Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » 5napos babával kétségbe...

5napos babával kétségbe estem?! Segítség!

Figyelt kérdés

Ma jöttünk haza a kórházból. Császárral született a fiam, első két nap egyáltalán nem volt tejem. Azóta indulgat, de nem igazán akar rendesen szopizni. Bekapja a cicit , szívja kb. 4-5percig aztán elalszik és lehetetlen felébreszteni. Még egyetlen egyszer sem sírt azért mert éhes. Ilyennek kell lenni egy újszülöttnek? Tegnap délben pl. szopizott, aztán este 8ig meg sem szólalt, úgy kellett költögetni , hogy egyen. Este 11-kor szintén két perces szopi, aztán hajnal 5-ig megint semmi!

Nagyon bepánikoltam. Normális dolog ez?


2010. aug. 6. 22:00
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:
Nagyon jókat írtak az előzőek. A sógornőm azt csinálta, h az elején, amikor mindig bealudt a kiscsaj, akk lefejte a tejet és szinte leöntötte a torkán. Megerősödött és nagyon szépen szopik már. Mi is így jártunk, ahogy te, csak én hallgattam a **** védőnőmre, h szoptassak igény szerint, nem baj, ha kicsit sárga, majd felkel enni, ha kell neki, nos ő nem kelt fel, kórházba is kerültünk. Az idegtől el is ment a tejem, ekkor volt 3 hetes. Igen, utánanézhettem volna annak, amit a védőnő mondott, de eszembe se jutott kételkedni. Nna, már megtanultam. Most 8 hós és jó húsban van :)
2010. aug. 10. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 A kérdező kommentje:

Köszönöm az érdeklődést!Már most lassan kialakul. Megindult a tejem is , így rendszereződik a szoptatás. Fürdetés után még mindig beájul, de éjfél körül már jól lakik.

Látta a doktornő, nincs besárgulva, a széklete alapján még túl is van etetve, úgyhogy kicsit megnyugodtam.....

2010. aug. 11. 09:48
 23/25 anonim ***** válasza:
Örülök hogy jól vagytok! Jó egészséget kívánok!
2010. aug. 11. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:
Nagyon örülök, hogy jól van a kicsi!
2010. aug. 11. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim ***** válasza:

Ezek nélkül a kezdeti izgalmak nélkül unalmasak lennének a gyermekágyi hetek! :):)


Örülök neki! :)

2010. aug. 14. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!