Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Többemberes lenne a 3 évesem?

Többemberes lenne a 3 évesem?

Figyelt kérdés
Nemrég töltötte be a hármat, de én úgy érzem sokkal rosszabb lett vele azóta a helyzet. Kiskorában már egyszer gyanítottam, hogy többemberes, mert sokat sírt, de utána javult a helyzetstb.az utóbbi időben nem akar egyedül eljátszani. Többnyire addig kérlel, hogy játszak vele, míg végül a saját dolgom nem tudom elvégezni. Persze először kérlel,utána erőszakosan kiabál. Nyafog. Az utóbbi időben ha valamit akar azt azonnal és ordítva. Amit mondok meg se akarja hallani. Ma a keresztanyám is mondta, hogy rossz kislány,nem fogad szót. Aludni délután nem hajlandó. Este nagy nehezen tudom letenni aludni. Máshol szépen viselkedik, de otthon.borzasztó. ovihoz is lehet köze, de oda is már csak fél napot járunk, mert nem hajlando aludni bent. Szóval összességében napközben el vagyok keseredve, mert néha már nálam is elszalad a ló. Nagyon lekiabálom. Nem tudom hogyan lehetne jobb
2018. jan. 1. 21:56
 1/7 anonim ***** válasza:
90%
Ha van, ahol tud viselkedni, akkor egyszerűen a fejedre/fejetekre nőtt.
2018. jan. 1. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
92%

Erôszakosan kiabál, és te végül beadod a derekad. Meg elhozod az oviból, mert nem akar ott aludni.

Újabban nagy divat lett ez a “többemberes” gyerek kifejezés, de szerintem egyszerûen nincs tekintélyed elôtte. Ahogy az elsô írja, a fejedre nôtt.

2018. jan. 1. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
A mi fiunk sem játszik el órákat egyedül, jobban szereti, ha van társasága. De hát az ember társas lény. Mi kompromisszumot szoktunk kötni. Ha dolgom van, akkor vagy segít vagy egyedül játszik vagy úgy játszunk, hogy én közben tudok dolgozni. Pl ma a betűs hutomagneseket pakolta fel a hűtőre, majd le. De hogy ne végezzen gyorsan, mindig én mondtam, hogy melyik betű menjen. Igy tovabb tartott, nem egyedül kellett jatszania, de mégis haladtam a dolgommal .
2018. jan. 1. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
81%

Ha megnyugtat nálunk is hasonló a helyzet.

Nem érzem, hogy a fejünkre nőtt volna. Egyszerűen csak folyamatosan ellenkezik. Nincs sok szabály, de mintha direkt azokat feszegetné. Pl. Nem ugrálunk a kanapén. Wc után kézmosás és hasonló. Ezeket következetesen megköveteljük, de egy nap alatt a 20. Alkalomnál már égnek áll a hajam.

2018. jan. 1. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Jelenleg még technikám sincs,hogy kezeljem. Úgy veszem észre a sima fegyelmezés nem használ. Nem ijed meg. Utolsó válaszol nálunk ugyanez megy. Ezért is kéne valami technika, hogy ha anya szól,bizony akkor úgy kell cselekednie
2018. jan. 1. 22:57
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Nézz meg néhán részt a szuperdada-ból (pl. [link] olvasgass Vekerdy-t, és össze fog állni a kép, hogy mit kellene másként csinálni.

Általában egészen kis apróságokról van szó, és teljesen más lesz az eredmény.

2018. jan. 1. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%
Link helyesen (zárójelet hozzárakta): [link]
2018. jan. 1. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!