Mégis mi a meghitt a szoptatásban?

Másfél éve szoptatok, összességében nem húznám rá, hogy meghitt, de igen, nekem vannak benne meghitt pillanatok, amikre jó visszagondolni és összességében inkább úgy gondolok rá, mint jó dologra. Na nem az a része a jó mikor olyan mellgyulladásom volt, hogy intravénásam kaptam napi 3x antibiotikumot császár után 4 héttel, vagy mikor hajnalban ötödjére ugrál rajtam a 12 kilós gyerekem. Hanem az, mikor odaül az ölembe, simogatja az arcom és zsiványan mosolyog, miközben suttogja, hogy cici, vagy mikor pár hónaposan mikor nyílt számára a világ szoptatás közben úgy nézett rám, mintha én lennék a világ közepe, vagy az, hogy bármi rossz történik vele egy pillanat alatt megnyugtatja a szopizás, mert nem csak étel neki, hanem vigasz is. Ezek a pillanatok az én megítélésemben teljesen elnyomják azokat a rossz élményeket, amik a szoptatáshoz kapcsolódnak, és jóval több is van beőlük szerencsére, mint a rosszakból. Bennem biztosan úgy fog megmaradni, mint egy jó emléke a közös életünknek és örülök, hogy átélhetem ezt is.

Ahogy oda bújik, amíg kicsi addig édesen bealszik rajta, ahogy megnyugtatja. Nekem nem fájt, nem indult nehezen, nem vokt fájdalmas tej belövellés csak sima láz. Kevés negatív dolog volt, csak 1 mellgyulladás, 3 szopi sztrájk és fogzáskor harapás, 1x sebek. Így általában egy békés dolog ami csak a miénk.