogy most szopik a jobból úgy érzem, hogy egyre kevesebb benne a tej, míg a balban ugyanúgy szépen termelődik. Tudok ellene bármit tenni? Néha úgy érzem, hogy amennyit a jobb mellemből való szoptatáson görcsölök sokkal többet árt... Teljesen tanácstalan vagyok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!