Érzelmek nem kimutatása?

Valószínű zárkózottabb gyerek, ha úgy érzed, hogy ez probléma, akkor beszélgess vele sokat, ha nagy gondnak érzed, esetleg kérdezz meg egy pszichológust.

De szerintem ez a része, hogy nem szól a tanító néninek egy 8 éves gyerek, ha nem érti az anyagot, nem igazán probléma. Pedagógusként mondom, kevés olyan gyerek van, aki ezt így megfogalmazza, és jelzi. Igazából felém az a jelzés, hogy érti-e a kisgyerek a tananyagot, hogy meg tudja-e oldani órán a feladatot.

Inkább a többi részével foglalkozzatok, ha sérelem éri, bántja valaki, merjen szólni. Ebben az ügyben szerintem nagyon sok múlik a tanító nénin is.

Lehet, hogy zárkózottabb, de az biztos, hogy tőled is tanulta. Ahogy mondják, a gyerek nem hülye, még kisbabakorában sem, és a kis érzékelőivel levette a szitukat, látta, hallotta és szépen eltanulta tőled az érzelmek elrejtését. Az, hogy otthon csacsog, annak nem sok köze van az érzelmek kimutatásához, hacsak nem arról beszél, hogy mi tetszik/fáj neki. Az, hogy két órán keresztül meséli, hogyan kell a barbibaba haját fésülni, annak semmi köze nincs az érzelmekhez.

Különben hiába beszélgetsz vele, ha te a viselkedéseddel mást kommunikálsz felé.

Különben külön gratula a tanítónéninek. Örülök, hogy vannak még köztük olyanok, akik észreveszik és szólnak is ha elfojtott problémát vélnek felfedezni a gyereknél. Sajnos én csak olyanokat ismertem, akik a gyerekbe inkább belerúgtak.

Nekünk hasonló problémánk van/volt. Nagylányom visszahúzódó, nem mer szólni senkinek semmiért, önbizalomhiányos, sőt, óvodás korában a többi gyerektől is félt. Ugyanúgy viselkedik, mint én gyerekkoromban, csak még eltúlzottabban. Én is már felnőttem, és tudtam kezelni a visszahúzódó természetemet, de a gyerekek nem ezt a mintát tanulják el, hanem az eredetit :)

Nálunk gyerekpszichológus segített. A nevtan-ba is jártunk, kicsit akkor is érződött változás, de igazán akkor javult a helyzet, amikor magánban elmentünk egy olyan gyerekpszichológushoz, akit mások ajánlottak.

"Még annyit hozzátennék, hogy sajnos én is hasonló vagyok, a negatív érzelmeket nem nagyon mutatom, talán úgy érzem, gyengének látszom akkor, ha más látja például, hogy hibáztam... Lehet örökletes ez, de lehet, hogy engem lát, mint példát és ez nem jó."

Kérlek titeket, emberek, vegyétek már észre, hogy a hatalom manipulálni igyekszik mindenkit, és javarészt sajnos sikerül is nekik...

Az akadémikusok közül IS egyre többen jönnek rá, hogy az örökletesség szinte csak a küllemre és a temperamentumra hat.

Nincs betegség örökletes úton.

Alapvetően vagy fizikai behatásra (baleset, sugárzás stb), vagy érzelmi konfliktusra alakul ki átmenetileg betegség; kisgyermek esetén, főleg 10 éves korig meg a szülő érzelmi konfliktusai IS kialakítanak betegséget a gyermeke(i)ben (átmenetileg).

A kisgyermek átveszi a szülő, elsősorban -ha az anyja (is) neveli- az anyja érzelmeit, de az anyja tudat alá fojtott érzelmi blokkjait is.

Kedves kérdező, te magad is írod, de mégis az akadémikusok általi alaptalan ismeretet mondod vissza, végiggondolás nélkül...

Az ember érzi, mi a valóság, de a hatalom, a hivatalos tudományos állásfoglaláson át, ami java része szándékosan hazug, mégis sajnos képes sokszor befolyásolni a legtöbb embert.

Érdemes persze megtanulni, megismerni a hazugságokat is, ahogy az iskolai tananyagot is - csak tudatában kell lenni, hogy mely ismeretanyag hazugság! (Az iksolai anyag, kisiskolás kortól az egyetemekig szintén legalább 75%-ban tudatosan felépített átverés, össznépi agymosás!)

Tehát a hazudott ismeret anyagot is jó ismerni általában, mert ahhoz is tudjuk mérni, viszonyítani, mi a realitás! :)

.

A megoldás, amíg a gyermek nincs 11-12 éves: egészen addig, a szülő, főként az anya saját magán kell dolgozzon érzelmileg, lelkileg és gondolkodásmódban, beleértve a kellemetlen emlékei feldolgozását is, párkapcsolati problémáit is, stb.

Nyilván a gyermeket külön is érik ingerek, azokkal SZINTÉN érdemes foglalkozni, azonban jelen esetben a lényeget önkéntelenül elárulta a kérdező, kvázi megválaszoltad saját magadnak a megoldást. :) Tehát azt, hogy alapvetően rajtad múlik a gyermeked említett érzelmi problémája.

Ez NEM azt jelenti, hogy hibás volnál, vagy hogy hibáztál volna ez esetben, hanem azt, hogy minden kisgyermekre átragadnak a szülő érzelmei, hiedelmei, az élethez való hozzáállása, lelki blokkjai, tudat alatt rekedt (kvázi átmenetileg elfelejtett) kellemetlen egykori emlékei, stb.

Lemaradt egy mondatom vége:

Nincs betegség örökletes úton, és nincs lelki vonás átörökítése szülőről gyermekre (legfeljebb temperamentum).

(Tehát nevelésen múlik és a környezeti behatásokon múlik a gyermek jellemfejlődése, meg egyéb tényezőkön, melyekről itt nem teszek említést. De NEM géneken múlik!)

Vennék egy pingpongasztalt, de legalább egy hálót.

bevezetném, hogy naponta játszunk egyet.

Fontos a minden nap, fontos hogy anyával, de ha apa is kapható, akkor még jobb.

Előre megegyezve mennyi legyen. Ne a valós számolás, hanem a visszaütés szerint. Mondjuk egy menet 20 passz, amig megy az oda vissza adogatás az egynek számít. Két menet van. Ha tetszik neki max. még egy ráadás. ha többet kér akkor majd holnap is játszunk!

Lényeg: semmi negatív megjegyzés, mindig örülni, minden nap játszani ezt a kicsit.