Hogyan válik egy gyerek szörnyeteggé?
Az úgynevezett tartós kialvatlanságtól. Két példát is tudok említeni a társasházunkból. Az egyik egy albérlő család volt. 28 négyzetméteren lakott a két szülő, két gyerek és három nagytestű kutya. A szűk hely miatt a kutyák folyton idegesek voltak és nem tudták tőlük kialudni magukat a gyerekek. Plusz a két szülő is folyton egymást marta. A gyereken jelentkezett is a legjellemzőbb tünet, amit a tartós kialvatlanságról írnak, az agresszió. Tört-zúzott, feleselt a felnőtteknek de úgy hogy szóhoz se jutottunk.
A mésik példa szintén hasonló, ebben az épületben volt az is. Egyik albérlő kutyát tartott a lakásában, ami éjjel-nappal vonyított, ugatott és kapart. A szomszédban lakó gyerekek meg nem tudták kialudni magukat rendesen. Betegeskedtek is emiatt, magatartásproblémáik is adódtak az iskolában. A poén az az egészben hogy senki rá sem jött hogy mi a probléma gyökere, pedig azon a szinten összesen 12 lakás van, benne egy rakás szerencsétlenséggel és a kutyatartó zombival. Ugyanis a kutyát tartó sem tudta kialudni magát hónapokig és ezért a jellemzésére a legjobb szó a zombi, élőhalott. Két szinttel lejjebb hallotam én is a kutyát, ezért elkeztem tájékoztatni a lakókat. Ekkor intézkedtek és az a kutyatartó valahogy eltűnt a házból. A gyerekek egyből meggyógyultak és a magatartásproblémájuk is elmúlt. Mert normálisan ki tudták aludni magukat.
Röviden úgy is lehetne válaszolni a kérdésedre hogy a gyerekek a hülye felnőttektől válhatnak szörnyeteggé. Ugyanis az említett zombik már 30 körül jártak, tehát elvárható lenne tőlük hogy normálisak legyenek. És például ha 1 vagy 3 kutya néhány napig vonyít napi 24 órában, akkor akár 1 számjegyű IQ-val is elvárható lenne hogy intézkedjen valamit, hogy se magát, se a gyerekeket, se más lakót ne zavarjanak a társasházban. Persze hülyén meg szokták kérdezni hogy hova tegyék a kutyát. A válasz az hogy akinek nincs lakása az legyen olyan fegyelmezett hogy háziállattal ne nehezítse sorsát, vagy legalább az állatét ne.
Csak úgy.
Sok gyereket ismerek, akik teljesen jó családból jöttek, sose bántották őket, mégis az a kedvenc hobbi, hogy állatokat kínoznak, meg más gyerekeket bántanak.... nem tudom, lehet hogy ez valami betegség, mindenesetre elég elkeserítő.
Nem nehéz szörnyeteget nevelni, a legjobb szándékkal sem.
Mindent megkap, jobban él, mint a szülő, gyerekként. Anyjának jó a 10 éves kabát, neki mindent, mert ő a család szemefénye. Mikor dolgozni kellene, már nem is meri a pénz értékét, hiszen honnan is ismerné. Pumpolja hát a szülőket, jó esetben csak kér, és nem üt.
Minden sz@rból kihúzzák, nem tanulja meg, tetteiért felelősséggel tartozik.
Piásan karambolozik, szülők átvállalják, ők vezettek. A megérdemelt büntetés alól felmentik a szülők. Persze, hogy az ebadta él, virul, majd a szülők kihúzzák a mocsokból még 40 évesen is.
Nálunk a családban van egy kisfiú, most 8 éves. Már az oviban is jelezték az óvónők, hogy gond van vele, agresszív, kezelhetetlen. Szóltak anyukának, aki jól kiosztotta az óvónőket, hogy a gyerekkel nincs semmi baj, csak életrevaló és amúgyis nekik kéne megnevelni nem neki, mert ők vannak vele egész nap. A gyerek lelökte a társait a csúszdáról, egy másiknak falba verte a fejét, egy harmadikról meg úgy kellett leszedni, mert már vérzett, de még rugdosta. "Életrevaló."
Nagycsoportban elküldték kivizsgáltatni, hogy iskolaérett e, mert az oviban nem találták annak. Meg is lett állapítva, hogy nem az. Anyuka kiosztotta a szakembert is, hogy mit képzel magáról, az ő gyereke okos, nincs vele semmi baj. Ment is iskolába.
