Kedves szülők, van még valaki itt rajtam kívül, akinek "hyper érzékeny" a gyereke?

Én is valami speckó helyre vinném. Előttem a leírás alapján egy autisztikus kislány képe rajzolódik ki, rengeteg szorongással, valamint éretlenséggel.

Jó alternatíva a Vadaskert Alapítvány, ahol nagyon jó és felkészült, sokat látott, nüansznyi eltéréseket is észrevevő szakemberek dolgoznak. Nemcsak autizmusban vannak nagyon ott, hanem több, hasonló, átfedésekkel bíró, más szindrómában, valamint fóbiákban is.

Jó hely lehet még az Autizmus Alapítvány, itt kifejezetten autizmusra specializálódott szakemberek vannak.

Létezik még a Bethesda Kórház KidSz programja, ahol szintén problémás gyerekeket vizsgálnak.

Igaz, hogy már nagy(obb) lány, de a TSMT terápiák is hasznosak lennének neki. Ez egy ismétlődő feladatokból álló tornasor, ami otthon is végezhető, egy terapeuta felméri az "állapotát", ehhez mérten készíti el a sort, aminek lényege, hogy a feladatok ismétlésével idegrendszeri stimulációt érnek el, beindít(hat)ja az inaktív részeket. Autisztikus, éretlen idegrendszerű gyerekek esetében nagy sikere szokott lenni (kislányomnál is ez volt), egy próbát megérne.

Telefonálj körbe, beszélj a háziorvossal, kérj beutalót, akár több helyre is.

Ezt a helyzetet meg kell oldanotok. A kislánynak csak te létezel, te vagy az egyetlen fix és biztos pontja. Ezáltal - a jelenlegi helyzetet nézve - gyakorlatilag rádtelepedett, és ezt ne a szó legrosszabb értelmében vedd. Ez neki sem, neked sem jó. Szociális fóbiákkal rendelkező szakértő pszichológus is segíthet, de inkább egy átfogó vizsgálathalmazt kellene nála csináltatni valamelyik erre szakosodott intézményben.

00:14-es vagyok.

22 éves vagyok most. Sose változott ez nálam, végig kísért pedig mint írtam voltak sikereim tanulásban pl.

Csak az emberi kapcsolatteremtés nem igazán megy. Kamasz koromtól gondolkoztam pszichológuson egyébként. Azóta gyanakszom én is valamilyen autizmusra vagy hasonló dologra, mert biztos vagyok benne, hogy valamiért nem úgy működök mint mások. Persze legtöbbször csak simán ostobának néztek vagy beszóltak, hogy miért vagyok ilyen, miért nem olyan bátor és szociális mint a normális emberek vagy simán elkerültek. Csak a legtöbben a családomban nem értik meg, hogy hiába mondják, hogy "ne félj", attól még én félek vagy hogy "barátkozz", attól még én nem érzek rá késztetést. Szakember sose vizsgált meg, egy leírás alapján meg nagyon nehéz meghatározni szerintem.

Én azt ajánlom, a kivizsgálás mellett, amit már ajánlottak, hogy még most időben vagytok próbáld fejleszteni a szociális készségeit. Minél több helyre vidd el, próbáld bevonni, hogy segítsen, de ne erőltess semmit, mert az inkább a tiltakozást és elzárkózást váltja ki.

Esetleg próbáld meg, hogy elkülönítve egy másik kislánnyal összebarátkoztatni. Lehetséges, hogy utána másokkal is könnyebben fog menni, hogy rájön, hogy működik ez az egész vagy mert biztonságot ad, hogy van aki mellette áll. Sokkal könnyebb úgy magabiztosan a világhoz állni, ha van egy stabil alap.

Nekem sokat segített volna egy támogató családi környezet, de engem a szüleim se vittek emberek közé nagyon, tehát nem mutattak példát a viselkedésükkel a társas helyzetekben.

És jól jött volna egy barát, akivel kezdettől fogva stabil barátság végigkísért volna az iskolás éveimen. De nem volt ilyen sajnos, mindig lemorzsolódtak a barátaim. Nem tudom képes vagyok-e egyáltalán tartós barátságot fenntartani, de nem árthat, ha próbálkoztok.

(Kicsi kitérő sztori: Engem kezdettől fogva megtaláltak a bántó emberek. Lehetséges, hogy hiperérzékeny vagyok, de tényleg betalálnak az olyanok. Első osztályos voltam, mikor anyák napjára fotózás volt az iskolában. Nekem minden új volt, első nap 3-szor elgáncsoltak a felsősök az iskolaudvaron. Majd egyszer a folyosón is. A nővérem is abban a suliban volt felsős akkor és mondták, hogy szóljak neki és csinálnak rólunk közös fotót akkor. Nagyon féltem a nagyokhoz bekopogtatni, úgyhogy megkértem egy lányt, hogy segítsen nekem és kérjük el a tesómat. Bekopogtunk és a felsős férfi tanár elkezdett szívatni engem, hogy miért nem én kérem el, menjek be az osztály elé és ott kérjem el hangosan én, mert különben nem engedi el. Én meg nem értettem, hogy miért nem engedi simán el a tesómat és már itt se lennék. Aztán persze sírtam, mert tudtam miét kellett így megaláznia. Tesóm vigasztalt meg, de a képen kisírt szemekkel lettem megörökítve. Tesóm ezután beoltotta a tanárt, hogy miért ilyen bunkó egy elsős kislánnyal. És ez csak egy példa. Az emberek a félénk és bizonytalan emberekre nem bátorítással és óvással reagálnak (mint én mondjuk), hanem belerúgnak még kettőt. Ezt tapasztalatból mondom, úgyhogy mindenképp próbáljátok erősíteni az önbizalmát a kislányodnak.

Nagyon szurkolok nektek!

Lányom szintén 9 éves, harmadikos. Hasonló tünetei voltak, 5 évesen kapott autizmus (Asperger-szindróma) diagnózist. Nálunk is az volt, hogy egy csomó papírt kaptam arról, hogy nincs vele semmi gond, egészen addig, amíg nem kezdték el specifikusan autizmusra vizsgálni.

Amióta autiként fogadtuk el és kap specifikus fejlesztést, azóta teljesen megváltozott az élete. Jelenleg integráltan, normál iskolában tanul, teljes értékű tagja az osztálynak, van egy nagyon szoros baráti kapcsolata, de a többiek is szeretik, elfogadják.

Hozzáteszem, nem minden auti integrálható, mert ha túl sok inger éri, akkor kiborul. Ezért van, akinek a kislétszámú osztály való inkább. Mindenképpen javaslom, hogy autizmus irányában kezdjék el vizsgálni, mert ezek a tünetek elég egyértelműen arra utalnak (zajokra érzékeny, kiborul, ha a napirendje felborul, felnőttekkel megtalálja a hangot, okos, de szociálisan elmaradott...)

Vadaskert, Bethesda alkalmas diagnosztizáló helyek. Ne add fel, bármit is mondanak, én másfél évig vertem az asztalt, mire érdemben foglalkoztak velünk!