Létezhet az, hogy valakinek mindhárom gyereke autista és mindhárom zseni?
MEgint egy olyan kérdezö, akinek fogalma sincs az autistákról!
A legtöb autista (föleg, ha asperger-szindrómás), nem az az örjöngö örült, ami a köztudatban elterjedt elképzelés, hanem csak mehezebben beilleszkedö, visszahúzódó és igen magas IQ-val rendelkezö valaki.
Az autista meg a zseni böven összefér, ugyanis az autistákra jellemzö, hogy egy-egy területen igen kiemelkedöek.
Ha az autista gyerekeket megfelelöen fejlesztik, lehetöleg minél korábbi idöponttól kezdve, akkor "nem látszik" rajtuk semmi, "tök normális" gyerekeknek tünnek.
Az, hogy mind a három autista, nem túl gyakori, de nem is kizárt, mert sok esetben örökletes hajlam okozza.
Az autizmus széles spektrumu lehet.
A zsenik az Asperger szindromasok lehetnek, ez az egyik szélső változata az autizmusnak.
De csak lehetséges, nem igaz, h mind az.
Vannak jól kommunikáló autisták, és vannak akik a kulvilagra egyáltalán nem reagálnak, a jól kommunikáló autisták is felreerthetik az adott szociális kapcsolatokat. Nem értik az ok-okozat összefüggéseit, nem latjak át pl az átvitt értelmet, iróniát.
Általában mindegyikre jellemző egy adott mozdulatsor állandó ismétlése, pl pillangoznak az ujjakkal, bólogatnak, ritmikusan utogetnek dolgokat.
Nagyon fontos számukra az állandóság, nehezen vagy egyáltalán nem vehetők rá, hogy valami máshogy történjen. Ha megszokja, hogy a reggeli kakaó, akkor képes dührohamot kapni, ha véletlenül tea van, vagy más a bögre, vagy ha másik uton kell menni az iskolába, óvodába.
Az Asperger szindromasok ennél sokkal kevésbé látványosan térnek el a normális spektrumbol, jól integrálhatóak, ha segítséget kapnak.
Volt autistám, aki fejből tudta az ország összes templomát, hogy milyen stilusban épült, de semmi másról nem volt hajlandó beszélgetni. Van akinél ez a számok szeretetében nyilvánul meg, de ritka az a fajta autista, akit az Esoember c filmből ismerhetünk.
A csapda ennél az, hogy ránézésre nem mutatnak külső jegyeket, senki nem mondja meg róluk, h betegek, csak megfigyelte a viselkedésüket látszik, h valami gond van.
Nem véletlen, hogy általában egy hétig, bentalvosan, mas-mas környezetben vizsgálják őket, egyszerre több szakember, mire diagnózist tudnak kiállítani róluk.
Még csak fejlesztés sem kell feltétlenül ahhoz, hogy kívülről ne tűnjön valaki autistának. A magasan funkcionáló autisták betegségét sokszor gyerekkorban fel sem ismerik. Mondjuk szerintem ebben a szülők érdektelensége vagy tudatlansága is benne van, sokszor a szülő egyszerűen elkönyveli a problémás gyerekét hisztisnek, mert az még mindig jobb, mint az a tudat, hogy a gyerek fogyatékos. De hidd el, annak, hogy azok a gyerekek diagnosztizálva vannak autizmussal, megvan az oka. Lehet, hogy mikor épp egy pár percre látod őket az utcán vagy akárhol, akkor normálisnak tűnnek, de fogalmad sincs, mit csinálnak otthon a négy fal között.
Engem 26 évesen diagnosztizáltak, vagyis értelemszerűen gyerekként semmiféle fejlesztést nem kaptam. Sőt, az autizmussal kapcsolatos problémáimra, mint pl. hiperérzékenység, szociális nehézségek, bizonyos helyeken vagy helyzetekben pánikérzés stb. szigorú büntetést kaptam, mert a szüleim azt hitték, hogy direkt hisztizek. Így ezeket megtanultam elfojtani. Kívülről ezért szinte soha nem látszik rajtam semmi, viszont évente 1-2 alkalommal a sok elfojtott feszültség előjön belőlem dührohamként. azért is mentem el pár éve kivizsgálásra, mert oké, hogy ez csak 1-2 alkalom, de az se normális dolog. Ja, és nagy valószínűséggel a két testvérem is autista, egyikük legalábbis egyértelműen az, ő még több tünetet produkál, mint én. És igen, mindhármunknál van olyan terület, amiben kiemelkedően jók vagyunk. Ha a zseni alatt a kiemelkedően magas IQ-t érted, akkor mindhárman zsenik vagyunk. Más területeken viszont, pl. szociális eseményeken vagy ingerekkel teli környezetben sokkal rosszabbul funkcionálunk, mint egy átlagos ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!