Mikortól kell elkezdeni a szobatisztaságra a kis gyermeket?
Azt, hogy tök fölösleges.
Az én kislányom 18 hónapos, mivel van egy 3 éves bátyja, és elég sokmindent eltanult tőle, természetesen már ismerkedik a bilivel is.
Néha belepisil, kétszer már bele is kakilt, de én egyenlőre azt sem szeretem, ha pelus nélkül van, mert mindenhova odacsorgat, aztán meg elcsúszik benne.Arra meg nincs időm két gyerek mellett, h egész nap kövessem egy bilivel.
A fiamnál úgy volt, h 2,5 éves koráig havonta elővettük a gatyákat, biliket, WCszűkítőt, levettük a pelust, a gyerek mindenhova odapisilt, így hagytuk a francba. Aztán 4 hónappal a 3. szülinapja előtt egy reggel mondta, h "nincs pelus" és azóta nappalra (egy-két balesetet leszámítva) szobatiszta.
Ha nincs megérve rá, felesleges biliztetni, persze a mai 30as korosztály már 1-1,5 évesen szobatiszta volt, nekem is mindig mondja anyukám, de akkor azért olyan módszerek is voltak. (pl a bilin etették a babákat, vagy rá voltak kötözve, addig nem állhattak fel stb.)
3 lánykám van,akikkel már túl vagyunk rajta. Egyiknél sem erőltettem. Figyeltem,mikor érettek meg rá. 2 éves kor körül már érettek rá,az más kérdés,hogy akarják is e. :-)
14 hónaposan még valóban felesleges elkezdeni használni a bilit,hiszen még a húgyhólyag automatikusan ürít ilyenkor. Leghamarabb 18 hónapos kortól képesek vissza tartani a vizeletet a kicsik,de hát ez is nagyon változó...
Bármikor kezded el,soha nem azt nézd,hogy más gyereke... Mindig azt nézd,hogy a Te gyereked, milyen képességei vannak,eljött e az idő... Mert lehet hogy más valamiben "ügyesebb" lesz,de a Te gyermeked másban lesz "ügyesebb"!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!