Sír az elsö osztályba a fiú gyermekem. Mit tegyek?

Nálunk van hasonló, csak kislányban. Mindenért sír. Fiúban szerintem még inkább nem fogják sokáig tolerálni. Valahogy el kell beszélgetni a fiaddal, hogy megértse, tudnia kell az érzelmeit kordában tartani, nem elfojtani kell, hanem tudnia kell irányítani ezt az érzést, mert sajnos hamarosan ki fogják csúfolni és nem csak a fiúk, a lányok is. Amíg otthon a sírásért cserébe vigasztalást kapott valószínűleg, egy iskolában már maximum tényleg csak akkor fogadják el, ha valaki sírdogál, ha alapos oka van rá. Nálunk is eleinte támogatták a sírós kislányt, nyugtatták, míg végül nem csak a gyerekek, de a tanárok is megunták. Minél inkább vigasztalták, annál inkább sírt. Úgyhogy például az úszásról az edző ki is rakta a szűrét, azt mondta, hogy ő ezt nem szeretné hallgatni minden órán, akkor jöjjön vissza, ha kibír 45 percet sírás nélkül.

Ráadásul minden osztályban van 1-2 "gonosz" gyerek, aki biztos, hogy előbb vagy utóbb ki fogja csúfolni, na akkor aztán lesz oka a sírásra.

Mond el neki, hogy lesz még rengeteg olyan dolog, ami neki nem fog tetszeni, ez még csak a kezdet. Egyébként nekem az a tapasztalatom, hogy a túlkímélt gyerekek akik nagyon sírósak, akik megijednek a való világtól, mert addig egy burokban nevelték őket, mindentől megóvva. Sajnos ilyenkor ez nagyon durván előjön és csak a gyerek hátrányára válik.

Lehet, hogy hülyeségnek fog tűnni, amit írok. Én mindig érzékeny voltam, ha valaki kiabált velem, volt, hogy elsírtam magam még felnőttként is. A kisebbik fiam is ilyen lelkületű, érzékeny, sírós gyerek. De képzeld, rájöttem, hogy ez az érzékenység gyenge idegrendszert jelez, amin viszont táplálkozással és vitaminokkal sokat lehet javítani. Mi egy ideje halolajat és D3 vitamint szedünk rendszeresen, több zöldséget, gyümölcsöt, tojást, húst eszünk, és igyekszünk kimenni a napra, amikor lehet. Azóta mintha kicseréltek volna mindkettőnket, én is hihetetlenül nyugis lettem, a kisfiamról pedig most mondta az óvónője, hogy észrevették, hogy a fiam már hónapok óta nem sírt az oviban, pedig korábban minden apróság miatt sírva fakadt.

Én most jutottam el oda, hogy lazán ellent tudok mondani apámnak, aki egész eddigi életemben simán terrorizált engem. Pedig még pszichomókushoz sem járok...

Amúgy a te kisfiad is legkisebb gyerek a családban? Azt olvastam, rájuk jellemző ez a mentalitás. Én is az voltam.

"Mi külön vagyunk az apjától ott nem tudom mi történik" - kérdezd meg a fiadtól, mi volt, hogy volt, mit csináltak, hogy érezte magát, mi volt a legjobb, mit szeretne legközelebb, ha odamegy.

Bátoritsd, ne higgye, hogy csak megtörténnek vele a dolgok, nagyon sokat tehet magáért és azért, amit szeretne.