A gyerek iskolai teljesítményében mennyi a szülő és mennyi a gyermek egyéni felelőssége?

Hogy tehetséges-e valamiben, az nagyrészt genetika (ez főleg a készségtantárgyaknál jön elő), és ugye vannak még a diszgráfiások, autisták, figyelemzavarosok... stb., ez is mind nagyrészt genetika.

Abban, hogy példaként látja-e a szorgalmat, vagy pl. az olvasás szeretetét vagy a munka iránti elhivatottságot, vagy hogy tiszteli-e a pedagógust, a szülő a ludas. A pedagógus is fontos, hogy érdekesen tudja-e előadni, hogy önmagához képest tudja e mérni a gyereket, hogy tud-e benne hinni és tiszteltet, pláne rajongást kivívni.

Az is fontos persze, hogy otthon el van-e hanyagolva testileg vagy lelkileg a gyerek, a másik véglet meg, hogy mennyire trenírozzák, kontrollálják, vagy nevelik önállóságra és kreativitásra és felelősségre.

Az anyagi lehetőségek sem lebecsülendők, hogy mit tud megismerni a világból, el tudják-e járatni olyan különórákra, táborokba, szakemberhez, ahol gondozzák a tehetségét vagy pont fejlesztik, ha arra van szüksége.

+ Maga az "iskolai teljesítmény" sem abszolút állandó :), hisz nem mindegy, hogy versenyistállóról van szó vagy egy olyan suliról, ahogy egy kicsit jobb eszű gyerek már az átlag fölöttinek számít.

Szerintem életkor függő is, de gimnazistánál is őszintén hiszem, hogy a szülőnek is nagy része van a dologban, 50 % bizonyosan. Nem mindegy, hogy a gyerek mit lát otthon. Ha a szülő csak panaszkodik, de semmit nem tesz azért, hogy jobb legyen, nem vállal másodállást, nem építi a karrierjét (Ha van bármije egyáltalán, amit karriernek hívhatunk), nem próbál meg kicsit is feljebb kerülni, csak nyavalyog és leginkább gyűlölködik, hogy bezzeg, akik fent iszogatják a kávét, akkor igenis a gyerek is jó eséllyel ilyen lesz. Nem feltétlenül veszi észre a saját hibáit, nem biztos, hogy párhuzamot von az iskolai végzettség és a jó munka között. Persze a negatív példa is példa, így akár jól is elsülhet a dolog és lehet pont azért fog a gyerek nagyon teperni, hogy ne legyen olyan kis nyomorult, mint a szülő. De ez meg már mentalitás kérdés is.

Az sem mindegy, hogy a szülő mit tart fontosnak. Kitűnő legyen a gyerek, vagy elegendő, ha csak néhány tantárgy után mutat érdeklődést, amelyekből emiatt jó is? Milyen segítséget tud a szülő megadni? Igen, bárki lehet jó tanuló, de az is tény, nem mindegy - főleg egy kamasznak - hogy el tud vonulni a saját kuckójába, ahol azért mégis csak kényelmesebb tanulni, vagy 8 kistestvérével kell megosztani azt a likat, amit gyerekszoba néven adtak nekik.

Mik a tervei, perspektívái a gyereknek? Ez is sokszor a szülőn múlik, aki azt hangoztatja, hogy 18 éves korodig eltartalak fiam, utána fel is út le is út, most bocsánat 18 éves korig mégis mit lehet tanulni, milyen végzettséget szerezni? Hány olyan például egyetemi szak van, ami megköveteli a biztos családi hátteret, mert dolgozni mellette nem lehet? Szóval én azt gondolom azért van felelőssége a szülőnek, nem véletlenül találták ki azt a 18 éves korhatárt, aki szerint meg nem az ő dolga, az hárítja a felelősséget. Nyilván a világ nem fekete és nem fehér, én is ismerek olyan embert, akinek elég nyomorult élete volt mindig is, se kutyája, se macskája és mégis így végez el nagyon jó eredményekkel egyébként egy orvosi szakot, még csak nem is valami levelező tinglitanglit. De azért ehhez is kellett a jó mentalitás, a szerencse, a jó társaságba keveredés, akik motiválták az illetőt, nem beszélve arról az állami támogatásról, amit így árvaként kap. Ha lenne szülője, csak mondjuk sz*rnának rá magasról, akkor nem kapna ennyi pénzt, amiből még így is csak lakhatásra meg ételre futja.

Szerintem függ a gyerek életkorától is.

Általánosban, főleg alsóban inkább a szülőn múlik, milyenek lesznek a gyerek jegyei. Ugyanis egy 7-10 éves kisgyerek nyilván még nem nagyon tudja felfogni, hogy a saját érdekében kellene minél jobb jegyeket szereznie, meg gyakorolnia az órákra, szóval a szülő dolga lenne motiválni őt a tanulásra, vagy ha valamit nem ért a gyermek, leülni vele tanulni vagy korrepetálásra járatni, leckét kikérdezni, stb...

De ahogy idősödik, egyre nőnie kéne a felelősségtudatának is. Persze akit kiskorában leszartak a szülei, attól kár azt várni, hogy majd gimis korára csak úgy a semmiből megjön az esze és elkezd nagyon szorgalmasan tanulni, mert ennek kb. 0% az esélye...

"Azok az oszttarsaim akiknek teljesitmenydrukker es Szigoru szuleik voltak, ma mind diplomasak, akiket meg hagytak logni csavarogni, a szülők azon voltak inkabb minel hamarabb dolgozzon a gyerek, illetve mas szülő meg a sportolast tette a tanulmanyok elé, szoval ez utobbi ilyen nevelésu osztalytarsaimbol mind szak- es betanitott munkas lett.

Rengeteget jelent ha a szulo naponta leül vagy tanul a gyerekkel es hajcsár, vagy pedig azt sem tudja milyen tárgya van a gyereknek épp.

Elsősorban szülő alapozza meg azt a lelkiismeretet, szorgalmat, kitartást, ami majd a gyereket kamaszon, elengedett kézzel is meg fogja határozni.

Magatartasproblema elsosorban elhanyagolt gyerekeket erint. Akik addig tv znek mig akarnak, addig csavarognak mig akarnak"

A "teljesítménydrukker" szülők más esetben pont azt érik el, hogy a gyerekük fellázad és csak azért sem akar a szüleinek megfelelni. Akiket ilyen szülők nevelnek fel egy megfelelési kényszeres ember lesz belőle, aki felnőttként döntésképtelen, önálltólan ember lesz.

Akiket hagytak "lógni" azok nem mind betanított munkások, léhűtők lesznek.

Nagyon általánosító amiket írsz, pedig az élet sosem ennyire fekete, fehér hogy ne legyenek csavarok a dolgokban.