10 éves gyerek minden éjszaka bepisil, mi lehet a gond?
Voltunk pár éve már kivizsgáláson, ahol nem találtak semmit, azt mondták majd kinövi a gyerek, de ez egyenlőre nem úgy látszik.
A diagnózis a következő, minden nap a gyerek lefekszik aludni 9 fele, olyan mély álomba merül, hogy nem lehet felkelteni, ha mégis sikerül, akkor olyan mint egy zombi, a tudata még alszik tovább.
Általában 11 és éjfél között pisil be.
Miket tettem eddig:
- Pisiőr alkalmazás - addig sípolt még a szomszéd át nem jött, de a gyerek nem kelt fel rá. (2 hónap és semmi)
- Méricskéltül a vizet, este nem itattuk - akkor a környezetéből szívta el a párát és pisilte ki :)
- Ébresztgetem minden este 11 - és éjfél között (2 éve csinálom, de semmi előrelepés)
- Elvittük gyerek pszichologikushoz, legombolt rólunk egy valag pénzt, ráadásul számlát sem adott és semmi eredmény.
- Kapott egy kutyát, hogy majd megleli a lelki békét, egy igazi társra talál, ez sem jött be.
- Elhagytuk a pelenkát, ha összepisili az ágyneműt majd jobban figyel, ez sem jött be, mezítelenül aludt.
- Mindent megkap, hogy a lelki békéje harmonizáljon a jing-jang csi energiával, ez sem jött be.
Mostanában már amikor bepisil (mert nem kapom el időben), olyan büdös van a szobájában, hogy a fehér tapéta besárgult a falon, az egész lakás bűzlik az erős ammonia vagy milyen pisi szagtól.(olyan agymaró)
És itt már vége a dalnak, a napi mosás még elmegy, de az a szag kibírhatatlan, nem is értem, hogy Ő hogy a fenében tud abban a szobában aludni, szerintem az a szag káros is lehet ha egész éjszaka azt szívja, szerintetek ?
Nemsokára visszaviszem a kórházba, hátha tudnak még valami okosat mondani a hormonkezelésen kívül.
Nektek van valami ötletetek, hogy addig még mit próbáljak ki ?
Pedig ez pszichés lesz. Vigyétek más szakemberhez, pszichológus és pszichiáter is, ha kell. 10 éves nem pisilhet már be.
Vagy még egy dolog. Cukorbetegségre nézték?
Elmúlt egy év, belekezdtünk egy teljes kivizsgálásba még tavasszal, aminek most lett vége. Agyi CT nem volt, azon kívül minden vizsgálati eredmény negatív lett.
Még most is bepisil minden éjszaka 11 és 12 között.
A gyerkőccel semmi más gond, éli életét, kamaszodik, jól tanul stb...
A napi rutinba próbálom beépíteni, hogy minden éjszaka 11 fele felkeltsem pisilni, lassú változást már látok rajta, most ha felkeltem már nem tapasztalom az agyhalott állapotot, 1 perc alatt felkel és kisétál a WC -re.
Az esti 2 órás ivászati szabályt is próbálom betartani, ez sima biológia, csodák nincsenek.
A lényeg, hogy az orvostudománynak halovány elképzelése sincs e valós problémáról.
Többen érintettek mint kiderül, de senki sem beszél róla, szégyenlik, pedig szerintem ez egy olyan betegség (legyen az bármilyen eredetű), ami megoldásra vár.
Egy év múlva ismét írok majd a fejleményekről.
Lassan 1 év megint eltelik, semmi sem változott, még mindig bepisil szinte minden éjszak.
Nyáron megpróbálok a kórházon keresztül egy gyermek pszichológussal beszélni és elkezdeni ezt az utat is végigjárni.
Hormon tartalmú gyógyszereket továbbra sem szeretnék neki adni.
Szeptember fele majd megírom, hogy hogyan alakult a mentális kezelés.
Szia, nagyon érdekelne, hogy van a lányod.
A fiam ugyan még csak 5 éves, de hasonló problémával küzdünk. A mandulája megvan még? A Heim Pál főorvosa azt mondja egy interjúban, a megnagyobbodott mandula okozhat éjszakai bepisilést. Ilyenkor pici időkre oxigénhiányban szenved a gyerek, ekkor pisil be. Itt találod a cikket:
"Fiam van 12 éves múlt"
A helyzet változatlan!
Pont a héten indultam neki az új vizsgálat sorozatnak.
Ez a mandula megnagyobbodás szerintem fennáll, de voltunk alvás vizsgálaton is, telerakták mindenféle érzékelőkkel, úgy nézett ki mint e cyber droid :)
A lényeg, hogy nem találtak nála semmi problémát, a szíve a légzése stb. mind rendben volt, és közben úgy bepisilt, hogy minden ágyneműt (párnát is) cserélni kellett hajnal 1 kor.
Most visszatértünk a pelenkára mert anyagilag már nem bírtuk a napi mosást, ez nem jött be, és így megszabadulunk a húgyszagtól is.
Merre tovább? erre a kérdésre hat éve még azt mondták, hogy majd kinövi, hmmm, még most is azt mondják.
De most már kamaszodik, lassan már a lányok után kacsingat, de így nem fog merni, ez akár önértékelési zavarokhoz is vezethet.
A hónapban megkezdjük a pszichológiai kezelést is, igaz én kicsit szkeptikus vagyok e téren, mert a viselkedéséből nem gondolnám, hogy lelki beteg lenne, de hát nézzük meg.
Most nem fizetős pszichológushoz viszem aki csak a pénzt rakja el és szimplán hülyének nézi az embert.
A gyógyszeres kezelésben még mindig nem bízok, lehet hogy kéne? Hormonnak tömni egy gyereket?
Majd írok még...
Szia,
Mi is hasonlò problèmàval küzdöttünk, inpp-re vittem a fiamat, egy kineziològus csinàlta a kezelèseket, kineziològiàt ès inpp mòdszereket vegyesen alkalmazott. A lènyege, hogy sorra veszi a mozgàsokat baba kortòl, ìgy èpìt le bizonyos reflexeket, pèldàul a vizelet visszatartàsit is.
Sajat magam lattam, hogy ez a reflex megmaradt a fiamnàl, ahogy nègykèzlàb volt ès a terapeuta vègighùzott egy golyòstollat a gerince mentèn, az alsò szakasznàl összerezzent, csiklandozta. Nèhàny hònap utàn elmùlt a bepisilès, ès csinàltunk reflex tesztet, màr nem volt csiklandòs. Nagyon èrdekes volt làtni. Pròbàld meg az inpp mòdszert, nekünk segìtett.
mi lett a sztori vége?
az ágytisztaság kialakulása valóban egy hormon függvénye. ha az nem vagy kevés termelődik, akkor nem tudja szabályozni a szervezet a vizeletvisszatartást.
a hormonpótlás lehet, hogy már rég megoldotta volna a problémát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!