Adjatok tanácsot, legyetek szívesek! Hogyan szoptassam, etessen a kisbabámat?
Sziasztok!
6 napja szültem (nem Magyarországon). Szülés után 30 perccel elvitték a kicsit, mert magzatvízet nyelt + oxigént adtak neki. A kórházra, orvosokra, nővérekre nekem semmi panaszom nincsen, mert a fenekem kinyalták. Csakhogy majd egy napig szondán kapta az ételt, utána üvegből. Közben én már gyakorolgattam fejést, mert kaptam fejőgépet. Csupán cseppek jöttek le. Kedd óta vagyunk itthon. Ugye a babák veszítenek a súlyúkból, ahogy a miénk is tette, 7%-ot, amire már oda kell figyelni. Tudjuk, hogy nincs elegendő tejem, mert szoptatom, ezért kell a pótlás.
Amit csinálok, amit mondtak, hogy kell:
3 óránként etessen: (persze ha kel, sír kap rögtön, de minimum 3 óránként adok neki, ha magától nem ébred (általában szokott).
Na most az etetés, meg maga az egész procedúra nehéz. Nem tudom, hogy normális e, valószínűleg az eleje mindenkinek nehéz. Főleg a peluscsere nehéz vele, mert utálja, nagyon nehezen tudom megcsinálni, mert mereszti magát, rúg-vág.
Úgy szoktam, legalábbis most ezt próbálom, hogy mikor még alszik, kiveszem az ágyából, kicserélem a pelust, megmérték a lázát. Adok neki cumit, úgy néha még sírás sincsen, csak nyöszörgés. Utána 10-10 perc a melleken (mindig azzal a mellel kezdek, amivel fejeztem). Utána a férjem adja neki a 60 ml (pl. ma már ennyit kellett) tápszert, míg én fejek 15 percet. Ez a procedúra kb. 1,5 óra. Beleszámolva olyan dolgokat, mint mikor annyira sír, hogy ráver 10 percet az öltözködés/peluscsere/hőmérő, a dolgot elmosása a végén, az etetés tempója: bealszik, visszajön az étel, mert nagyon eszik. Utána 1,5 alvás és kezdődik az egész előről. A nappalok jobbak, az esték nehezebbek. Kapok segítséget, minden nap jön a védőnő hozzánk, ott is van 4-ig délután (most, takarít + mindent vezetünk papíron). Mégis dög fáradt vagyok, mert nappal ha le is dőlök egy órára, a többi az tanulás, gyakorlás (hogyan fürdessük, etessük, etetés, fejés, jön a szülésznő, jönnek nézni hogy túl sárga e vesznek vért, jön megint egy másik, az is, betegségekre szűr, ez hol van, az hol van a házban, szóval folyamatosan mókuskerékben vagyok). A védőnő szerint már többnek kellene lennie a tejemnek. Elsőre itthon 20 ml jött le, utána 40 (nappal) éjszaka 20-30 szokott. Azt mondta szedjek C vitamint, pihenni kell, mert az nagy befolyással van mindenre (hogyan kérdezem én???), illetve enni kell, ami ugyancsak nem megy nyugodalmasan, mert a fáradság és a mit kell már megint csinálnom következőleg lebeg a fejem előtt.
Mit nem jó? A kórházban is kaptam mindenféle tanácsot, mindenki ugye azt hiszi, ő tudja a legjobban. A kórházban sokat mondták, hogy hagyjam a fejést, szoptassam. A védőnő szerint fontos a fejés, mert a babának nőni kell. Nincs elég tejem + több energia ha csak ő szopja ki a tejet. Az energia veszteség nem jó most, így az elején. Mellesleg a baba úgy szopik mint egy kis porszívó, született tehetség, a kórházban folyamatosan mondták.
Mi a véleményetek? Kérlek, segítsetek!
Bocsánat, hogy kb. regény lett, de úgy érzem így 6. nap után már félig leírtak, hogy ebből bizony nem lesz szoptatás. Közben kínlódunk a férjemmel. Köszönöm! 🙏
Miért nem használsz homlok hőmérőt? Vagy fül. Mondjuk az enyém azt nem szereti. Úgy érzem nagyon mereven csinálod az egészet
Kicsit lazulj el. Már miért kellene a lázat mérni a popsiba minden nap?! Nincs is panasza.Szegény baba
A szoptatáshoz szólnék. 6 napos a baba. A gyomra nagyon picike. Nem kell tömni. Engedd szopni komfort szopizni
Én Skóciában szültem. Itt azt mondják 10%ot ha veszít a baba az a max
A 7 az még nem pánik ok. Normális
Majd behozza
Hát fura ez a hőmérőzés nagyon… 3 hónapos kor alatt minden országban baj, ha lázas, mégse kell szerencsétleneket minden peluscserénél megkínozni. Szerintem ne popsiba mérd, ha kötelező mérni a hőjét!
Szopizást tekintve meg bújjatok össze, ha kell, feküdjetek egymás mellett egész nap és nagyon sokszor engedd cicizni, ne csak 3 óránként 10 percet! Ez nem fogja megindítani a tejtermelést sajnos.
Ha a baba alszik, végezhetsz stimuláló fejést. Egyél-igyál bőségesen és pihenj, amennyit cssk tudsz!
Első körben fobjátok ki a tápszert. Hidd el ha annyiszor és annyi ideig kap cicit ahogy igényli akkor hízni fog rendesen. Ezel a stopperral etetéssel, tápszerrel csak azt éritek el hogy elapad a tejed.
Keresd fel fb szoptatási tanácsadás kérdezz felelek csoportot. Olvasgass egy kicsit és rájössz hogy mennyire nagy hülyeség amit most csináltok és mi kell ahhoz hogy jobb legyen
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!