A gyerek már 3 éves kora óta minecraftozik és gameplay videókat néz, mert könnyebb beültetni a gép/tv elé, mint foglalkozni vele. Nem tudja rendesen kifejezni magát és a szókincse 70%-a videókból van. Káromkodik, mint a kocsis. A kva, fsz az első szavai között voltak. (De biztos ezt is az oviban tanulta.)
Mivel hisztivel mindent elér ezért használja is. Legtöbbször a tesóját sodorja bajba. Pl. elkezd random kiabálni, hogy a tesója bántja, megütötte, csúnyát mondott, stb. Ha nem hisszük el (mert mondjuk ott ültem mellette és láttam, hogy nem történt semmi) akkor sír, ordít, hisztizik, hogy miért nem hiszünk neki. A szülők amúgy rögtön hisznek neki és lecseszik a tesóját, megbüntetik, esetleg kap egy nyaklevest is. Az öccse meg röhög magába, hogy hogy kitolt vele, mert ez neki vicces.
Az állatokat szereti bántani "mert akkor viccesek". Ha rajtakapod és megpróbálod elmagyarázni neki, hogy ez rossz akkor nem érti, hogy miért, hiszen ez csak egy kutya. "Jövőre úgyis születik másik."
Egyszer játék közben mesélte, hogy beleverte egy csoporttársa fejét a mosdóba, mert idegesítette, hogy sír "és aki sír, azt lehet bántani."
Játékokkal csak úgy tud játszani, hogy széttöri, szétveri őket. Neki ez a játék, szórakozás. Karácsonyra kapott valami nagy távirányítású kocsit, szilveszterre már ripityára volt törve. Telefonnal, tablettel ugyanez van. A telóját a szemem előtt törte szét, mert nem tetszett a zene szövege neki, ami ment rajta. Utána megrántotta a vállát, hogy ez így már nem jó és automatikusan nyúlt az enyémért. Elmagyaráztam neki, hogy nem adom oda, mert nem tud rá vigyázni és játék sincs rajta. De ő majd tölt le rá. Mondtam, hogy nem, mert a sajátját is eltörte és aki ilyet csinál az így jár, annak nem lesz telefonja. Elkezdett sírni, hogy ő nem törte szét, a tesója volt, a kutya volt meg kell érte verni, már ilyen volt, stb. Holott ott ültem mellette, mikor történt. Eltettem a telefonom a táskámba. Arra jöttem vissza, hogy kotorászik a táskámba. Elmagyaráztam neki, hogy nem szabad elvenni másét, ha az nem engedte meg, de mindig ellopkodta, úgyhogy végül egész nap a zsebemben volt. Az anyja szerint ezzel sincs semmi baj, otthon is ilyen. Nem tudom tisztában vannak e vele, hogy ha ezt a suliba vagy utcán csinálja akkor az lopás és büntetendő. Márpedig, ha telefonra vagy később pénzre lesz szüksége azt is el fogja venni mástól, mert neki ez teljesen természetes.
Nagyon nehezen, de kezelhető, úgyhogy szörnyetegnek nem nevezném. A gond a szülőkkel van, mert ők is látják, őket is egyre jobban idegesíti, hogy kezelhetetlen, aresszív, de nem tesznek ellene, mert szerintük rendben van "minden kisfiú ilyen". Ha esetleg én rászólnék még az is baj, mert jajj, hát ő még kicsike, nem tudja, hogy kell játszani egy kiscicával. Véletlenül megfojtotta, nincs abba semmi. (Nem tudja, hogy kell bánni az állatokkal? Tanítsd meg neki. Látod, hogy bántalmazza? Szólj rá, vedd el tőle. De olyan szülőtől, aki maga is simán belerúg a kutyába/macskába mit vár az ember?)
Mikor nálunk van napokig akkor tud viselkedni (többnyire), mert nálunk vannak szabályok. Az egész viselkedése a szülők hibája, mert minden alól felmentik. A jelenlegi kifogás az, hogy "még kicsi". Később jön majd a "hülye oktatási rendszer/hülye barátok/hülye barátnő/hülye főnök", de soha nem a gyerek lesz a hibás. És amég ezt a szülő nem fogja fel addig senki nem tud vele kezdeni semmit. Így lehet tökéletesen bűnözőt nevelni egy gyerekből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!