Ez a kislány lehet autista?

Én aspi vagyok és ahogy olvastam ezt, úgy tűnt, mintha a gyerekkori önmagamról írtál volna. Érdekes, mert a rossz arcmemóriát még nem láttam a tünetek között de nekem is van. Így huszonévesen már javul de gyerekkoromban a saját anyám mellett elmentem a utcán. Egyébként azt sem tudtam elmondani sokáig, hogy hogy nézek ki. (:

Szerintem vigyétek el szakemberhez, ártani nem fog akkor sem, ha nem auti, de ha az, akkor fontos, hogy időben megkapjon minden segítséget.

# 11: Ez nem annyira arcmemória, hanem egyfajta globális képe van az aspiknak az emberekről, ami erősen kontextusfüggő. Tehát ha nem a megszokott környezetben találkozik valakivel, vagy bármi más változik, akkor nem ismeri fel.

Nálunk is volt olyan, hogy új frizurával látott meg a lányom, és percekig kérdezgette, hogy "anya, biztos, hogy te vagy az?".

A Vadaskertbe vidd el. Profik ebben. Vedd fel velük a kapcsolatot, adnak időpontot, kivizsgálják a picit. Mi nagyon sok lépcsőt megjártunk, míg odajutottunk, bár mentünk volna előbb. Nem győzök hálát adni az égnek, amiért ők kezelik/monitorozzák/nyomonkövetik/fejlesztik az autizmussal élő kisebbik gyermekem. Segítőkész, profi gárda. Ne vergődj kétségek között és ne is "öndiagnosztizálj" (nem bántásból, jószándékból írom). A legjobbakat kívánom!

[link]

Azért a Vadaskertbe is érdemes egy erős gyanúval menni, különben ott is lehet zsákutcába futni!

Én először kb. 3 éves korában vittem a lányom, de akkor még fogalmam sem volt, hogy milyen tünetekre érdemes odafigyelni. Mondtam, hogy repked... sokat. Annyit mondtak, hogy majd kinövi, ha romlik a helyzet, akkor menjek vissza.

Utólag azt mondom, hogy a tünetek többsége már akkor is fennállt, csak mivel nekem ez az egy gyerekem van, nekem úgy volt természetes, ahogy van! Ha rákérdeztek volna, el tudtam volna mondani, hogy kerüli a szemkontaktust, hogy nem tud gyerekekhez közeledni, hogy vannak rituáléi, hogy összesen tízféle ételt eszik meg, és még egy csomó dolgot... de senki nem kérdezte, én meg nem tudtam, hogy ezek tünetek. Naivan azt hittem, hogy majd a dokik tudják a dolgukat, és célirányosan vizsgálják. Nem így lett.

Így aztán sok felesleges kör után 2 év múlva jutottunk vissza a Vadaskertbe, akkor már ismeretekkel felvértezve. Volt az oviból pedagógiai szakvéleményünk, volt a gyerekorvostól beutalónk, amin szerepelt az autizmus gyanú. És amikor hosszasan soroltam a tüneteket (amik már két éve is megvoltak), akkor hirtelen komolyan vettek, és kaptunk időpontot vizsgáló hétre.

Szóval valamilyen szinten muszáj "öndiagnosztizálni", mert így fogják tudni a szakemberek is, hogy milyen irányban érdemes vizsgálódni.

Pár éve az autizmus világnapján a tévében nyilatkozott egy szakember, és azt mondta: jelenleg autizmus témában a legnagyobb tudás a szülőknél van! Mert mi ismerjük a gyermekeinket, mi élünk velük együtt. Mivel nincs két egyforma autista, ezért egységes támpontok sincsenek. Nekünk kell összegyűjteni az információkat, már a diagnózishoz is.

12-nek:

Igen, valószínűleg én nem tudtam kellően körülhatárolni, de erről van szó. Amikor valakit egy adott szituációhoz, helyhez vagy tevékenységhez társítok és nem ismerem fel, amikor más környezetben, más tevékenység közben látom. Pl. Laborgyakorlaton a csoporttársaimat csak fehér köpenyben és a megszokott helyükön ülve ismertem fel, de kint a folyosón már nem. Az iskolában is el tudtam mondani az osztálytársaim nevét ahogy ültek de kint az utcán vagy az udvaron már nem tudtam, hogy melyik melyik. Anyám már egy idő után nem mert fodrászhoz menni vagy új, más színű kabátot venni, mert meggyanúsítottam, hogy ő nem az anyukám.

Azt hittem, ez csak az én "hülyeségem".

11 voltam.