Utálja a kistestvérét! Meddig lesz ez így?
Sokszor mondja a 7 éves, hogy utálja a kistestvérét, buta baba, meg hogy minek kellett másik gyerek. 3 hónapos a pici. Örökre utálni fogja?
Terhesség alatt mindenki azt mondta, hogy milyen jó testvérek lesznek, mert a nagy majd babusgatni fogja a picit, meg mindenben segít majd. Na ebből semmi nem jött össze. Lassan ott tartok, hogy nem merem egy szobába hagyni őket.
Lány mind a kettő.
Durva, hogy ezt sok helyről olyanok panaszkodják, ahol lány az első gyerek.
Fel lett készítvr mivel kár egy testvér? Beszélgettetek róla, milyenek lesznek az első hónapok? El kell mondani neki, hogy egy kisbaba nem csak jajdecuki.
Próbáld meg bevonni őt, pl válassza ki, milyen ruhába leg,en, vagy adagolja a popsitörlőt, esetleg segítsen fürdetni.
Mindig vedd előre az igényeit. Ŕn ugy csinálom, higy mielőtt etetném a kicsit, megkérdezem a nagyot, vagy készitek neki szendvicset, ha etetés közben lenne éhes a nagy. Ha fürdetés van, rögtön a kicsi után fürdik ő is, igyekszem úgy lerakni este a kicsit, hogy még legyen idöm a nagyra. Odahívom, amikor ébren van, együtt éneklünk neki.
Persze amikor a kicsi elvan magában, akkor a naggyal játszom, vele beszélgetek, együtt vagyunk. Fontos, hogy ne érezze soha mellőzve magát. A legtöbbször abbol adódik, ha sokat hallja, hogy várj egy kicsit mert a kistesód éhes, mert a kistesód összepisilte magát. Várj most előbb megetetem... így érezheti azt, hogy már kevésbé figyeltek rá.
Idövel elmulik, csak sokat kell vele beszélgetni erről.
Nekem 6 a nagy, es lassan 2 és fél hónapos a kicsi. Az első 2 hétben ellenségesen fogadta, aztán mikor ő is itthon volt azon a héten, mikor az apja kivette az 5 napját, őt se vittuk oviba. Onnantól nagy a szerelem. Néha már azt sen engedi, hogy ránézzenek a tesójára.
Azért 7 évesen már elég nagy ahhoz, hogy értse a helyzetet. Felkészítettétek, hogy mivel jár a kistesó? Beszéltetek vele róla sokat, hogy milyen lesz? Jut idő rá is, vagy mindig csak vár a sorára?
Nálunk sokkal kisebb a nagylány, 3,5 éves volt, mikor a kicsi született (ő most 3 hónapos), de ahhoz már elég idős volt, hogy megértse a dolgokat. A terhesség alatt sokat beszélgettünk vele arról, hogy milyen lesz, ha itt lesz már a testvére. Nagyon várta végig, de azért tartottam tőle, hogy ha élesben tapasztalja meg, hogy nem lehet a kicsit csak úgy félretenni, akkor nem lesz őszinte a mosolya. De szerencsére semmi gond nincs, nagyon szereti az öccsét. Néha kér, hogy most adjam oda a picit apának, és vele legyek, ilyenkor igyekszem kedvezni neki, próbálok sokat vele lenni. A kicsi este előbb megy aludni, így nekünk még van időnk csak a naggyal lenni. Szóval kell rá figyelni nagyon, de így nem látok féltékenységet, szereti a kicsit, szívesen babusgatja, neki meg fülig ér a szája egyből, ha meglátja a nővérét :)
A fiam szintén 7 volt, mikor a huga született. Első perctől imádja, de ő nagyon várta, a nevet is ő választotta neki. 1 hetes volt a kicsi, mikor evés után az apjára hagytam és mentem a naggyal kettesben cukrászdába (mivel császáros voltam, így lassan sétáltunk, közben végig beszélgettünk).
Tavaly tavasszal kérte, hogy neki ne legyen kulön szobája, hanem hagy legyenek egy szobában. A leányzó is sokszor megy hozzá vígasztalásért. Reggel, ha felébred, rögtön a bátyját keresi, 9,5 és 2,5 évesek már.
Most a 2. lányunkat várjuk, a fiam közölte, hogy a 4. reméli fiú lesz (nem lesz negyedik gyerekünk 😀). A lányom nagyon erős, akaratos személyiség, kíváncsi leszek, ő hogy fog a pucihez állni. Egyenlőre várja, de biztos vagyok benne, hogy vele lesznek harcok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!