Van értelme a pelenka nélküli esti bepisilés leszoktatáshoz?
1 hete nem adok éjszakára pelust a kislányomra, de ugyanúgy bepisil. Az oviba néha a délutáni alváskor is.
Azt mondták az oviba, hogy azért, mert estére pelenkát kap és megszokta.
Az én fiam 3 évesen lett nappalra szobatiszta. Onnantól a nappali alváshoz sem kellett pelus.
Éjszakával 3,5 évesen kezdtünk próbálkozni. Pár hétig kétszer is kivittük éjjel pisilni, aztán már csak egyszer. Aztán egyszercsak átaludtuk az éjjelt, elfelejtettük kivinni, és száraz volt az ágya reggelre. :) azóta nem hurcibáljuk, felébred ha esetleg pisilnie kell.
Akkor pedig sokan mondták nekem, hogy ez nem jó módszer, nem érett még rá, adjam vissza rá a pelust. Nem tettem, és 2-2,5 hónap alatt ágytiszta lett.
Olvastam erről a módszerről, hogy éjjel megpisiltatják a gyereket.
De ez nem rossz a gyerkőcnek, hogy fel van keltve éjjel?
Nem beszélve a szülőről. ;)
Rendben.
Az is igaz, hogy hajnalban felébred mikor érzi, hogy bepisilt.
Ahhoz képest jobb ha időben fölköltöm és legalább nem kell ágyneműt + ruhákat cserélni.
2. vagyok
Nekem azért nem volt megterhelő felkelni, mert az utolsó trimeszterben voltam hugival, és így is úgy is legalább kétszer mentem éjszaka pisilni :)
Ezt használtam ki, hogy vigyem a fiamat is.
Próbáljátok ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!