Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Figyelemhiányos, de nem...

Figyelemhiányos, de nem hiperaktív?

Figyelt kérdés

Miért van egy kalap alá véve a figyelemhiány/zavar és hiperaktivitás?

A 7 éves fiam sok esetben nem figyel órán, de időnként iskolán kívül is sokszor kell neki szólni, hogy ránk figyeljen. Viszont a magatartásával semmi gond nincs, nem rosszalkodik, sőt, az átlagnál csendesebb. Persze otthon azért kitombolja magát, és gyakran eljátszik magában is órákon keresztül. Mégis nehéz neki az összpontosítás, főleg matematikából.

Már rengeteg szakembernél jártunk, a pedagógiai szakszolgálatnál is, de iszonyú hosszú a várólista, és nála sokkal súlyosabb állapotú gyerekek elsőbbséget élveznek. Korábban megállapítottak neki részképesség zavarokat és figyelemhiányt. Most a szakértői bizottság vizsgálatára várunk.

Jártunk logopédushoz, külön fejlesztésre, pszichiáternél is, felírta a Ritalint, de totál ellentétes hatást váltott ki, ijesztően felpörgött a gyerek, 5 órán keresztül egyfolytában beszélt, fel-alá mászkált, érzelemkitörései voltak.

És most itt állunk tanácstalanul.

Milyen szakemberhez fordulhatnék még? Úgy tűnik, hogy nem is figyelemhiány állhat a háttérben?

Valaki volt már hasonló helyzetben?


2018. ápr. 20. 11:15
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
Az én fiam is 7 éves és figyelemzavaros, hiperaktívnak viszont nem az. Nekünk nem írt fel gyógyszert a pszichiáter, járunk fejlesztésre, airys torna és szövegértés miatt logopédushoz. Rengeteget fejlődött, de ez mind magánban, mert állami esélytelen volt.
2018. ápr. 20. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:

1. vagyok

Nálunk se volt soha sehol probléma a magatartással, magas Iq-val rendelkezik, nagyon lelkes, logikai képessége átlagon felüli.

2018. ápr. 20. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
En is figyelemzavaros vagyok. A magatartasommal soha nem volt problema,pedig hiperaktiv is voltam,de azt kinottem. Ez kb annyit jelentett,hogy kiskoromban estenkent fel ala rohangaltam a ket agy kozott mint egy felorult,de kinottem. Nekem epp hogy azt mondtak,hogy a figyelemzavar miatt a tanulos targyak(tori,magyar stb) mennek nehezen es a matek pl konnyen hiszen ott nem magolni kell,amit nem is tudsz ha a gondolataid mindig elterelodnek a konyvrol,hanem ott az eszunket kell hasznalni. Nekem azt mondtak nagyon magas az IQ-m es hogy csak ez a figyelemzavar a problema. Azt is mondtak,hogy altalaban a figyelemzavarosok nagyon okosak,a logikai megoldokepesseguk nagyon jo, muveszetekben is jok. Ram ezek tenyleg nagyon illettek. Amugy ha valahogy megprobalnad neki erdekesse tenni a tanulast akkor menne. Mert a figyelemzavarosok olyanok,hogy ha valami erdekli oket akkor abban nagyon jok. Nekem annak idejen anyum nagyon jol megoldotta es szerettem tanulni,mert kozben jatszottunk.
2018. ápr. 20. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
Nem leszek népszerü, decutizmus nem merült fel? Az enyém aspergeres, eléggé hasonló tünetekkel.
2018. ápr. 20. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
Mármint de autizmus, bocsi. Elözö voltam.
2018. ápr. 20. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
Nincs egy kalap alá véve, van rá külön kód. BNO F 90 (figyelemzavar-hiperaktivitással, BNO F 98.8, ez hiperaktivítás nélküli).
2018. ápr. 20. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:

De felmerült az autizmus. Aztán kizárták. Több szakember is.

Valójában rendkívül közvetlen gyermek, nagyon hamar kapcsolatot teremt bárkivel, könnyen barátkozik, sőt igényli is, hogy ismerkedjünk, főleg más gyerekekkel, de felnőttekkel is simán szót ért. Imád csacsogni, és társaságban a középpontban lenni. Az iskolát kivéve. Nem kifejezetten ragaszkodik megszokott dolgokhoz, simán alszik bárhol, ha nyaralunk, vagy máshol töltünk pár napot. Úgy tudom, ezeknek mind az ellenkezője igaz az autizmussal élőknek. Vagy tévednék?

Mi rengeteg orvosnál jártunk már, sőt, rendszeres orvosi ellenőrzés alatt áll már 5 éve, kezelt és rohammentes epilepsziája van. A rohama csak egy másodpercig tartó tick volt, a rajtunk és az orvoson kívül nem is látta senki.

Tényleg nem tudom, hogy hová fordulhatnék még...

2018. ápr. 20. 20:04
 8/18 A kérdező kommentje:
Mégis mindenhol együtt említik a kettőt. A neten is próbáltam keresgélni, és nem sok sikerrel jártam. Csak a kettő együtt. Amiről én is meg voltam győződve. De most, hogy az a gyógyszer, ami minden figyelemhiányosnak használ, olyan hatást váltott ki, amire a pszichiáter is elcsodálkozott, nem is hallott még ilyet, elbizonytalaonodtam.
2018. ápr. 20. 20:08
 9/18 anonim ***** válasza:
Merre laksz. Mi Budapesten a Hintaló fejlesztőbe járunk. A legjobbak, nálunk csak figyelemzavar van és szövegértési probléma. Nem hiperaktív. Egy felmérésre érdemes lenne elmenni, mert tényleg profik. Előtte több szakembernél is voltam, össze vissza mondtak mindent. Ott 1 óra alatt teljesen felmérték. Rengetegen járnak oda, nem véletlen. Egy felmérést tényleg megér.
2018. ápr. 20. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
Bocsi még lemaradt, nálunk a pszichiáter gyógyszert nem akart felírni, helyette Omega 3-at szedtünk, de inkább a fejlesztés adott egy nagy lökést neki.
2018. ápr. 20. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!