Kedves szülők, van még valaki itt rajtam kívül, akinek "hyper érzékeny" a gyereke?

9 éves, harmadikos a lányom s úgy érzem egyre kevésbé tudom kezelni. Illetve soha nem is tudtam igazán. Dióhéjban: kisbabaként is rettenetesen ijedős, sírós baba volt. Szinte semmit nem lehetett vele csinálni, mert mindentől félt, kiborult. Pl. játszótérre menni, babakocsiban sétáltatni, társaságba járni nem lehetett vele, mert félt a gyerekektől, a zajoktól, sírt nagyon. Leginkább a szociális fejlődése látta kárát ennek a túlzott félősségének. Már kisovodás korában se barátkozott, mert félt a gyerekektől, az ovónéniken csüngött egész nap. Sőt, már másfél évesen is ha letettük a többi kicsi közé, ordítva jött és csimpaszkodott hogy vegyük fel, majd rá se akart nézni a gyerekekre. A felnőttektől érdekes módon nem félt. Több pszichológust is megjártunk, de érdemleges választ, tanácsot Sehol sem kaptunk, mindíg arra jutottak, hogy majd kinövi, meg hogy okos ügyes gyerek, nincs baja blablabla.. Most ott tartunk, hogy kilenc éves és van egy-két barátnője, de ezek felszínes kapcsolatok, és napi-heti szinten kiborul és mérges, sír, hogy "bántották", de az igazság az hogy nem bántják, csupán arról van szó, hogy minden közösségben vannak kisebb, nagyobb súrlódások, amin a legtöbb gyerek könnnyedén átsiklik, legalábbis 5 perc alatt túlteszik magukat rajta, az enyém viszont totál kiborul, összeveszik mindenkivel és hetekig felemlegeti az ominózus eseteket. Már amikor az iskolából jövünk kifele, ömlik belőle a panaszáradat szinte mindenre és mindenkire. Olyankor hiába vígasztalom, látom el tanácsokkal, semmit nem ér, nem tud megnyugodni. A gyerekek persze érzik, hogy ő más, hogy komolyabb, kevésbé "jó fej" számukra, így többször keveredik tényleg kellemetlen, bántó helyzetekbe pl. kiállítják a játékból, vagy kicsúfolják. És ez mindig is így ment és cipeljük magunkkal ezt a gondot évek óta, ami NAGYON megterhelő a számomra. (egyedül nevelem őt) Valamint végetelenül elszomorít, hogy nem látom őt boldognak. Míg a többi gyerek felhőtlen szaladgál, nevetgél, játszik, addig ő a kezeit tördelve megy lemardva és max. érintőlegesen "bandázik" a többiekkel, a tanár néni mondta, hogy 5- 10 perceket. Engem nem zavarna, ha ez azért lenne mert szeretne egyedül lenni, de nem azért van. Hanem mert fél, tart a többiektől. A tanárokkal és anno az ovónénikkel is beszéltem erről, de valahogy nem akartak/akarnak ezzel nyűglődni, én úgy látom. Persze mit is tehetnének.. Fogytán az erőm :( a tehetetlenség, amit érzek leírhatatlan! Napi szinten szenved a gyerekektől, pedagógusoktól, zajoktól, ha a napirendje felborul stb. Valamint nagyon zavarja zokni, a kesztyű, ha egy kisebb gyerek sír és hasonlók. Hangot is ad ezeknek, nem is akárhogy. Még mindig majdnem napi szinten sír valamiért, mellé pedig dühösen panaszkodik, kárhál mint egy háklis vénasszony :( Próbátam azt is hogy figyelmen kívül hagyom a szenvedéseit hátha.. de semmi. Van itt valaki, aki ismer hasonló tipusú gyereket, esetleg hasonló cipőben jár? Hogy kezelitek? Illetve a többieknek is szól: ti mit tennétek a helyemben, hogy megkönnyítsétek a gyermeketek boldogulását? Hogy talpraesettebb legyen? Hogy könnyebbé tegyétek a hétköznapokat? Mert hozzáteszem, hogy ez napi szinten elviselhetetlen.. :(