Mit csináljak velük? Egyfolytában veszekednek, szekálják egymást?
Fiú- lány páros, 3 és fél év van köztük. Zeng az egész ház tőlük nonstop. Mindenen, de tényleg mindenen veszekednek, sikítoznak, kiabálnak egymással. Irigykednek, piszkálják egymást. Annyira elszomorít, nem tudom, mihez kezdjek, mit rontottam el. Jó, hogy nem panelban lakunk, szerintem ki is utáltak volna már minket.
Hihetetlen pörgős mind2. Követni is nehéz őket. Én alapból egy halál nyugis, amolyan elülök egy könyvvel órákra emberke vagyok. Mit csináljak, hogy "bírjak velük"? Ha megyünk valahova is, próbálnám nevelni őket, h ne hangoskodjanak, ne rohangáljanak, de semmi hatása. Nekem ez annyira idegen ez a viselkedés. Látom, hogy más szülőket nem zavarja, ha a gyerekük nem tud viselkedni, de én mindig arra gondolok, hogy úristen, mit szólnak, biztos azt hiszik, sose neveltem őket. Pedig, ha tudnák...
Borzasztóan el vagyok keseredve. Lehet, nekem nem szabadott volna gyereket vállalnom?
Általában melyik kezdi a szekálást, mert lehet, hogy féltékenység.
Húgom és köztem 2,5 év van és mindig ő kezdte egészen kiskorától. Én nyugis, magaüban eljétszó gyerek voltam, az a megbkízható fajta, nem foglalkoztak velem többet, nem volt kivételezés, mégis valami zavarta őt velem kapcsolatban és folyton köttekedett, megrongálta a játékom, stb. Egy ideig bírtam, aztán felvettem a kesztyűt, mert anyámék lekakilták, ezért állandó viták voltak köztünk. Így egy külső szemlélő mindig azt látta, hogy veszekszünk, és többször is észrevételezték.
A kötekedőt szűrd ki, beszéld meg vele, hogy mi a baja, oldjátok meg, de ha nem partner benne, akkor a büntetés. Azt, amelyik csak védekezik, megvédi az érdekeit, azt ne büntesd.
Nalam egynemuek.27 honap van koztuk.
Nemreg kezdett javulni a helyzet.a kisebb felnott a nagyobbhoz.
A nagy nyugis gyerek.a kicsi meg...hat o eppen nem.
Nem szakalni akarta o a nagyot,csak jatszani vele.a nagy meg azivesebben legozott egyedul,mert a pici ugysem tud.
Most kezdte a a kissebb is a sulit.azota javul a helyzet.egyutt tanulnak,a nagy segit neki ha elakad.a suliban is megvedte mar,mikor nagyobbak keleckedtek a kicsivel.
Utcan mondjuk jol elvoltak,akkor mindig osszebeszeltek es egyutt rosszalkodtak.
En szerencsere lazamami vagyok.elhulyulok veluk en is az utcan.sokan mondtak mar,hogy nem is az anyjuk vagyok,hanem a haverjuk.
Hat igen....minden hulyesegben benne vagyok :D
Kinovik ne aggodj.minden testver par veszekszik.akar egynemuek akar nem.
Az állandó vezsekedés idegörlő. Az enyémek is ilyenek voltak egy ideig. Mindíg, de tényleg mindíg veszekedtek, piszkálták egymást, ha egy légtérben voltak. Reggelinél, az autóban, suli után stb. Egy idő után meguntam, és közöltem velük, hogy innentől döntsék el, ki jön velem, mert nem bírom az állandó oiszkálódást. Jöjjenek felváltva, mert láthatóan nem szeretik egymást. Majd felváltva megyünk velük mindenhová. + egyszerr elmentünk a férjemmel kettesben egy kicsit pihenni, és megkérdezték, higy ők miért nem jöhettek. Hát azért, mert az állandó veszekedés, piszkálás tönkreteszi a nyaralást. Testvérek közötti veszekedés normális, de ha ez tényleg azt jelenti, hogy állandósul, akkor az megmérgezi a családi légkört.
Nálunk lényegesen javult a helyzet. Nyilván most is tudnak veszekedni, de nem háborús övezet a lakásunk. A rosszindulatú piszkálódásért pedig pénzbüntetést vezettem be. Pillanatok alatt abbahagyták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!