Mit rontottam el? Nem birok a negy evesemmel.

Próbáltál olyat, ha elkezd hisztizni nem utasitod rendre, hanem váratlanul pl. elkapod és megcsiklandozod vagy megpuszilgatod. A lényeg hogy érezze az elfogadásod, szereteted. Amit leírtal abból számomra az derül ki, hogy nagyon nehéz lehet neki. Testvére születik, akit neki is várni kéne, de érzi, hogy ezentúl nem ő lesz a középpontban, vagy már most sem. Nehéz feldolgoznia, tele lehet stresszel, széklet probléma is amiatt lehet.

Itt most anyának és apának kellene kimutatni, hogy a változások ellenére is szeretitek, elfogadjatok és nem cserélitek le a kistesora, hanem ő maradhat az aki eddig volt, csak mellé jön egy kisteso is.

Esetleg közös játék vagy feladat közben nem lehet szóra bírni, mi bántja?

Az ovinak meg utána kellene járni, nem csufoljak -e vagy az óvónők nem piszkálják -e olyan beszedekkel a kistestvér vagy más miatt ami őt stresszeli. (pl hamarosan a kistestvérrel fog többet foglalkozni anya, veled nem, mert rossz vagy stb.)

Ne add fel, te tudod hogy működik a gyereked, tudod mi a kulcs hozzá, próbáld szóra bírni, és most nem fegyelmezni!

Második válaszoló: Írta a kérdező,hogy két éve van a széklet probléma. A kistesó max pár hónapja foganhatott. :)

Szerintem vidd el szakemberhez, ebben a korban már kiderül, hogy mi lehet a probléma forrása, ha van.

Én biztosan ezt tenném.

Nekem is nehéz de az enyém csak 2,5 és még nem beszél úgy,hogy egy nevelési tanácsadó vagy pszihológus megértse.

De ha nem változik majd a viselkedése jövő ilyenkorra, akkor én biztosan elviszem.

Nem komoly probléma, csak ha nem úgy van ahogy ő akarja rám üt vagy hozzám dobál plüsst vagy párnát, és látszik hogy idegbe gurul,mert ökölbe szorítja a kezét.

Én biztosan nem akarom majd így oviba adni, és méginkább nem szeretném ha komolyabb baj lenne, úgyhogy én tuti,hogy szakemberhez fordulnék.

4 éves kisfiam van. Bár nem beszél csúnyán, de félóráig is képes ordítani, ha valamit szeretne és nem lehet. És hiába vagyok következetes, mert soha nem kapja meg csak azért x dolgot, mert hisztizik, mégis ilyen kitartó.

Nálunk csak az válik be, ha nem húzom fel magam, nyugodt tudok maradni /ájjj, ezt sokat gyakoroltam, mire őszintén sikerült, meg elolvastam az Okosan nevelni c. könyvet/, megértem, hogy ő most dühös, mérges, csalódott és megvárom míg lenyugszik. Aztán ha kell, megbeszéljük.

De sokszor jobb nem túlmagyarázni neki a történteket, mert csak eszébe juttatom és kezdi elölről.

Szóval elmondom, hogy ez+ez van, és ha nem érti meg és hisztizik, akkor sem lesz másképp, de nem is húzom fel magam rajta. De arra még nem jöttem rá, MIÉRT ilyen kitartó és miért nem hagyja el ezt a szokását, hiszen semmi értelme és szeretve van, megértjük. De mindent azért nem lehet.

Lehet, hogy érzi a kistesó érkezését. Lehet, hogy te is fáradtabb vagy kismamaként, esetleg nincs olyan türelmed, érzékenyebben érintenek a kirohanásai is.

Ovi. Ha a gyerek nem mond semmit és az óvónők sem, akkor én pl. szoktam kérdezni más gyereket, hogy "Szoktatok együtt játszani XY/gyerekemmel/ az oviban? Jól viselkedik? Nem szokott sírni?" És elmondják. :)